Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

ESZKÖZÖS JÁTÉKOK

botjához nyúlt és szaladni akart (EH 220/A és 257/B, valamint a 141/A sz.sz., AK: Sánta Ferenc, sz. 1922., Gyi: 1982.). SZÁNTÓDPUSZTÁN a pusztai gyermekek, főként fiúk játszották a csülközést. Nemcsak ügyességre, de jó célzóképességre is szükség volt a játéknál (Együd A. 1985/b:64.). A KISBAJOM tükedobás a csülközés egyik változata, amely Gönczi szerint igen régi játék (Gönczi F. 1949:91.). Fiúk játszották. Egymástól 14-15 lépésnyi távolságra párhuzamos vonalat húztak. A pálya hosszúsága a játszók számától függött (4-8 m). Az egyik vonal mellett, kívülről a „tüke", egy felállított fadarab állt, mellette a kanász az ostorral. A másik vonal mögött, sorban egymás mellett, a játszók álltak, bottal a kezükben. A játék kezdetekor a sorban állók egy része, bizonyos jelzésre, botjukkal egyszerre a tűkére dobnak. Aki eltalálja, a kidobott bot után szalad a tüke felé, de csak a tüke előtti vonalig. Eközben mindenki a maga botját igyekszik elvenni. Ha valaki a bot felvétele közben a vonalat átlépi, vagy ha a kanász őt ostorával megcsapja, az illető lesz a kanász. SZOMAJOMBAN csülkösként ismert ajáték. Itt 8-10-en játsszák, a csülök szerepét pedig egy hasábfa veszi át. BALATONKILJTI községben a szarkázásnál háromlábú fát helyeztek a földre és azt kb. 20 méternyi átmérőjű körrel körülvették. A szarka mellé állt a kanász. A körön 4-10 gyermek állt fel, akik botjukkal sorban rádobtak a szarkára. Ha a dobó a szarkát feldöntötte, azt a kanásznak vissza kellett állítania. Ha a botjáért futót közben sikerült megfognia, helyet cseréltek. Aki a fát nem találta el, továbbra is dobó maradt. Ha az utolsó dobó - első dobásra - nem találta el a fát, kanász lett (Gönczi F. 1949:91-92). ATTALÁBAN a csülköst nyolcan, tizenöten játszották. Itt is kört húztak. A csülök egy 6-8 cm magas, kúpalakú fadarab volt. A nagy körön lyukakat vájtak, eggyel kevesebbet, mint a játékosok száma. A játék érdekes módon kezdődött. Az egyik játékos összeszedte a botokat és feldobta a csülöknél. Akinek a botja a csülökhöz legközelebb esett, az lett a csülökpásztor. A dobó, ha előbb jutott vissza a körhöz, mint a csülökért szaladó pásztor, botját a körhöz érintette és úgy tette csak a lyukba. Ha a dobók közül egyik sem találta el a csülköt, akkor utoljára együtt kiszaladtak a kidobott botok után. Ez idő alatt a pásztor elfoglalta az egyik lyukat (Gönczi F. 1949:91-92). TASZÁRON a csürköst csapatban játszották. Az ujjnyi vastagságú, kúpalakú csülköt egy 0,5-1 méter hosszúságú deszkára helyezték. A fentiek egyike 3-4 lépésnyi távolságból rádobott a csűrökre. Aki a csürköt kiütötte, igyekezett a többiek botját is bevinni. Amikor a botok elfogytak, helyet cseréltek az alul levőkkel (Gönczi F. 1949:91-92). Bár a paprikázást-borsójátékot több szakirodalom külön játékként kezeli, Együd az előző variánsaként tárgyalja. A két játék lényege ugyanaz, csupán a csülöknél kisebb a „paprika" és nem a pásztor mellett megrajzolt kis körbe állították, hanem egy deszka végére tették fel. A deszkát lejtősen-ferdén helyezték el, vagy téglával támasztották alá és a tégla tetejére tették a paprikát. Az alapvonalon álló játékosok a számozás sorrendjében dobnak a paprikára. Testhelyzetük kissé guggoló, hogy biztosabban tudják botjukat a feltámasztott deszkán csúsztatva dobni. Úgy kell dobni, hogy közben leüssék a paprikát, amit szintén a pásztor őriz. Ajáték szabályai a fentiekkel azonosak. Egyik változata annyiban eltérhet, hogy a sikeres paprikaütés után a dobó játékos a botjáért fut, a pásztor a paprikáért, miközben mindketten igyekeznek elsőként megérinteni saját eszközeikkel a téglát, deszkát. Ha a dobó az első, akkor az alaphelyzet a régi marad, ha a pásztor, akkor helycsere következik. Ez a változat azért volt közkedvelt a fiatalok és a felnőttek körében, mert - a viszonylagosan rövid távolság miatt - nagy-nagy ügyességet és gyorsaságot követelt. Két csapat is játszhatja a paprikázást. Ilyenkor a megnagyobbított pályán már nem egy személy az őrző, hanem az egyik csapat (azonos létszámmal). A paprikát bárki a helyére teheti vagy bárki vele megérintheti a téglát, deszkát. Gyorsított formájában megengedték azt, hogy a paprikát a közelben álló felé dobják, és az mielőbb a helyére kerülhessen. Lehet a játéknak olyan változata is, ahol a cél a paprika köré húzott kör érintése, hiszen a nagy sietség, kapkodás következtében a paprika visszahelyezése, visszaállítása nehezen kivitelezhető feladat. PAPRIKÁZÁS Törökkoppányban tavasszal, húsvét táján, vagy más ünnepeken a következőképpen játsszák a játékot (Hajdú Gy. 1971:144.). Kora délután, ill. az etetés után e játék volt a helybeliek legkedvesebb