Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)

III. Művelődéstörténet

anyagi áldozatokat követeli a mi korszakunktól: a partvédelem, a vízháztartás és a feliszapolódás elleni védekezés tekintetében. Az utóbbi esztendőkben - lásd a sajtó egyre türelmetlenebb híradásait - a Balaton teherbírását már jóval felülmúlóan olyannyira elözönlik a hazai és a külföldi fürdővendégek, hogy e túlzsúfolt viszonyok közepette: a közműellátott­ság hiánya és a pusztítóan sóik fertőző szennyvíz beömlése súlyos és végzetes veszélyeket rejthet magában. Mindezt tetézik a tavat körülvevő ipari és mezőgaz­dasági üzemek ártalmas szennyvizei, amelyek a csapadékvizekkel, a folyókkal, a patakokkal, az árkokkal, a csatornákkal, a gyom- és rovarirtó mérgekkel, az állattenyésztő telepek nagy tömegű hígtrágyájával együtt, s a különféle műtrá­gyákkal kerülnek a Tó vizébe. A fürdőkultúra szocialista korszakának a második felében a partmenti köz­ségek és fürdőtelepek túlnépesedése így dörömbölve sürgeti az infrastruktúra, kommunális ellátottság elodázhatatlan programjának a megvalósítását. Nem le­het már büntetlenül tovább szennyezni a vizet, a szennyvízcsatorna-hálózat ki­építésével már a Tó környezetvédelmének az egyensúlyát is biztosítani kell. Ez a program hazai üdülőforgalmunk növekedése és biztonsága szempont­jából is kötelez bennünket, de hatványozottan kötelez gyermekeinkért és külföldi vendégeink biztonsága érdekében is, hisz korszakunkban a Tó üdülőövezetének hazai vonzáskörzete már régen átalakult közép-európai körzetű üdülőterületté. Míg 1937-ben a külföldi üdülővendégek utolsó békeesztendejében 5 886 volt a számuk a déli parton, a belföldi üdüllővendégak 11,22%-a, addig ez az arány ma már jóval magasabb, a belföldi üdülővendégéknek több mint a 77,94%-a. (A Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalához tartozó egységekben és fi­zetővendégszolgálati szobákban - 1976-ban a belföldi üdülővendégeik száma 154450 volt, a külföldieké pedig 120382.) Abszolút számban - a külföldi tu­ristaforgalom állandó növekedése miatt - 1973-ban a két nyári hónapban már 500000 fő külföldiről beszélhettünk a Tó üdülőkörzetében. (Egyébként az 1973- ban a 3,8 milliót elérő külföldi turistaforgalom 3 legfontosabb üdülési idegen­­forgalmi területe: Budapest (46,3%), a Balaton (18,2%), a Duna-kanyar (2,4%) voltak. Ez a túlzsúfoltság a déli part legfontosabb üdülőhelyein a nemzetközi ide­genforgalomban máris jelentős ellentmondást okozott, amelyet nap mint nap ész­revenni az idegenforgalom mennyisége és minősége között. A tisztaság és a hi­­géniai hiánya, a gyakran alacsony szintű szállodai, vendéglátói, kereskedelmi és szolgáltatóipari színvonalltalaniság, a partok és a strandok elhanyagoltsága, a te­lepüléskultúra alacsony szintje már-már azt jelzik a számunkra, hogy a mennyi­ségi növekedésnek gátat kell vetnünk, sürgetve a Tó védelmét és partjain: az üdülő ember védelmét, hiszen a jelenlegi körülmények között már az üdültetést, mint a munkaerő regenerálódásának a biztosítását is veszélyben levőnek kell te­kintenünk. Ez a településkultúra és struktúra már aligha tudja befogadni a Ba­­laton-fejlesztés 20 éves tervének utolsó évtizedében: 1970 és 1980 között újabb 62200 fővel, mint maximális létszámmal való megemelésének (15,25%) a terve­zését, hisz már az i960 és 1970 közötti 15,2%-os növekedés is jelentős nehézsé­get okozott e települések népesség-agglomerációjában. Kétségtelen, hogy a Tó és vidékének hatalmas gyógyereje így ma már a munkaerő regenerálódásának a csökkenése irányába mutat, a naponta bosszantó ellátási és szállítási nehézségekkel, a tercier ágazatnak a szolgáltatással szemben 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom