Szapu Magdolna: Karácsonyi ünnepkör. Adventtől vízkeresztig (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 2. Kaposvár, 1994)

Évkezdés - Állandó időpontú téli ünnepek, jeles napok

December 13-a Luca^ a magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja. Hiedelemvilága csak részben kapcsolatos az ókeresztény (310) szűz, Lucia alakjával és legendájával. Szűz Szent Lucáról legendájának átköltésével azt mondja a somogyi nép. hogy nem akart férjhez menni, noha gazdag kérői voltak. Ezért rokonai halálra kínozták, de ő inkább eltűrte ezt is, hogy ártatlanságát megőrizze. Luca szerette a házi állatokat, s a középkorban a szemfájósok védőszentje volt. Középkorban e nap volt az év leghosszabb éjszakája, és a legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja is. Neve a lux 'fényesség' származéka, de ideje egyben a gonosznak, a bűbájosnak a megjelenítése. A lucabúza sarjaztatása is természetvarázsló, vegetációs kultusz, mely nem más, mint a Luca napján csíráztatott búza karácsonyi kizöldülése. (BálintS. 1977 : 70-78.) Luca napja hazánkban rendkívül gazdag boszorkányos hiedelmekben. Luca aszszony, mint a gonoszok feje, nevére nem kereszteltek gyereket. .,Későn (vagy sokáig) készül, mint a Luca-széke", tartja a mondás, mely a boszorkányok felismerésére szolgáló varázseszköz készítésére utal. A boszorkányperekben is többször említik Luca napját, s neve halál- és időjóslással, a tyúkok megvarázslásával is kapcsolatos. Dologtiltó nap mindenekelőtt a női munkákra (fonás, varrás). E naphoz kötődnek a szárnyasokra vonatkozó mágikus praktikák is. (Dömötör T. 1964 : 200-202.) A Luca-napi köszöntők, varázserejű mondókák hazánkban a karácsonyi szokásokhoz és köszöntőkhöz kapcsolódnak. Dunántúlon még jól gyűjthető szokás, melyben félreérthetetlen utalások történnek az ember és az állat szaporodására. (Dömötör T. 1974 :125-132) Somogyban a tyúkok tojóképességét is elő kívánják segíteni a kotyolással. Gönczi (1937 : 282-285.) erről a következőket írja: Azért a kotyolást. noha a szokás elég ízléstelen, durva, a közben elkövetett dolgokban s a szeméremsértő versekben, a gazdaasszonyok elég szívesen veszik. Ezt a kotyolók tudják, azért, ahol a szobán kívül kotyolnak, nem mindenütt kérdezik, mint a többi szokásoknál, hogy szabad-c kotyolni, hanem egyszerűen hozzáfognak. A babonásabb házbcliek kotyolás végeztével oda küldik a kotyolókat, ahol a tyúkoktól a szerencsét el akarják vitetni. Kotyolni rendszeresen iskolás gyermekek, ketten jártak. Egyes helyeken esetleg még többen is. Hajnalban, még sötétedéskor indulnak el. Ahol a kotyolást a szobában szokás elmondani, megkérdezik, hogy szabad-e kotyolni. Ha szabad, akkor mindegyik kotyoló a magához vett fával, tuskóval vagy szalmával bevonul a szobába. A fát, tuskót az ajtó mellé helyezik s azokra ülve. elkezdik monoton-énekű versüket. A versek egyes részei vidékenként változók... A kotyolás végeztével néhány marék kukoricaszemet szórnak a kotyolók fejére, vagy a nyakukra, ezen szavakkal: Pitye, pitye! A gyermekek ráfelelik: ..Ennyi csirkéje legyen!" (Törökkoppánv). Utolján néhol cscréppohárból egy pár csepp vizet locsolnak, vagy vizet öntenek a kotyolókra (Pata), avagy rostán keresztül öntik le a vizet előttük (Törökkoppánv). Egyes helyeken a vizet a távozó kotyolók után öntik (Pata). A gyermekek a tuskót, a