Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

ESZKÖZÖS JÁTÉKOK

talál, ha nem, kifut a tőle 40-50 lépésnyire lévő körbe. A gazda a labdát a kifutóra dobja, ha eltalálja őt, a kifutó kutya lesz és a kör közepére áll. Ő is dobhat a kifutó ütőre és avval helyet cserélhet. Gönczi leírása DRÁVAFOKON begurításként ismerik, SZÖLÖSGYÖRÖKÖN téglázásként. SZŐLÖSGYÖRÖKÖN a sintéres vagy dobós, ugrós métajátékot a következőképpen játsszák. Két banda áll egymással szemben, bandánként legfeljebb 13-13 taggal. A fentiek az angyalok, a labdaütők. Vezérük a gazda. A kutyák a lentiek, akik 40-50 lépésnyire helyezkednek el a labdaütés helyétől. Vezérük a sintér. Kívül egy jelzőt, csingát, métát állítanak fel, a kifutó addig mehet. A sintérnél a labda, amelyet az ellenség egyik játékosa próbál kiütni a kezéből. Ha a sintér a leeső labdát felkapja, akkor azt az előbbi, gyorsan elfutó játékos után dobja. Ha talál, kutya lesz, ha nem, visszamegy a sintérhez, aki feldobja neki a labdát. Miután elütötte, kifut a csingához. Ha a lentiek a labdát a levegőben elkapják, vagy ha a csinga elérése előtt őt megdobják, kutya lesz. LÁBODON (Mike Gy. 1976:19.) lefutó, kifutó vagy pumi néven ismert játék a méta. Fejszenyéllel vagy lapáttal ütötték el a gumi- vagy szőrlabdát. BAIATONSZENTGYÖRGYÖN pedig kifutózás ként emlegetik (Simon J. 1976:66.). Szőr- vagy teniszlabdával játsszák, az ütést pedig csingának mondják. KAPOSSZETJAKABON húsvét körül játszották a beás cigányok (EH 141/A sz.sz., AK: Sánta Ferenc, sz. 1922., Gyi: 1973.) teniszlabdával, két darab méteres, gyertyán- vagy akácfából készült bottal, 5-6, de sokszor 10-12 fős csapattal. Két csapat volt, az alsó és a fölső (1981-ben az adatközlő ismét elmondja Együdnek a játékot: EH 220/A sz.sz., 257/B sz.sz.). Ajáték ismertetésénél az első mondatban csülökről beszél, majd a métát ismerteti. Az adatok alapján parasztok és cigányok együtt játszották. Először az iskolás gyerekek kezdték a játékot, majd a felnőttek külön csapatban folytatták délutánonként. MARCALIBAN a játékot kifutózásnak mondták (EH 149/B sz.sz., AK: Hárti István, sz. 1909., Gyi. 1973.). SOMOGYFAJSZON hasonló néven ismert. Két csapat játszotta 4-4 fővel (EH 200/B sz.sz., AK: Milce József, sz. 1914., Gyi: 1975.). Együd TORVAJI gyűjtése nincs datálva (EH 223/A sz.sz., AK: Ajzert Jánosné, 57 éves.). Itt métának hívták, két csapat játszotta, alul és felül. A gazda ütötte ki a teniszlabdát. A terep kb. 60-80 méteres volt. Vegyesen, fiúk-lányok játszották egy fiatal tanító vezérlete alatt. VÍZVÁRON 1978-ban Csíkvár Jánosné (sz. 1913.) közlését rögzítették. A lefutásként vagy leütősként ismert a játék, amelyet vasárnap délutánonként játszottak, először saját maguk készítette rongylabdával, majd gumilabdával (EH 50/A sz.sz.). RINYABESENYÖN az adatközlő a lefutózást és a csülköst egy játékként adta elő, bizonyára pontatlan az emlékezet. Az előbbinél azonban megjegyezte, hogy a lefutónak a vár vonaláig kellett futnia úgy, hogy le ne üssék (EH 108/B sz.sz., AK: Horváth József, sz. 1900., Gyi: 1982.). A TÖRÖKKOPPÁNYIpumizást Együd Sümegi Györgynétől gyűjtötte (sz. 1936.), a gyűjtés ideje ismeretlen (EH 72/B sz.sz.). Kezdetben egy rongy labdával játszottak, amelyet szép cifrára kivarrtak. Majd lószőrből vagy tehénszőrből készült a labda. A szőrt vizesen összenyomkodták, majd színes gyapjúfonallal körülhorgolták. Egy ütő és egy adogató volt, a többiek kint álltak és igyekeztek elkapni a labdát. Futó is volt. Az ütő, ha leütötte a labdát, kifutott, majd vissza, hogy ismét üthesen. Ha futás közben a futót labdával leütötték, kiállt kapónak. Vegyesen játszották, fiúk-lányok. ZAMÁRDIBAN kifutásnak vagy csingázásnak mondták a métát. Két adatközlő is ismertette a játékot (EH 250/B sz.sz., AK: Varga Istvánné, sz. 1914., Gyi: 1982. és 251/B sz.sz., Varga József, sz. 1912., Gyi: 1982.). A megyei múzeum adattára PÉTERHIDÁRÓL és KOMLÓSDRÓL őriz „ csingázásra" vonatkozó leírásokat (SMMI-NA 1044., 1047. sz.). SZÁNTÓDPUSZTÁN (Együd Á. 1985/b:65-66J kifutós-lefutós vagy méta néven volt ismert és népszerűjáték a fiúk körében. Kb. 100 méteres pályán játszották. Az alsó vonalon néha meg is jelöltek egy kört vagy négyszöget, a „várat", ahová a lefutónak érkeznie kellett.