Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Látták, hogy nem megy. Azután egyenként próbálták szólítani az embereket az aláírásra. Azok egyenként is keményen odavágták:,,Nem írom alá!" A vezetők sokáig számolgattak. Le kell mondani a szalmáról - mondták. Végül is ígértek 15 q szalmát 4 q takarmányt (tavaszi árpa vagy zab) és 5 q búzapolyvát. Aztán kijelentették, vagy elfogadják ezt, vagy ha nem, mennek más vidékre más munkásokért! Az emberek erre összenéztek. A főbíró így mentegette magát: „Énbennem megvan a jóindulat, de ha ebből szociális kirohanás lesz, ennek következményeit az emberekre hárítom." Ez azt jelentette, ha nem fogadják el az ajánlatot és zendülés támad, a csendőrséget fogja igénybe venni. Az emberek kénytelenek voltak elfogadni az ajánlatot. Aratás végeztével az aratógazda jelentette a felügyelőnek: „Tisztességesen befejeztük a munkát, az emberek kérik az áldomást." A felügyelő meglepetten mosolygott: „Nóvák, ez nem volt benn a szerződésben". Sokáig tanakodtak az irodában, hogy megadják-e vagy sem. Végre kiadták a papírt: „Itt a papír, majd a pincemester kiadja." Nehezen bár, de megkapták az áldomást. Egy másik alkalommal Szalay kormányzótól kérték az áldomást. A kormányzó azt mondta: „Ezt csak azért adom meg, mert ez van rajtam." És megrázta a reverendáját. A vezetőség és a cselédség Az apátság a századfordulótól kezdve lehetőleg a legjobb szakembereket: tanult jószágkormányzókat, jóhírű gazdatiszteket, intézőket állított a gazdaság élére, akik nagy munkafegyelmet követeltek. A birtokot 1931 körül, a nagy gazdasági válság idejében kétfelé vették. Szántódról az intéző Tóközre került azzal az indokkal, hogy a szántódi ötszáz hold nem bír el egy intézőt.

107 Az intézőt a pusztán a gazda helyettesítete, aki hetente számolt el a jószágkormányzónak. A kormányzók hetente rendszeresen látogatták a birtokot Zalaapátiból. A közelebbi Tihanyból pedig naponta kaptak ellenőrzést. A gazda közvetlenül irányította a munkálatokat. A konyha ablakából látta a majorudvart, a béresek, kocsisok indulását, érkezését, a csordák járását stb. Mindig kéznél volt, ha irányítani kellett. A munka megkezdése után kiment a határba is a szántó béresek közé, ledugta az ostornyelet, elég mély-e a szántás, nem csapják-e be. Az őszi mélyszántásnak négyes fogat után 9 colinak (22,5 cm), a lófogat után 7 colinak (17,5 cm) kellett lennie. Az úr és a szolga sajátos viszonya ez ősi birtokon ezer éven át megmaradt. E hagyományt szépen tükrözi a kormányzó látogatása. Tíz—tizenkét béres szántott négyökrös fogatával valahol a határban. Haladtak szépen egymás után körben a frissen fordított barna barázda-tengerben. Jött a kormányzó. A béresek már messziről megismerték a büszke tartású lovakat a sárga hintóval. A hintó közeledett és megállt a szántás szélénél. A kormányzó intett a béreseknek. Aztán leszállt és néhány lépést tett a szántásban. A béresek odaérkezve, egymásután állították meg ökreiket és a barázdában kézcsókkal járultak az apátúr legmagasabb rangú képviselője elé. 61