Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)
ESZKÖZÖS JÁTÉKOK
A hagyatékban BIZÉRŐL található gyűjtés (EH 213/A sz.sz., AK: Kajzer Józsefné, sz. 1887., Gyi: 1975., Kapitány O. gyűjtése.) lutri néven. Főként karácsony este játszották a játékot. A megyei múzeum adattára SZABADIBÓL hoz példát a „lutrizásra" (SMMI-NA 657. sz.), a tárgyi gyűjteményben pedig ugyanonnan egy fakocka található (SMMI-TGy 71.21.1. sz.), amivel a század húszas, harmincas éveiben játszottak. Dió volt a tét. A fakockát megpörgették, majd a felirat szerint cselekedtek: F (=fele) diót a bankba tenni, B (=betenni), N (=nem) kell tenni, M (=mind) a pörgető személyé (vö. Függelék). LABDAJÁTÉKOK Már a görögök és a rómaiak is játszottak labdajátékokat. A közönséges labdát szőrrel tömték ki, bőrrel vagy szövettel borították, amelyet jó erősen összekötöztek. A nagyobb méretű labda ronggyal kitömött gumilabda volt, de játszottak igen nagy, könnyű, üres labdával is (Lukácsy A. 1964:156.). A labda az erő és az ügyesség fitogtatására szolgált. A játék a szabadban folyt, rossz időben bent a házban. Előkelőbb villákban külön fűthető labdaterem volt. A rómaiak labdasportjáról Galenus hoszszú tanulmányt írt, és megállapította, mely játékok a leghasznosabbak. Szerinte azok, melyek a testet és a szellemet egyaránt fejlesztik, tehát nagy figyelmet és kombinációs készséget igényelnek. Művészek, politikusok, közéleti férfiak felüdüléseként szolgáltak a labdajátékok Rómában. A Mars-mezőn labdáztak, ismerték a futballt is, de inkább rögbi-szerű formáját játszották {harpastrum, rohamjáték). Ezt a rohamjátékot honosították meg a római légiók szerte Európában, többek között a Britszigeteken is. A harpastrum az egész középkoron át divat maradt az északi városállamokban. Később a klasszikus labdarúgás és az újkori rögbi is Angliából indult el hódító útjára. Cortez Mexikó partjairól visszatérve Spanyolországba azték labdajátékost vitt „ajándékba" a királynak. Az ajándék előzménye az volt, hogy az aztékok igen különös kultikus labdajátékokat játszottak egy európaiak által addig ismeretlen ruganyos labdával, kaucsuklabdával. A játék célja a jó időért, a jó termésért való könyörgés volt. A labdának minél tovább a levegőben kellett maradnia. A labdát a játékosok mindenféleképpen továbbíthatták egymásnak (térddel, fejjel, vállal stb.), csak kézzel és lábbal nem. A legrégibb spanyol, ill. baszk népi labdajáték, a pelota már a római korban is ismert volt (vagy legalábbis hasonló játékot akkor is játszottak). Spanyolországon kívül ma Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Egyiptomban, Kubában és Mexikóban is játsszák. Innét átterjedt az Egyesült Államokba és Dél-Amerikába, sőt a Fülöp-szigeteken és Kínában is ismert. Mint a legtöbb természeti népnél, az Észak-Amerika-i indiánoknál is a labda őse egy fagolyó volt (10-13 cm átmérőjű), amelyet állatbőrrel vontak be (Lukácsy A. 1964.). FALHOZ DOBÓ/VERŐ A falhoz dobó játék kislányok ügyességi játéka, Hajdú tizesezésként emlegeti GÖLLEI és AlTALAi gyűjtések alapján (1971:100., Gy: Tallér Edit). Együd két változatát írja le falhoz dobó és falhozverős címmel TÖRÖKKOPPÁNYBÓL (Együd Á. 198l/a: 119.). SZÁNTÓDPUSZTÁN LABDÁZÁSOK alatt tárgyalja Együd a játékot (1985/b:67.). A hagyatékban szintén a TÖRÖKKOPPÁNYI változat szerepel (EH 72/B sz.sz., AK: Sümegi Györgyné, sz. 1936., Gyi: 1981.). Lázár Katalin az ESZKÖZÖS ÜGYESSÉGI JÁTÉKKOK közé sorolja (1990:565., 1/2.) falhoz verő elnevezéssel. Somogyban a labdakezelést fejlesztő falhoz dobó ügyességi játékot rendszerint kislányok játszották, egyedül. Játék közben mondókát mondtak, és igyekeztek, hogy ne ejtsék el a labdát. Ha többen játszották, a labdát elejtő kislány kiesett a játékból. 25. ábra. Fakocka (Együd 1981/a: 101. nyomán)