Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Géger Melinda: Az elveszett paradicsom. A vidéki táj és vidéki élet ábrázolása a somogyi képzőművészetben a 20. század első felében. I.
338 GÉGER MELINDA csökkent.7 A szabad verseny nyomán fokozatosan elszegényedő birtokos középosztályban megrendült a nemzeti liberalizmusba és polgárosodásba vetett hit. Leszármazottaik közül kerültek ki a deklasszált, birtokukat elvesztő dzsentrik. A dzsentri a kereskedést és általában a pénzszerzést nemes emberhez nem illő, megvetendő foglalkozásnak tartotta, ezért alapvetően idegenkedett a nemes számára méltatlannak tartott ipari-kereskedelmi tevékenységtől.8 E nézet elterjedtségére utal, hogy már az 1830-as, 1840-es években már a tudományos gondolkozásban is kifejezésre jutott az a nézet, hogy az üzleti szellem hiánya a magyar nemzet karakteréből fakad. A nemesi társadalom az 1880-as évektől a politikai privilégiumait érintő polgári fejlődést és a vele együtt járó értékváltást a hagyományos erkölcs és ízlés tagadásaként, illetve a nemzeti önazonosság felbomlásaként élte meg.9 A birtokos nemesség számára elsősorban a politikai pálya, a vármegyei, katonatiszti, jogi vagy papi hivatás nyitott. A pályafutás legígéretesebb terepét a vármegye kínálta, amelynek hivatalait szinte kizárólagosan birtokolta. E feudális gyökerekkel bíró társadalmi osztály művészethez való viszonya mérvadó volt a magyar vidék kisvárosaiban. Értékválasztása, elzárkózása a modern létformától és annak szellemi áramlataitól meghatározta a századforduló vidéki világának kulturális orientációját.10 11 A dzsentri a nemesi szellem továbbéltetőjeként, saját értékrendje szerint formálta át a kisvárosokban is a hozzá asszimilálódni akaró polgári elemet. Ez a társadalmi réteg tartotta életben a századforduló idejére megingó, romantikus gyökerű népi-nemzeti művészetet.11 így a magyar vidék hivatalnokvilágában és értelmiségi rétegeiben a polgári szemléletmód és a realizmus és naturalizmus nagyvárosi eszméjével párhuzamosan továbbra is nagy erővel hatott a nemzeti művészet fogalmával összekapcsolt, idealizáló népnemzeti eszme és a romantikából eredeztethető falumítosz.12 Az idealizált vidékkép a 19. századtól vált tipikus motívumává a magyar kultúrának. Még az első világháború traumája után is, amikor a feudális ízlésvilág anakronizmusa már nyilvánvaló, tovább élt a gondolat, melyben a parasztságot tekintették a nemzeti kultúra alapjának és legfőbb hordozójának. A „csak tiszta forrásból' bartóki és kodályi jelszava olyan intellektuális irányt fejezett ki, amely generációkat inspirált. „A rurális és nemzeti azonosítása együtt járhatott a ruralis életkörülmények kritikájával, de végső soron a 7 Hanák Péter, 1988: Magyarország társadalma a századforduló idején. - Magyarország története 1890-1918. 458. o. 8 Gaál Zsuzsanna, 2009: A dzsentri születése. A Tolna megyei reformkori középbirtokos nemesség átalakulása a neoabszolutizmus és a dualizmus korában. 20. 9 Szabó Miklós, 1988: Politikai gondolkodás és kultúra Magyarországon a dualizmus utolsó negyedszázadában. - Magyarország története 1890-1918. 920. 10 Németh Lajos, 1981: A századforduló magyar kultúrája. - Magyar Művészet 1890-1919. 33. 11 Szabó Miklós, 1988: Politikai gondolkodás és kultúra Magyarországon a dualizmus utolsó negyedszázadában. - Magyarország története 1890—1918. Budapest, 971. 12 Németh Lajos, 1981: A „nemzeti művészet" jelentésváltozásai -Magyar Művészet 1890-1919. 101. rurális pozitív imázsát teremtette meg, amelynek alakváltozatai a posztszocialista korszakig is eljutottak” - állapítja meg Kovách Imre alapvető vidék-monográfiájában.13 A magyar identitás megalkotásában jelentős szerepet játszó népi írók a magyarság fennmaradását kivétel nélkül a vidéki életmóddal szorosan összefüggő népi kultúrához rendelték hozzá.14 E 19. századból örökölt szellemiségből inspirálódik a vidék szembeállítása a várossal és az a népi-urbánus vita, amely az első világháború utáni korszak idealizáló agrár-szellemiségét erkölcsi tartalommal töltötte fel. A vidékidill 20. századi történetének egyik kiindulópontjaként tekinthetünk a Magyarország 1000 éves fennállását ünneplő, 1896-ra kitűzött ezredéves ünnepségsorozatra. A Millenniumi Kiállítás pavilonjaiban hangsúlyosan jelent meg a századforduló vidéki Magyarországát bemutató falumodell. A Néprajzi Falu a vidék életmódját, a falvak lakóinak hétköznapjait és ünnepeit házakban felállított viseletes bábukkal, zsánerkép-szerű jelenetekkel reprezentálta. A megjelenített népi életképek néprajzilag hitelesek kívántak lenni, ugyanakkor követték a közkedvelt népszínművek stílusát és a korszak populáris grafikáján terjesztett népéletképek sztereotip beállításait.15 A Kiállítási Faluban tevékenykedő pásztor, a viseletben vonuló nép, a mulató, táncoló parasztok is a városi élettől elütő, különleges látványosság szerepét is betöltötték, ugyanakkor a századfordulón látványosan modernizálódó fővárosi élet ellenpólusaként is jelentek meg. Mindez a polgáriasodó Budapest és „a vidék” közötti regionális különbségek markáns megjelenésének is jele. A vidék ellenpontja, Budapest a századfordulóra világvárossá nőtte ki magát: Párizs és Berlin mellett Európa nyolcadik legnagyobb városa és egyik kulturális központja. Az első világháborút és a trianoni békeszerződést követő időszakban eltűntek a gazdasági és kulturális szempontból legmeghatározó vidéki nagyvárosok, Kolozsvár, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad vagy Újvidék. így Budapest egyedüli nagyvárosként maradt az országban, és jelentősége a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt. Az újabb, két háború közti negyedszázad periódusát végérvényesen a főváros térfoglalása jellemzi.16 Magyarországon a nemzeti romantika keltette fel az érdeklődést a népművészet és a vidéki élet iránt. A 19. század a nemzeti szellemet az eszményített vidéki életmóddal és értékrenddel azonosította, melyben a falu és a paraszt a nemzeti kultúra letéteményese és hordozója. Az imázsteremtők ugyanakkor kihagyták azokat az elemeket, amelyek nem egyeztek képükkel. Csak a 20. század elején jelent meg a szegénység, a kirekesztettség formáinak ábrázolására az ellen-idill. 13 Kovách Imre, 2012: A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom szerkezeti és hatalmi változásai. 32. 14 Bimbó Mihály, 2013: A népi írók mozgalmáról. - Eszmélet, 99: http://www.eszmelet.hu/bimbo_mihaly-a-nepi-irok-mozgalmarol/ 15 Dóka Krisztina, 2019: „Népünnep” és nemzeti ünneplés (1896) Népszokás- és néptáncbemutatók az Ezredéves Országos Kiállításon. - Tánctudományi Közlemények 9: 48. 16 Gyáni Gábor, 2005: Budapest túl jón és rosszon. - Beszélő 10: 3 http://beszelo.c3.hu/cikkek/budapest-tul-jon-es-rosszon
