Frankl József: Somogyi orvostörténeti szemle (Kaposvár, 1973)

Az 1816/17. tanév végén »orvosdoctorrá« avatták. (Diss. inaug. med. de PHLEBEURYSMATE, in specie de Haemorrhoidibus. Pestini, 1817.) A 15. ábrán bemutatjuk a nyilvános »disquisitio«-nak alávetett dissertatio fotókópiáját és a 16. ábrán a szerző téziseit, melyek rendkívül »modernek«. (Mint érdekességet említjük meg, hogy a nyomdász Franciscus Josephus Patzko hamarosan az apósa lett.)

1817-ben kezdte meg működését Csorba, mint »T. Nemes Somogy Vármegye Rendes Physikusa«. Látta, hogy »az egészség dolga a magas kormány méltó figyelmét élvezte, és így minden a tudományos műveltséggel ellenkező szokásokat száműzni, a’ tanult orvosok hasznos voltát ismertetni, a’ kontárokat zabolázni, ’s a’ javósokat — ha szükség — büntetni is, ellenben az orvosokat szaporítani, gyámolni mint közvélemény, úgy kormány ’s közigazgatás feladata vala«. E szemlélet gyakorlati megnyilvánulásának tulajdonította, hogy már 1818-ban felállították a második physicusi állást, melyre Hamrák József dr.-t nevezték ki. (Hőgyes: 1819/ 20 Hamrák József, Klukna, Szepes m. Győry: Diss. inaug. med. de dysenteria ejusque speciebus. Pestini, 1820.)

Mind az orvostudomány, mind a nép közvetett és közvetlen gyógyítása, mind orvostörténeti szempontból igen jelentős alkotás Csorba 1829-ben megjelent műve: »Hygiastika vagy is orvosi oktatás, mit kell tenni az egésség fenn-tartására, és a’ betegség’ gyógyítására addig is, míg orvos érkezik« (17. ábra). Már maga az a körülmény is rendkívül figyelemre méltóvá teszi, hogy szerzője — egy somogyi orvos — akkor értekezik a gyermek- és felnőttkor élet- és kortanáról, a betegségek gyógyításáról és az egészség »fenntartásáról«, a megelőzésről, amikor a bakteriológia és közegészségtan nagy képviselői — Henle, Gruby, Semmelweis, Bemard., Pettenkoffer, Pasteur, Helmholtz és Virchow — még gyermekéveiket élték. A munkát »Élőbeszéd« vezeti be.

Csorba a betegségek megszaporodásának okát az ételben, italban, ruházatban való »bujálkodásban« látja. Felveti azt a kérdést is, hogy vajon kizárólag az orvos-doktorok gyógyíthatnak-e? Szerinte gyógyíthatnak a nem doktorok is, sőt magát az orvostudományt a »köznéppel közössé tenni (popularisálni)« kell. Az egészség fenntartására szolgáló »eszközöket« már az iskolákban tanítani kellene, mert faluhelyen négy—öt órányira van a beteg az orvostól, s ilyenkor lényeges, hogy a hozzátartozók tudják, mit szabad és mit nem szabad cselekedni, milyen házi orvosságokat lehet alkalmazni. Ezzel a gondolattal valójában az egészségtan oktatásának szükségességére utal. Figyelemre méltó az orvosi magatartásra vonatkozó megállapítása is: „Az a’ közönséges panasz, hogy szegény földmívelőink félnek az orvostól, egyrészént a’ mi vétkünk: nyájassággal, oktatással igen is meglehet a’ köznéppel az orvosságnak hasznát esmertetni. Légyen az orvos szelíd, emberszerető, tudja azon nyelvet, melly a’ népnél közönséges, meglátja, hogy bizodalommal viseltetnek hozzá, orvosságával élnek, őtet magát tisztelik, magasztalják.«

Az élőbeszéd után tartalommutató, »foglalatja e’ munkának« következik, majd »rövid elmélkedés az egésségnek fenntartásáról közönségesen«. Ebben kiemeli az író annak fontosságát, hogy a szülők és tanítók úgy ok-32