Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

BEVEZETÉS

(árokcica), a kenyeres játék. Idősebbek, fiatalabbak egyaránt játszhatják a kitalálós játékokat. Korhatár és nemre való tekintet nélkül játszhatók a dobó-cselező labdajátékok. A picik játékaikat (hintázó, kézfejcsipkedő stb.) felnőttek vagy nagyobb gyerekek segítségével játsszák. Különböző anyagok felhasználásával (kukoricacsutka, rongy, fa, virág) a kisgyermek tárgyakat készíthet. Csoportos játékok pl. a fogócskák és a bújócskák. A bújó-vonuló játékokat az óvodásokon át a kisiskolásokig minden korcsoport játszhatja, akárcsak a körjátékokat. A felnőttek versikékkel, rigmusokkal, dalocskákkal altatják, tanítják ülni, állni, járni az ölbeli gyermeket. A kisgyermekek nagyon kedvelik a beszédgyakorlást szolgáló nyelvtörőket, láncverseket. Lakodalmak, vagy más társas összejövetelek alkalmai lehetnek a párválasztó társasjátékok, főként ott, ahol házasulandó legények és eladósorba kerülő lányok találkoznak. A sort a végtelenségig lehet folytatni (vö. Lázár K. 1995:692.; Együd Á. 1981:95-126.; Katonai. 1969:230-235.). A mozdulatokhoz, játékokhoz kötött gyermekdalok hangterjedelemé aránylag szűkreszabott, hiszen a gyermek figyelme inkább a cselekményre, mint a zenére irányul. A mozgás pedig erőelvonással jár, mely szintén gátja az éneklésnek (vö. MNT I. 1951 :XXIII.). Kodály véleménye szerint ha a gyermek fejlődése röviden megismétli az emberiség fejlődését, zenei formái is tekinthetők eleven zenetörténetnek. Borsai Ilona (1983:76.) a gyermekjátékok és mondókák daliamvilágáról rögzít fontos megállapításokat. Gyermekdalaink kis hangterjedelműek, rövid motívumok ismételgetéseiből állnak. Szövegük és funkciójuk szerint a legarchaikusabb elemek a környező természethez és a természeti jelenségekhez kapcsolódó mondókák. Gyermekmondókáink régi idők varázsénekeiből, igézéseiből, ráolvasásaiból őriznek archaikus elemeket (pl. a síppal-dobbal gyógyított gólya, esőkérőtermékenység-biztosító mondókák, hajnövesztő, szeplőhányó mondókák stb.). A szöveg-ritmus-dallam-mozdulat együttesen van jelen. A játékok cselekménye helyett a mondókáknak meghatározott funkciójuk van. Egy bizonyos alkalomhoz kapcsolódnak, egy célra irányulnak, és ehhez a funkcióhoz adott mozdulatok is hozzá tartoznak (pl. a fecskeköszöntők közbeni arcdörzsölés, héja, kánya elhessegetése stb.). Ugyanezt a négyes egységet megfigyelhetjük a dajkarímekben is, melyeket ölbeli gyermekeknek felnőttek, vagy nagyobb testvérek egy meghatározott céllal mondanak (altatás, gyógyítás, tornáztatás stb.). Ezekben a szövegekben azonban a mondókák funkciója csak áttételes formában jelentkezik. Mind a mondókák, mind a játékok dallamosak voltak, annak ellenére, hogy találunk köztük szép számmal olyanokat is, amelyek a beszéd és az ének határán mozognak. Ezek egyik csoportját a dallamos hanglejtésű mondókák képezik, melyek ritmusát jelezni kell. A másik csoportba olyan mondókák és játékdalok tartoznak, amelyekben a zenei hang beszédszerűvé válik, deklamáló hanglejtéssel hangzik el. Külön csoportként kezelhetők azok a dallamok, amelyek a felnőttek dalaiból kerültek a gyermekdalok közé. Az ilyen dallamok leggyakrabban a nagylányok karikázását, párcserélő táncos körjátákát vagy különféle vonulásait kíséri. Újabb csoportot alkotnak a más népek dalaival rokon gyermekdalok, melyek vagy meghonosultak, vagy idegenek maradtak. Az előbbiekre példa az „Ég a gyertya", az