Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978
Az alapítólevélből kétséget kizáróan kitűnik, hogy a ménest, a 600 juhot, a 100 tehenet, a 100 sertést és az 50 kas méhet a monostor ellátására adományozták. Ezeket okszerűen csakis a Tihanyi félszigeten helyezhették el. Juhok számára a kopáros oldalak, sertések számára a tölgyesek és mocsarak, tehenek számára a Belső-tó és Külső-tó környéke, a lovak részére a szárazabb ,,kövesdi legelő" lehetett a legmegfelelőbb. (Tihany-apáti romjától Aszófőig.) Kövesd falucska szintén az apátság birtoka volt. A török alatt elpusztult. Templomának romja az aszófői vasútállomástól kissé délre, közvetlen a Balaton szélén megtalálható. Hova lett a tihanyi ménes, hogy az alapítás után száz évekig nem szólnak róla az írások? A birtok berendezésekor bizonyára szétosztották. Az apát húsz lovast rendelt a monostor védelmére. Ezek az udvarra vigyáztak, vagy az apátot kísérték útjain. A vidéki birtokokat jobbágyok, vagyis tiszttartók irányították, akik az apát látogatásakor annak kíséretéhez csatlakoztak. Az apátság falvaiban lovas-szolgák is laktak, akik lovaikkal az apát társzekereit vontatták. A hírvivők is lovon vitték az üzeneteket, parancsokat. A helyi és távoli fuvarozást is részint lovakkal végezték. így szétosztás következtében tűnhetett el a ménes. A szántódi ezeréves ménes létezését a történetíró is megcáfolja (dr. Erdélyi László: A tihanyi apátság története. Bp. 1908. I. 12. 1.), mikor ezeket írja: ,,A hivatalos kimutatásokban legrégibb magyar ménesként emlegetett szántódi ménesről a tihanyi források 1055-1701 között teljesen hallgatnak. A mai (1908) szántódi ménesből I. András korára visszakövetkeztetni már csak azért sem lehet, mert Szántód falut 1560 táján a török elpusztította, s az endrédi török szomszédságában ott uradalmi gazdálkodásra vagy éppen lótenyésztésre 130 éven át nem is gondolhattak". Szántódon nem is említ az összeírás lovász háznépeket, akik a ménest gondozták volna. Legelője sem volt, hiszen északi előterét akkor még a Balaton nyílt víztükre borította, melyben szigetek, halászóhelyek és nagy kiterjedésű nádasok voltak. Csak 1732-ben hallunk először a szántódi ménesről. Felvirágzása a nagy építkezések utáni időkben következik be. A berek lecsapolásával nyert 300 hold, majd a Balaton háromszori apasztása után nyert újabb ezer hold legelő alapvető tényező volt a ménes kifejlesztésében. Mikor az első világháború után az apátság a nagy legelőt elvesztette, a ménes is megszűnt. Csak a híre maradt meg. Az első ménesgazda, akire még visszaemlékeznek az emberek, Fehér Lajos édesapja volt. Ö 1870 körül szabadult meg a katonaságtól, és mindjárt megtették ménesgazdának, A tenyészanyagot az iregi és az ádándi gazdaságtól szerezték be. Később angol telivér lovakat hozattak. Nagyon szép mén volt a Kisbér-öccse, nóniusz, pej. Még ennél is szebb volt a Graid-Millár nevű angol ménló. A ménesből csak elsőrendű lovakat adtak el. Egy betanított hátaslóért 750 Ft-ot fizettek. Abban az időben ez egy vagon búza ára volt. A csikók párban 1200 Ft-ért keltek el. A katonaság vitte el őket. 90 Vári János 70 éves ny. tsz-tag így emlékszik vissza a régmúlt időkre: ,,Apám, öregapám is ménesgazda volt. Apám 1906-ban béresnek szegődött, de később megtették ménesgazdának. 16-ban elvitték Olaszországba, ott a kirakodáskor támadás érte őket, édesapám meghalt. Én mint kisgyerek, 50
