Kovács Péter: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, 1973
hangulat körülötte, mihelyt a polgári életvitel ideáljait látták benne megtestesülni. „Rippl-Rónai felkapott festő lett", s Maillol egyik leveléből tudjuk, hogy csaknem annyit keresett a húszas években, mint Matisse Párizsban. A századforduló előtt alkotott művei, bútorai, kerámiái, plakátjai, menükártyái és nem utolsósorban képei a szinkron jelenségek szintjén az ,,art nouveau" kiforrott teljesítményeihez tartoznak. De ha az egyetemes összefüggések kutatásában meg is torparit, mindvégig megőrizte közvetlen és friss látásmódját. Műveinek többségére a kompozíciós fegyelem és a raffinait megcsinálás izgalma a jellemző. Ezt csak fokozta precíz technikájával, amely csak nagyritkán tette finomkodóvá képeit. Témáit szabadon alakította, előadásmódja olykor gazdagon részletező, máskor szűkszavú dekorativitásban összefoglaló. Az 1910 körül festett „kukoricás" képeiben megint egy több irányból igazolható „európai pillanatot" ragadott meg optikai pointilizmus nélkül. Ezeknek a képeknek már-már geometrikus szerkezete, szentimentális elemeket kiküszöbölő racionalizmusa, megoldásainak elegáns hibatlansága a Fauves (Vadak) mozgalmának legnagyobb teljesítményeit idézi és a későbbi Nemes Lampért hitelét erősíti, ugyanakkor azonos mélységű Braque ekkortájt festett képeivel. Még korrigált Derkovitsnak a Kígyó utcai rajziskolában, de a Nyolcakkal fellépő újabb progresszív hullámmal nem tudott közösséget vállalni. Éveinek utolsó évtizede a friss szellem és a reszkető kéz kettős versenyében színek, hangulatok varázslatos tobzódását hozták, a végtelen „látszat" felszíni hullámverését. Aknai Tamás