Frankl József: Somogyi orvostörténeti szemle (Kaposvár, 1973)
jött el megyei fizikusnak, bátran mondhatjuk rendkívül sanyarú körülmények közé. Ti. apjáról 1778-ban ezt írja Weszprémi: »1773. okt. 26-án a jénai egyetemen megkérte és megkapta a már kiérdemelt orvosdoktor címet az általa írt, kiadott és megvédett »Dissertatio de peripneumonia« című értekezéséért. Utána Rozsnyóra, majd egy év múlva Győrbe költözött. Itt aztán nemcsak a városban és a hasonnevű megyében, hanem a Dunán innen fekvő messze területen is olyan ügyes orvosi működést fejt ki negyvennél is több év óta mindmáig, hogy gyógyításbeli nagy érdemeit Eszterházy herceg fényes udvarában is elismerik és nagyrabecsülik (ut excellentia eius in medendo merita et cognoscantur et aestimentur in ipsa quoque splendidisimma Principis Eszterhazy aula).« Feltehető, hogy fia az Eszterházyak kérésére töltött el néhány évet a megyei főorvost nagyon nélkülöző Somogybán. Gömöry Dávid alkalmazását a vármegye 1767. jún. 3-án jelentette a Com. San.-nak. Mind a felterjesztés, mind annak 1767. júl. 11-én tartott ismertetése megtalálható az OL-ban. Ekkor a vármegyei egészségügyi szervezet a következőképpen alakult: Székhely: Kaposvár. Megyei tiszti főorvos: nemes Gömöry Dávid orvosdoktor Kirurgusok: Koller János, Pankenhetter Mátyás, fejenként évi 150 Ft fizetéssel. Ifj. Gömöry Dávidról, aki a harmadik Dávid a családban, már Weszprémi is megemlékezik a Succincta II. kötetében a XVII. cikkben, amely részletesen szól az apáról. A négy fiú közül Dávid a legidősebb, s »apjától nemcsak nevét, hanem természetét is örökölte s igen megérdemli — commemoratione dignissimus —, hogy itt megemlítsem. Öt »A magyar levegő jó természetéről« című avató értekezése alapján az orvosi rendbe vették föl Bécsben, s miután Somogy megyében három évig a megyei fizikus hivatalát töltötte be, hazatért szülőföldjére. Ma —1778! — Pozsonyban gyakorló orvosi működést fejt ki.« * * * Gömöry Dávid közegészségügyi működését akkor tudjuk igazán értékelni, ha áttekintjük a megyében dúló dysenteria járványokkal kapcsolatos tevékenységét. A dysenteria mint klinikai—járvány tani fogalom szinte egyidős az emberiséggel. Említés történik róla mind a bibliában, mind az ókori történetíróknál és krónikásoknál. Jellegzetes tüneteit már Hippokrates és Celsus leírták, ezek alapján könnyen felismerhető. A háborúknak állandó kísérője volt, mert az akkori hygiene mellett a csoportos együttélésnél könynyen létrejöhetett a fertőzés. A háborús esztendőkben nemcsak a katonaság között terjedt el, hanem a polgári lakosság körében is, sőt egyes helyeken kifejezett járványokat okozott. A hazai adatok közül említésre méltó, hogy V. István magyar király 1272-ben dysenteriában halt meg. Szaplonczay megjegyzései Somogyra vonatkoznak: »A régibb feljegyzések nem is beszélnek másról, mint maláriáról, vérhasról, tífuszról.« A vérhasról fel van jegyezve, hogy »úgy dühöngött, hogy érett- és gyermekkornak - nak sír—sor ásatott.« 13
