Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

ESZKÖZÖS JÁTÉKOK

BALATONSZENTGYÖRGYÖN borsózás néven volt népszerű a játék (Simon J. 1976:71-75.). Két csapat játszotta, csapatonként 3-10 taggal. A játékhoz méteres botokra volt szükség (egy 60-80 cm hosszú, 10 cm széles deszkára), valamint egy negyed vagy fél (kisméretű) téglára. A borsó itt egy szőrlabda volt, vagy egy 5 cm hosszú, hengeres fadarab. A pálya a szabadban volt. A borsónak kis lyukat ástak, a lyuk mellé a téglára tették a deszkát úgy, hogy emelkedő része a pálya felé nézzen, a vége ne érjen túl a téglán. A lyuktól visszafelé, a deszka hosszirányára merőlegesen, dobóvonalat húztak úgy, hogy bottal a -deszka elején lévő - borsót csak dobni lehessen. A lyukkal szemközt, az előbbi vonallal párhuzamosan, kijelölték az ún. „pöcögető" vonalat, mégpedig a csapat erősségétől függően 6—10 lépés távolságban. A csapat tagjai botot választottak maguknak. Csak saját bottal dobhattak A dobók a dobóvonal mögött helyezkedtek el. A kapók csapatából egy adogató a lyuk mellett maradt, a többiek szétszóródva a pöcögetőn kívül álltak. Az adogató a deszka végére feltette a borsót. A dobó csapat egyik tagja nekifutásból, lendülettel úgy dobta el botját, hogy a borsó a deszkáról minél messzebbre repüljön és saját botja is túljusson a pöcögető vonalon. Ekkor a dobó gyorsan futott a botért, hogy előbb érjen vissza, mint a bedobott borsó. Az adogatót megelőzve a dobó botja végét a lyukba „mártotta". A játékos „leveszt": - ha dobás közben átlép a dobóvonalon, - ha botja a dobást követően a pöcögetőn belül marad, - ha a kidobott borsót a kintiek elkapják, - ha az elütött borsó előbb kerül a borsólyukba, mint az általa behozott bot, vagy botok vége. A levesztett játékos kidobja botját a pöcögetőn kívülre. A dobó egy jól sikerült dobás után a levesztettek kint lévő botjából bármennyit behozhat. Ilyenkor mindenki dobhat újra. Megismételheti a dobást a dobó akkor is, ha csak egy másik játékos botját tudja behozni. A dobók levesztését csapatcsere követi. A legjobb dobókat számon tartották. A játékot lányok is játszották, ám őket a községben épp úgy elítélték, mint a kerékpározó lányokat. A játékosok kiválogatása a következőképpen történik. A két szembenálló fél botot dob egymásnak. Aki elkapja, megmarkolja. A másik tovább markolva közeledik a bot vége felé. Aki a botot megtudja úgy markolni, hogy az a kezében maradjon, feldobja.Övé lesz az elsőjátékos. A méteres botokat ölben viszik ki az árokpartra. A csapat összetételébe belenyugszanak. „Dugással" döntik el a kezdő csapatot: az egyik játékos markába fűszálat vagy gombot rejt. A másik csapatjátékosának el kell találnia, melyik kezében van az eldugott tárgy. Először a gyengébben dobók kezdenek, a legjobb dobókat a végére hagyják. Rendszerint nagy érdeklődés kíséri a játékot. Gönczi (1949:91-92.) a BOTDOBÁLÁS-os játékokat a legrégibbek közé sorolja. Megjegyzi, hogy e játékok egy részét a gyerekek, sőt a serdülők is kint a legelőn játszották, marhaőrzés közben. TAPSOMBAN cucázás ajáték neve, és érdekes változatát játszották. Méter hosszúságú botot szúrtak a földbe és ettől 8-9 lépésnyire egy vonalban - a játszók száma szerint - kis lyukakat vájtak. Minden lyuknak megvolt a gazdája, aki bottal a kezében a lyuk mellé állt. A földbe szúrt botra sorban rádobtak és aki eltalálta, a bot után futott. Ugyanakkor azonban a bot mellett álló cucás a kezében lévő