Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Honti Szilvia et al.: Régészeti kutatások Somogy megyében 2018-2019-ben
RÉGÉSZETI KUTATÁSOK SOMOGY MEGYÉBEN 2018-2019-BEN 219 az út túloldalán is megfigyelt feltöltési réteg.26 További nehézséget jelentett, hogy a 67-es út közelében fekvő szakaszok kivételével, az árkok betöltésének alsó negyede (átlagosan 1,7-1,5 méter mélységtől) talajvízzel volt telítve, ezért ezeket a szakaszokat nem tudtuk feltárni. A kutatással kapcsolatban feltétlenül ki kell emelni, hogy a geofizikai mérés során azonosított két bejárati szakasz visszamérése és szondázása során ezeket sikerült egyértelműen azonosítani és kibontani. Az árokrendszerrel kapcsolatos fontos megfigyelés továbbá a betöltés felső harmadában azonosítható pusztulási réteg dokumentálása, amelyből nagyobb mennyiségben kerültek elő a Lengyel kultúrához köthető leletek, illetve az egykori antropogén környezet pusztulására utaló paticsos, faszenes törmelék. A lelőhely déli szakasza teljesen eltért a fenti, jellemzően őskori jelenségekkel leírható északi harmadtól. A területet topográfiailag is kettéosztó kisebb vízmosás irányából dél felé emelkedő területet ugyanis egyértelműen az Árpád- és középkori jelenségek uralták. Az objektumok egyértelműen egy, a települést határoló - a régészeti lelőhely déli határával szinte megegyező - kelet-nyugati árokhoz igazodnak (XII. t. 2.). Ettől az ároktól északra Árpád- és középkori objektumok: nagyméretű pincék, oszlopszerkezetes felszíni házak, kemencék, kutak kerültek elő (XII. t. 3.). Az Árpád-kori telepjelenségek mellett, a terület centrumában rendkívül intenzíven jelennek meg a késő középkori, kora újkori település maradványai. A többszörösen tagolt felszínen, több Árpád- és középkori horizont hagyott egyértelmű nyomot. A néha rendkívül mély jelenségek: kutak, pincék bontása során egyúttal sikerült azonosítanunk az Árpád- és középkori jelenségek alatt fekvő kora bronzkori (Kisapostag kultúra) telep egyes jelenségeit illetve - a középkori jelenségekből másodlagosan előkerült - leletanyagát is. Egy gombolyag középkor A rendhagyó településtörténeti áttekintésnek is beillő tanulmány nem véletlenül szentel nagyobb terjedelmet a terület Árpád-, és középkori történetének. A feltárás alaprajzát, illetve a bontás közben készült felvételeket elnézve a középkori jelenségek tömege, értelmezhetetlen masszának tűnik, ami amellett, hogy elfoglalja a terület déli harmadát, látszólag nem sok esélyt ad az értelmezése. Persze az egyes jelenségek tudatos elválasztása és a hasonló mintázatok azonosítása, no meg egy jó adag bátorság, ebben a látszólagos összeviszszaságban is képes rendszert teremteni, csak meg kell találnunk a gombolyagból kilógó madzag végét. A jelenségek tulajdonképpen az egykori, bronzkori telep által is elfoglalt kisebb magaslaton sűrűsödtek. A feltárás során előkerült leletanyag és a területen 26 Bár nem jelen tanulmánynak nem része az őskori jelenségek kifejtő elemzése, annyi mégis ide kívánkozik, hogy ha az árokrendszer megépítéséhez, a feltételezhető paliszádokhoz, illetve a közeli telepekhez felhasznált faanyagot a körárok feletti domboldal erdőinek leterrmelésével állították elő, és közvetlen közelből szállították a völgybe, az könnyen lehetett magának a későbbi pusztulásnak a kiváltó oka. Azaz nem lehetetlen, hogy a földcsuszamlásnyi mennyiségű földtakarás, magának a körárok kialakításának a következménye lehetett és a terület felhagyására késztethette az itt lakókat. felbukkanó érmek alapján a 12. század végén már bizonyosan település állt az Őrei- és Tetves-patakok vízválasztója felett. Ennek 14-15. és 16. századi kiteljesedése és folyamatos változásai azonban valódi megpróbáltatások elé állítják a jelenségek értelmezésére és a középkori fázisok elkülönítésre vállalkozó kutatókat (XII. t. 4, 6.). A közel 2500 feltárt objektum 80 %-a ugyanis egyértelműen a délre nyúló magaslaton összpontosul. A kesze-kusza sokaságnak tűnő objektumözönből pedig csupán a telep intenzitásra, semmint konkrétumokra tudunk következtetni. Az azonban már a feltárás során egyértelművé vált, hogy a terület rendkívüli tagoltságát a felmenő falú épületek többször megújított, - az Árpád-kortól a 16. század második feléig több horizontba rendezhető - alapárkai, oszlophelyei, a település vermei és kútjai mellett, a rendkívül sűrű „centrum” pincerendszerei okozzák. Az egymást többszörösen metsző és romboló horizontokhoz tartozó telepjelenségek száma észak felé látszólag csökken, de kisebb-nagyobb intenzitással egészen az őskori árokrendszerig kitart. Itt elsősorban az Árpád-kori telepjelenségek: kemencék, gödrök, kutak, nagyméretű, földbe mélyített ólak, kemencék, kemencebokrok domináltak. Az intenzív települési övezet utolsó fázisát, egyértelműen a területen feltárt nagyméretű mészégető kemencék maradványai - köztük, egy közel ép boltozattal fennmaradt példány - határozzák meg. Ezeket a már használaton kívüli, feltöltött pincék és épületek közé építették (XIII. t. 1.). A telep felhagyásával kapcsolatban nehéz egyértelműen nyilatkozni. A kora újkori periódust lezáró érmék, és az objektumok égett törmelékes betöltései, illetve a helyszínen talált muskétagolyók olyan hadi eseményekről tanúskodnak, amelyek alapján Vadépuszta elődjének a 15 éves háború idejére feltételezhető, erőszakos pusztulása talán több is mint puszta hipotézis (XII. t. 5, XIII. t. 3.). Birtokközpont a vízválasztón Bár az egyes jelenségek, illetve az elkülöníthető történeti horizontok vizsgálata még hátra van, néhány előzetes megfigyelés közlése remélhetőleg felkelti egyes kutatók figyelmét. így érdemes néhány bekezdést szentelni a területen feltárt épületeknek, pincéknek, illetve a település funkciójának. Ez utóbbi talán további magyarázatra szorul, de lássuk először a jelenségeket. A középkori objektumok többszörös periódusváltásai már a régészeti kutatás során szembeötlőek voltak. Ebből a rendszerből egyértelműen kitűntek a terület arculatát egykor meghatározó, felmenő falú, legtöbbször alapárakkal ellátott, oszlopszerkezetes épületek, illetve a különböző méretű, meneteles lejáratú, erősített oldalfalú, löszbe mélyített pincék, maradványai. A jelenségek egymástól való elválasztása és az épületek lehatárolása azonban a számos szuperpozíció, a felszín eróziós kitettsége és a jelenségeken „áthaladó” 67-es út miatt nem volt egyszerű. A nyomok összeolvasásában és megfejtésében az egyes átokszakaszok, oszlopszerkezetek orientációja segít, melyek alapján, ma legalább 4, észak-déli irányultságú,
