Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
III. Művelődéstörténet
amelynek a tagjai az idénymunkásoknál és Kaposvár egyéb üzemeiben dolgozó munkásoknál jobb anyagi körülmények között éltek, ennélfogva művelődési lehetőségeik is lényegesen jobbak voltak. Az állandóan vagy pedig a kampányokban ideiglenesen alkalmazott munkások Kaposvár munkanélküli tömegeiből, valamint a városkörnyéki falvak agrárproletárjai közül kerültek ki. A napszámos munkásokat biztosító bázisterület hatósugara azonban a megyehatáron túlra is kiterjedt, Tolna, Zala és Veszprém megye agrárproletárjai is nem egy esetben kerestek és kaptak munkát a gyárban, illetőleg az azzal egységes vertikumot alkotó béruradalomban. A cukorgyárban alkalmazott munkásság életkörülményeinek a vizsgálatánál kitűnik, hogy a gyár korszerű nagyüzemnek számított, melyben nemcsak a gépesítés szintje, hanem a vezetés stílusa is alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Az igazgatóság fölismerte, hogy a kizsákmányolás hagyományos formáit már nem lehet alkalmazni, az új vezetési stílus a profitráta megszerzésének a nyíltabb és brutálisabb eszközeitől már idegenkedve, a kizsákmányolásnak burkoltabb, tempírozottalbb és szalonképesebb formáját valósította meg. A bérjegyzékek elemzéséből láthattuk, hogy a tőkés nagyüzemben alkalmazott differenciált bérezés, az üzemi munkások különböző csoportjainál az életszínvonal tekintetében lényeges eltéréseket okozott. A századforduló idején az iparos szakmunkások heti bére ötszöröse volt az udvari munkán foglalkoztatott napszámosok bérének. A bérezés aránytalansága így is szembetűnő, de ha figyelembevesszük azt a tényt, hogy az állandó munkások ingyen lakást, fűtést és világítást, többségük pedig kerti használatra 600-800 n-öl földet kapott, érthetővé válik számunkra, hogy a kaposvári cukorgyárban dolgozó állandó munkás miért jelentett „státuszszitnbólumot” mindazoknak, akik a város egyéb üzemeiben kevesebb bért és főleg kevesebb juttatást kaptak. A munkásoknak adott szociális és egyéb jellegű kedvezményeket csupán vázlatosan kívánom ismertetni. 1. 1907. október i-vel a cukorgyár igazgatósága az alkalmazottak és a munkások részére Fogyasztási Szövetkezetét létesített azzal a szándékkal, hogy viszonylag olcsóbban, a beszerzési áron biztosítsa munkásainak a közszükségleti cikkeket. A vezetés törekvése az volt, hogy a munkások az olcsóbb áruk következtében tekintsenek el az esetleges bérkövetelésektől. 2. A munkásoknak adott juttatásoknál is alkalmazták a differenciáltság elvét. A 10-15 éve a gyárban alkalmazott jubileumi dolgozókat különböző bérjutalomban részesítették, de az új évi ajándékokat sem az egyenlőség elve alapján osztották el. 3. A századelőn az állandó munkások már 15-20 korona előleget is kaptak. 4. A legjobb szakmunkások még hitelben is részesültek, esetenként több száz koronát is adtak azoknak a munkásoknak, akik ingatlant, többnyire házat vettek azon, a vételárat a keresetükből törlesztették. A kvalifikált szakmunkások a nyugdíjkorhatárt elérve már kertes házzal rendelkeztek a cukorgyár környéki utcákban. Az ideiglenes munkások helyzete, bár lényegesen rosszabb volt, mégis nagy vonzerőt gyakorolt rájuk a cukorgyár, amely nemcsak a kampányban, hanem az előkészületi munkáknál is munkalehetőséget biztosított a számukra. A kampányban dolgozó, távolabbi vidékről érkező munkásoknak viszonylag elfogadható munkásszállást rendeztek be, amelyekben a napi szükséges meleg ételt 14 krajcárért, 1 kg kenyeret pedig 9 krajcárért adtak, de biztosítottak úgy is kosztot, hogy a napszám értékébe beszámították az ellátást, így a külön kosztért - látszólag - nem kellett fizetniük. 157
