Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978
A cselédség védelmére hoztak ugyan törvényeket, de azokat a legtöbb esetben nem tartották be. A hatóság és a csendőrség az uraság érdekeit védte. A cselédet karhatalommal vihették vissza munkahelyére, ha azt elhagyta. A kárt meg'kellett térítenie. A pusztát engedély nélkül el nem hagyhatta. A havi egy szabadnapot nem kapta meg. Vasárnap is dolgoznia kellett. 118 Harminc éven fölül már nem vertek - írja Illyés Gyula. Akit megütöttek, némán tűrte. Az öregek pedig már a kéz emelésére elsírták magukat. 119 Apró vétségekért elbocsátottak embereket - írja Mérey Klára. Pl. mi történt, ha a tehénnek eltörött a lába? A tőkeerős földbirtokos egy tehén veszteséggel állott a mérleg egyik cserpenyőjében, a másik oldalon az elbocsátott cseléd, kenyér nélkül, hajléktalanul, szívében keserűséggel, mint egyetlen vagyonával. 120 1905 táján Szántódról is elbocsátottak egy bérest, mert a kormányzónak visszabeszélt. Azonnal szekérre rakták holmiját, eltávolították a pusztáról, de még a határból is. A kőröshegyi út mellett levő Antalkereszt gyepén rakták le az útpartra. Ott kuporgott holmijával, családjával négy napig, míg Földváron nagy nehezen valami munkához jutott. 121 Történt egy másik eset is. Beteg lett az egyik béres. Gyönge és Bimbó nevű ökreihez mást osztottak be. 20 hl-es lajtban permetlét kellett volna kivinni a kőhegyi szőlőbe. Befogáskor az egyik ökör nem akarta fejét az igába hajtani. Az ember megütötte. Véletlenül halántékon találta. Az ökör megdöglött. Odarohant az intéző: „Menjen azonnal haza, törje le ostora hegyét a nyeléről, mehet!" — mondta neki. A kormányzó még jobban kikelt: „Esztelen! Azonnal elbocsátani!" - adta ki a parancsot. Szerencsére ott állt Vasicsek János elsőbéres is, régi, hű cseléd, aki higgadtan azt mondta: „Nagyságos úr, nem lehet! Négy gyermeke van. Ha elbocsátja, baj lehet belőle. Nagyságos úr tudja, hogy a legutóbbi tűz is bosszú műve volt. A nagyságos úr el akar pörkölni bennünket?" A kormányzó hallgatott a jó szóra. Az ember maradt. Szentgyörgynapkor is tovább maradhatott. A cselédsors kegyetlenségét a tél havában költözködő cselédszekerek mutatták. A felhányt ólak, ócska bútorok között a gyermekek még dunyhába takarva is dideregtek. Az iskolában pedig riadt szemekkel, rongyosan, félénken jelentek meg és lehajtott fővel mondták be adataikat. Vajon milyen sors vár itt rájuk? A kegyetlenség kirívó példáit a gróf Batthyány uradalom birtokain láthattuk. Erdélyből menekült a szépnevű, harmadikos Szilágyi Erzsike. Szomorúan, karbatett kézzel ült a padban dús, befont hajával. Talán sejtette sorsát? Elközelgett a nyár. Amíg édesanyja a mezőn dolgozott, ő otthon tévedésből egy pohárból lúgkövet ivott. Kávénak nézte. A nagy sikoltozásra öszszeszaladtak az emberek. Édesanyját hazahívták. Az urasági hintó ott állt az iroda előtt. Sírva kérték az intézőt, vitesse el a kislányt a kórházba. „Ellenőrzésre kell menni, keressenek mást" - mondta ridegen. Bementek a faluba. De hát kit találnak ilyen nagy dologidőben? Egy szegény asszony megsajnálta őket. Szalmát dobott a mezőről éppen hazatért szekerére. E parasztszekér szalmáján vitték a beteget a kórház felé. Horvátnádalja előtt megálltak a hajszolt kis tehénkék. Lassan visszafordult a szekér. Meghalt a kislány, 70
