Együd Árpád: Somogy néprajza I. • Somogyi népköltészet, 1975

Szép piros hajnalban a kakas búsan szól, Kelj fel szűz virágszál, ébredezz, ha alszol, Elborul, elborult szép napod világa, Gyilkosok kezében szűz méhed virága. Felriad Mária, a fehér bús gerle, Viszi lángoló nagy anyai szerelme. Egy sötét udvarban ácsok faragának, Odalép s lelkében gyász sejtelme támad. Ó, ácsok, szóljatok, ugyan mit faragtok? Fejszétekkel szivem gyökerén vagdostok. Mit faragnánk, mint egy súlyos fakeresztet, Annak, ki köztünk oly sok csudajelt tett. Megy, siet Mária, a fehér bús gerle, Viszi lángoló nagy anyai szerelme. Egy kormos műhelyben, jobbra az út mellett, A barna kovácsok izzó vasat vernek. Ö, jaj mit dolgoztok ti barna kovácsok? Veri szivemet súlyos kalapácstok. Egy ártatlan szentet még ma mcggyikolnak, Készítünk mi hármas vasszöget mi annak. Megy, siet Mária, a fehér bús gerle, Viszi lángoló nagy anyai szerelme. Ott röpköd a lelkén véres álma egyre, Titkos gyász sejtelme szivéről nem megy le. Mig siet lelkének szörnyű bánatával, Egy szilaj népcsordát pillant meg jó távol. Látja Jézus gyönge vállán a keresztet, Melyet rá a durva hóhérok vetettek. Mintha sajgó szivét megmarkolták volna, Ég s földet megrázza keblének fájdalma. Szent fiához menne, jaj, de nem eresztik, Jézus vércseppjei az ösvényt befestik. Megy vérnyomokon a Kálváriára, Menjünk mi is hivek, induljunk utána. Szedjünk gyászvirágot ama kinos pályán, Melyen végigmegy a szeplőtelen bárány. Sir, zokog az úton a gyötrelmek anyja, Tenger sürü habja az ő nagy fájdalma, Ó, jaj, gyöngyvirágom, szép zöldellő ágam, Meg keld halnod, jaj, jaj, a keresztfa-ágyon. 193