Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

ESZKÖZÖS JÁTÉKOK

érthető, hogy számtalan változata élt vidékenként és tájanként. Sőt! Egy-egy helységen belül is az azonos játéknak több nevet adtak, több változatban játszották. Ezek a játékok - változatosságuk ellenére - mégis egyszerűek, szinte bárhol játszhatók: szabadban vagy játszótéren, udvaron vagy iskolában egyaránt. A játékeszközök könnyen elkészíthetők, a játékszabályok minden nehézség nélkül rögzíthetők. A cél mindenekelőtt az erőteljes mozgás, az ügyesség, a gyorsaság, a bátorság, az egyéni leleményesség, a férfias vetélkedés, amelyek mind-mind a játék részei. Magyarországon a sportszerű népi játékok egyik ága a történelmi, másik ága a paraszti (pásztor-) játékok felé mutat (Hajdú Gy. 197:3-28.). A történelmi játékokat - pl. a métaféléket - a különböző kontinenseken az egymást követő nemzedékek hasonló formában játszották. Európában és Ázsiában sem különbözik lényegében a játék, csupán bizonyos nemzeti jelleget ölt, ill. egy-egy tájegység szokásait őrzi. A pásztorjátékok - mint például a kanászozás, csülközés - eleinte az állatokat őrző, legeltető gyermekek és idősebb férfiak alkalomszerű játékai voltak, majd a falvakban is kedveltekké váltak: falurészek, utcák, bandák egymással mérkőztek meg általuk. A játszás ideje mindenekelőtt a tavasz volt. Bizonyos játékok elterjedésére, nemzetköziségére jó példa a méta. Ezt a játékot már a görögök is ismerték, az amerikaiak pedig nemzeti játékként játsszák „baseball" néven, miután átvették az angoloktól. Az Angliában közkedvelt „krikett" is e játék variánsa, de a méta-féléket Ázsiában (India, Kína, Japán) éppúgy ismerik, mint Európában (Lukácsy A. 1964). A játékok terjedésének útvonalát ugyancsak a métán tudjuk igazán szemléltetni. Az eredetileg történelmi játék a népi játékok egyik kedvelt fajtája volt. Az út a kollégiumi diákokon át vezetett. A tanulók, majd az intézetek között zajló csoportjátékok felkeltették a városi polgárság érdeklődését. Később - a két tábor indulatainak gátat vetve - a játék szervezett formát öltött úgy a kollégiumokban, mint a polgári egyletekben. A kollégiumi diákok a szünidő alatt szülőföldjükön népszerűsítették a játékot, megtanulták gyerekek és felnőttek egyaránt. A falu lakossága laza keretek között őrizte és továbbadta a játék „szabályait". Már Károly Róbert idején (az 1330-as években) a harci játékok helyszínei, a gyakorlóterek, egyben a labdajátékok helyszínei is voltak. A labdajátékok legvirágzóbb korszaka Mátyás és a Báthoriak közötti időszakra esik (1458-1602). E kor az igazi sportmulatságok időszaka volt, űzték is azt idegen és hazai lovagok, főurak egyaránt, de maga a király is (p. II. Lajos, 1516-26). Az inkvizíció Európa-szerte véget vetett a lovagi játékoknak. Ám a labdajátékok továbbra is a gyermeknevelés megtűrt formái maradtak, mi több, egyre inkább nemzeti játékká szélesedtek. Már a század elején megkísérelték az iskolai testnevelési órák részévé tenni a népi sportjátékokat. Budapesten és vidéken - többek között példamutatóan megyénkben, a csurgói gimnáziumban is - a tanterv részét képezték. Ottó József 1897-ben megjelent könyve volt az előzmény, amely játékpedagógiai és módszertani fejtegetéseket, korcsoportok részére felosztott játékokat tartalmazott. Majd Lajos Árpád csoportosította a sportszerű játékokat (1957). Célja az volt, hogy a már feledésbe merült játékokat visszajuttassa a fiatalok körébe. Az ötvenes évek-