Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Ezután bérelte ki a szántódi birtokot, melyen a gondos gazda módjára gazdálkodott. A birtok hasznát inkább a jó rétek,' a Balaton menti és erdei legelők adták. Jövedelmének jó része az állattenyésztésből származhatott. Gulya, sertéscsorda és juhnyáj lehetett birtokán. Szántóföldet csak annyit műveltetett, amennyit a kis majorság lélekszáma éppen megengedett. Pálóczi, csapongó, költői lelkéhez híven, bizonyára sokszor sétált az árnyas szántódi erdők öreg fái alatt. Talán a hangulatos erdei táj súgott fülébe egy-egy verssort, édes-bús dallamot, melyből aztán íróasztala mellett, este lámpafénynél tiszta, virágillatú szerel'mes dal vagy harcias kuruc nóta született. A vidéket járva szorgalmasan gyűjtötte az akkor még dalolt kuruc nótákat és az akkori népdalkincs virágének-átiratait.

56 Gyűjteménye páratlan gazdagságával és sokoldalúságával tűnik ki. Ebben a saját dalai is szerepelnek. Pálóczi lakása a vidéki irodalom egyik centruma volt. Nemcsak állandó kapcsolatot tartott fenn Kazinczyval, Csokonaival, Virág Benedekkel és a nagyhírű, keszthelyi mezőgazdásszal, Nagyváthy Jánossal — és állítólag Berzsenyivel is —, hanem barátai is többször felkeresték őt szántódi birtokán.

57 Családias összejöveteleket, irodalmi esteket rendezett. A vidéki, csendes kúria ekkor pár napra megélénkült. Meghitt jóbarátok, tetszelgő hölgyek vidám társaságában hírek, eszmecserék, csendes viták, megbeszélések zajlottak le, új alkotások születtek, megvalósítandó gondolatok érlelődtek. Persze, a jó vacsora hangulata sem hiányzott, a késő esti órákat versek, dalok, táncok, anekdoták jegyében töltötték el. A szerény, de mindig zsinóros magyar ruhában járó és hosszú hajat viselő „szeretetreméltó kuruc" — ahogyan Kazinczy Pálóczit nevezte — gazdász, költő, mérnök, teológus, csillagász és jogász volt egyszemélyben. Nem mindennapos tehetség lakott benne. Erkölcsei tiszták, szíve jó, társasága igen kedves. A legkényesebb ízlésű dámák is gyönyörködve mulattak társaságában — írja róla az életrajzíró. „Víg, pajkos, tréfás, elmés társalgó" - jellemezte Kazinczy. ,,Ö az, k\ magyar hangra tanítja az erdőket" — olvashatjuk Csokonai levelében. Pálóczi kuruc érzelmű, nyakas magyar volt. Szeme kigyúlt, mikor újabb gyűjtésének gyöngyszemeit vagy éppen saját versét olvasta fel. Ilyen hangulatos baráti körben hangozhatott fel a Bujdosók dala: „Zöld erdők harmatát, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél, hóval lepi be a tél . . ." Aztán legkedvesebb dala következett: „Ellopták szívemet, jól érzem, aki ellopta is ismerem: tiéd vagyok, rabod vagyok, megkötözött foglyod vagyok, édesem". Majd az egész társasággal együtt dalolta: „Lovamat kötöttem piros almafához, Szívemet kötöttem gyönge violámhoz. Lovamat eloldom, mikor a Hold fölkel, De tőled, violám, csak a halál old el". Magasra csapott a jókedv, mikor rákezdtek: „Ej, haj, gyöngyvirág, teljes szekfű, szarkaláb, bimbós majoránna". Verseiben a német szokásokat, táncokat gúnyolta. Dalai kedveltek lettek országszerte. A helikoni ünnepségeken rendszeresen megjelent, és ott műveit saját maga adta elő. A nőket tisztelte. Már abban az időben úttörője volt a magyar nők egyenjogúsági mozgalmának. Jobbágyaival emberségesen bánt. A pöffeszkedő, rátarti, de műveletlen uraságokat gyűlölte. Ezekről írja: 29