Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)
A JÁTÉKOK TANÍTÁSA
A JÁTÉKOK TANÍTÁSA A játéktanítással kapcsolatban arra a három kérdésre keressük a feleletet, hogy miért, milyen játékokat és hogyan tanítsunk. 1 ) Miért tanítsunk játékokat? Joggal vetődik fel a kérdés, hiszen ma már nem a hagyományos falusi társadalomban élünk, ahol a népi játékok kialakultak. Mégis lehet szerepük mai világunkban, a városi, lakótelepi gyerekek életében is. A játék funkciója (és itt a hagyományos népi játékra gondolunk, nem a számítógépes játékokra vagy a flipperezésre) többek között az, hogy a gyerekben kialakítsa a helyes önértékelést. A csoportban játszó gyerek számára világos, hogy nem tud mindent, de az is, hogy nem valamiféle „pótolható kis fogaskerék" a nagy gépezetben: a többiek számontartják, és ha nincs ott, hiányzik nekik. Fontos, hogy a játék közben a gyerekek ügyesednek, kialakul eszköz- és mozgáskultúrájuk, amire felnőtt korukban is szükségük lesz. Megtanulnak bánni az anyagokkal és eszközökkel, a homokvár-építéstől a szőrlabda-készítésen keresztül a fűzfa- és nádsíp elkészítéséig. A csapatjátékokat csak úgy lehet játszani, ha a résztvevők betartják a játékszabályokat. Kialakul a szabálytudat, mely nagyon fontos mindenki életében, aki nem egymagában él egy erdő közepén, hanem társadalomban, közösségben, ahol megvannak az egymáshoz való alkalmazkodás szabályai. A játékok segítségével kapcsolatokat alakítanak ki egymással, megtanulnak egymásra figyelni és együttműködni. Beilleszkednek a társadalomba, vagyis „szocializálódnak". A csoporthoz való tartozás tudata pedig érettebb korukban kiteljesedik és nemzettudattá válik. A népi kultúrát nemcsak kívülről ismerő, hanem a gyakorlatban is művelő ember számára világos, hogy mit jelent magyarnak (vagy németnek, orosznak, románnak) lenni. Ez nem a más kultúrájú ember megvetésétjelenti, hanem éppen ellenkezőleg: csak az tudja igazán értékelni más kultúráját, aki a magáét ismeri és gyakorolja. 2) Milyen játékokat tanítsunk? Olyanokat, amelyek a fenti szerepnek megfelelően alakítják gyermekeink személyiségét. Hagyományos népi játékokat, s mivel magyarok vagyunk, olyanokat, amelyek a magyar népi kultúra ízlésvilágának megfelelőek. Ezért fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a népi játékokat az idegen eredetű, vagy zeneszerző, ill. koreográfus által kreált játékoktól. Az olyan idegen eredetű játékot, amely hasonult a magyar népi játékokhoz, nyugodtan ajánljuk terjesztésre, tanításra. Ám aki játékot, dalt, táncot tanít, az ízlést nevel, s ha magyar gyerekeket tanítunk, tanítsuk meg őket a saját kultúrájukra, ismertessük meg a magyar ízlésvilággal.
