Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Az öreganya nemegyszer megsajnálta unokáját, mikor látta, hogy az a mezőre indul. Utána szólt: „Milyen nehéz sorsod van, kisfiam, már viszed a kapát!" Ha kimaradt a gyerek az iskolából, elszegődött fél vagy háromnegyedes konvencióra bojtárnak, majori postásnak vagy pásztornak a növendékek mellé. Igaza volt Csokonainak, mikor felháborodva kérdezte: „Hát csak kanásznak termett a somogysági paraszt?". Az utóbbi két emberöltőn át nem találunk olyan fiatalt, aki tovább tanult volna. Csupán egy tanítónő került ki a pusztáról, aki a maga erejéből, szülői segítséggel tört fel. De hol van a többi pusztai fiatal, aki szintén tanulhatott volna? A puszta erről mélységesen hallgat.

138 Jár a baba, jár A sok dolgú cselédasszony nem tudott napközben gyermekével eleget foglalkozni. Vagy vitte magával a mezőre, vagy az otthonmaradt nagyobb testvérekre bízta. A mezőn a barázdába tette le a kicsit, ahol egy fadarabbal eljátszadozott. Ha még pólyáskorú volt, lepedőben a közeli fa ágára kötötte fel, hogy a kígyók, a gyík és a fülbemászó hozzá ne férhessen. Munka közben ösztönösen többször odanézett, nem mozog-e, nem sír-e a kicsi. Ha odahaza hagyták a kisgyermeket, a nagyobbacska leány ölbekapta testvérkéjét, beszélt hozzá, csókolgatta, hihetetlen kitartással cipelgette a szomszédba, az udvarra, a gyepre, ahol a többi majori gyermek is összeverődött. Ebben az örökké mozgó, vándorló, csivitelő társaságban a kisgyermek is megvolt valahogy. Este azonban édesanyja altatta el. Volt, aki sétálgatva régi dalt dalolt: „Egy asszonynak kilenc lánya Prága városába, Minden este hívja őket: gyertek vacsorára! Erzsi, Piri, Sári, Mariska, Rozáli, Ella, Bella, Juci, Karolina, Gyertek vacsorázni !" Volt, aki sámlira telepedett és „dallamozott", vagyis dudorászott gyermekének valami régen hallott dallamot. Vagy altató szöveget éneikéit valamilyen dallamra: „Aja kicsiny baba, aja kicsiny baba... a ja, aja, aja, aja, aja kicsiny baba!" Az egyszerű szövegű altatók elég ismeretesek voltak: „Tente baba, tente..." „Csicsijja, babája, alszik már a kis Katikája!" „Aludj baba, aludjál, rózsásakat álmodjál!" Fogzáskor kiskanalat adtak a gyermek kezébe, hogy azzal a szájában eljátsszon. Legtöbb helyen azonban a konyhaajtó nagy vaskulcsát adták neki. Ezeknek nem volt élük, nem vágták el a gyermek száját. Ha mégis fájt a foga, hogy a fájdalmat felejtse, megcsiklandozták: „Csik-mak-mak-mak-mak! Csik-mak-mak-mak!" A kicsi erre göcögő nevetéssel válaszolt. 99