Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
I. Agrártörténet
kákban alkalmazott munkásokkal együtt 19 784 munkás dolgozott, és a gépek összteljesítő képessége 98 322 lóerő volt.3 Közel 30 esztendő alatt tehát az üzemek száma több mint kétszeresére nőtt, s bár a munkáslétszám nem emelkedett ebben a mértékben, a gépek teljesítőképessége tízszerese lett az első világháború előttinek. Mi a helyzet a gyáripar belső szerkezetében, történt-e döntő változás ezen a vonalon? 1914-ben a munkáslétszámot tekintve a kő-, föld- és agyagipar vezet, bár itt azonnal azt is meg kell jegyeznem, hogy ebben az iparágban főként idényjelleggel dolgozó téglagyárak voltak. (37,5%.) Ezután az iparág után az élelmiszeripar munkáslétszáma következett, ahol a munkások 18%-a dolgozott Számszerűen az ebben az iparágban foglalkoztatott gyári munkásoknak csak kb. a felét találjuk, mint ahányan a kő-, föld- és agyagiparban dolgoztak. A gépek teljesítőképességét tekintve 1914-ben az élelmiszeripar vezet, mert az összes gépi lóerőnek 59%-a ehhez az iparághoz tartozott. Ezt elsősorban Dél- Duná'ntúl fejlett malomiparának modern berendezése okozta. (A kő-, föld- és agyagiparban az összes gépi lóerőnek mindössze 20%-át találjuk.) Közel 30 év után, 1942-ben a kő-, a föld- és agyagipar, továbbá az élelmiszeriparban alkalmazottak száma és aránya közt már alig van eltérés. (25, ill. 23>3%-) A gépi lóerő szempontjából a legjelentősebb az 1914-ben még figyelembe sem vett villanyenergiaipar, amelynek gépparkja a terület összes gépi teljesítőképességének több mint a felét, 50,5%-át alkotta. Az élelmiszeripar gépi ellátottsága a terület gyáraiban alkalmazott lóerőnek 25%-ára esett vissza. A kő-, föld- és agyagipar gépparkjának teljesítőképessége pedig 6%-ra csökkent. - A konkrét számokat vizsgálva természetesen a helyzet nem ennyire sötét, mert míg a kő-, föld- és agyagiparban 1914-ben alkalmazott 2 166 lóerő 1942-ben már 6 ooo-en felüli értékre ugrott, az élelmiszeripar első világháború előtti 6433 lóerős gépparkja - 28 év után - 24 264 lóerőre növekedett! Ez az adatsor azonban csak az ipar egyik arca. Ha az 1941. évi ipari kereső népesség számából levonjuk a terület gyáraiban alkalmazott legnagyobb munkásszámot, akkor azt kapjuk eredményül, hogy a gyári múnkásiság mindössze 30%-át alkotta az iparral foglalkozó aktív lakosságnak. Ez pedig arra mutat, hogy Dél- Dunántúl területén ebben az időszakban még a kisipar uralkodott. A terület iparát egészében - tehát: kis- és gyáripar egységében - tekintve át - néha olyan forráscsoportokat kell megvizsgálnunk, amelyek nem adnak mindig megbízható képet, de minthogy rendszerint a települések népességéig lenyúló, nevekkel megfogható adatokkal dolgoznak, könnyen ellenőrizhetők, s ezért tévedéseik ellenére használhatóbbaknak tűnnek, mint a hivatalos statisztikák számadatai. Elsőként a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara egy, 1876-ban végzett felmérését kell megvizsgálnunk.4 Adataink értékelése során most már az élelmiszeriparra irányítottuk figyelmünket. Az iparszerkezeti számítások szerint 1876- ban az önálló üzemeknek Baranya megyében 21, Somogybán 16, Tolna megyében 20 és Zala megyében 18%-a az élelmiszeriparhoz tartozott. Ez az arány Baranyában volt a legmagasabb, a többi megyében a ruházati ipar, illetve Somogybán még a fonó-tszövő-, sőt a fa- és a vasipar is megelőzte az élelmiszeripart. Az élelmiszeriparhoz tartozó üzemek pékségek voltak, mézesbábosok, majdnem minden falu határában vízimalmokat találunk, aránylag sok volt a 26
