Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Honti Szilvia et al.: Régészeti kutatások Somogy megyében 2018-2019-ben
214 HONTI SZILVIA, BALOGH CSILLA, BELÉNYESY KÁROLY, GALLINA ZSOLT, GULYÁS GYÖNGYI, MOLNÁR ISTVÁN, NÉMETH PÉTER GERGELY, SOMOGYI KRISZTINA ÉS VÉGH ANDRÁS tak csak meg, a felette levő 20-40 cm vastag világosbarna erdei talajrétegben nem. Ez arra utal, hogy a késő neolitikum után nagy erdösödés következett be, a terület jelentős részben lakatlan is lehetett. A világosbarna erdei altalajban a középső-késő rézkori objektumok azonban már megfoghatóak. Hasonló jelenséget a múltban már számos helyen megfigyeltünk Somogybán, a többi között Kaposújlak-Várdomb-dűlő lelőhelyen is.23 Ugyancsak az erdei talaj alatt jelentkezett egy észak-déli irányú, közel 3 m hosszú árokszerű gödör, melynek betöltése és befelé erősen rézsűs fala is hasonlított a kerítő árokéra. A neolit jelenségek betöltésére jellemző a szürkésbama, tömörödött, kevert löszös talaj. Betöltésükből sajnos csak kis mennyiségű leletanyag (kerámia, állatcsont) került elő. A következő népesség a lelőhelyen a rézkorban telepedett le. Biztosan 21 jelenségből - főként kerek gödrökből - került felszínre rézkori leletanyag. Bontásuk során nagyobb mennyiségű, főként vastag falú tárolóedény töredékek kerültek elő. Ezek felülete sokszor felfényezett. A legjellegzetesebb darabokon nagyméretű madárcsőr alakú fülek, illetve beszurkált díszítések figyelhetők meg. A leletanyag valószínűleg a Balaton-Lasinja kultúrához vagy a Tűzdelt barázdás kerámiához (Furchenstich) köthető. A rézkori objektumok a feltárási terület középső részén, a neolit jelenségek között, illetve azok felett jelentkeztek. A következő népesség a kora bronzkorban - Somogyvár-Vinkovci kultúra - hozta létre e helyütt a települését. 14 jelenségben találtunk erre a korszakra keltezhető kerámiát. A jelenségek közül 10 gödör, két észak-déli irányú, északi végén lekerekített árokrészlet és egy nagyobb méretű, lekerekített sarkú négyszögletes gödör volt, melynek az északi oldalfalába ásva egy égetett aljú, kifelé erősen bővülő falú gödröt vagy kemencemaradványt bontottunk ki. Ez utóbb említett jelenségből (52/59.) nagy mennyiségű leletanyag került felszínre. A kizárólag kerámiából álló leletek között ívelten kihajló, lekerekített peremű, vállrészüknél kiöblösödő, seprűdíszes tárolóedény darabok említhetők meg. A bronzkori objektumok a feltárási terület déli részén, illetve a tervezett lehajtósáv területén feküdtek. A következő letelepedési fázis a római korban volt. Két, Kr. u. 4. századra keltezhető jelenség került elő, egy gödör és egy gödörkomplexum (166/200). A gödörkomplexum a feltárási terület középső-keleti szélén került elő. A bontása során 25 db ép és egy hiányos bronzérme (legkorábbi a Kr. u. 2. századi Traianus érem, legkésőbbiek Kr. u. 4. századiak, I. Constantinus koriak, (II. t. 6.), két bronzlemez, 7-9 vastárgy (ár, ácskapocs), rengeteg kerámia (korsó-, tál-, dörzstál-, ónmázas töredékek), vassalak és egy madár alakú, mázas agyagtárgy töredék került elő (Vili. t. 4.). A jelenség valószínűleg egy, a római kor végén vagy az azt követő időszakban végbement, tereprendezés nyomait őrizte meg. A gödörben talált leletek - az érmek egy része kivételével - mind hiányosak, sérültek voltak, mely alapján az objektum hulladék-gödörként határozható meg. A feltárási terület középső és déli részén, mintegy 80 m hosszúságban olyan külső kemencék és lekerekített sarkú négyszögletes alapú épületek kerültek elő, melyek betöltésében népvándorlás kori, kézzel formált fazéktöredékek voltak. A leletanyag alapján vagy római kori bennszülött vagy esetleg avar népességgel számolhatunk a területen. A nyugat-keleti hossztengelyű épületek alapterülete 9-10 m2 körüli volt, bennük azonban tűzhelyet, padlót és cölöphelyet sem találtunk. A külső kemencék nyugat-keleti vagy északnyugat-délkeleti irányúak, az előtérgödrök kisméretűek, lekerekített sarkú négyszögletes alakúak. A kemencék közül kettőnél a sütőfelület megújítását is meg lehetett figyelni. Az egyik kemencében négy sütőfelületet dokumentáltunk le, de érdekes módon csak a 2-3. platni közé helyeztek edénytöredékeket. Az egyik épületben egy nagyméretű, de nagyon gyenge megtartású, hoszszanti irányba átfúrt agyagnehezéket leltünk. A lelőhely gerincét a középkori település adta. A feltárt jelenségek fele tartozott ide. A késő Árpád-kori telepobjektumok az egész nyomvonal-szakaszon megtalálhatóak voltak, az északi és a középső részen inkább szórványosan, a déli részen és a lehajtósáv területén viszont igen sűrűn jelentkeztek. A feltárt 112 középkori jelenség közül 5 épület és 12 külső kemence volt. A szabadtéri kemencék a feltárási terület déli részén helyezkedtek el, egymás közelében. Egy esetben az előtérgödörhöz két kemencét is építettek, majd a későbbiekben, amikor e két kemence már használaton kívül került, akkor azok mögé újabb 3 kemencét építettek, így a korábbi kemencék sütőfelülete kihúzó vagy előkészítő részként funkcionálhatott (X. t. 4 ). Hasonló praktikus megoldás volt megfigyelhető egy épületben, ahol a sarokba vájt kemence beomlása után nem a régi kemencét újították meg, hanem annak a sütőfelületére egy jóval kisebb boltozott kemencét építettek. A külső kemencék előtérgödreihez épített vagy vájt kemencék mérete változó, általában 100-120 (egy esetben 180) cm átmérőjűek. A külső kemencék esetében többször megfigyeltük, hogy azok tapasztása alá edénytöredékeket, illetve cserepeket és állatcsontokat, vagy — egy esetben - csak állatcsontokat helyeztek a jobb hőmegtartás érdekében. A szabadtéri kemencék elhelyezkedése alapján biztos, hogy azokat nem egy időben használták, melyre változatos tájolásuk és egymáshoz való közelségük is utal. Az épületek lekerekített sarkú, négyszögletes alaprajzú, félig földbemélyített házak, melyek egyik sarkában alakították ki a kemencét úgy, hogy az vagy csak alig ugrott ki a ház síkjából vagy az épület belső sarkában volt (X. t. 5). Mind az épületekben, mind a külső kemencék esetében megfigyeltük, hogy a sütőfelületet egyszer, de volt, ahol háromszor is megújították. Emellett több alkalommal is jól látszódott, hogy a kemence tapasztásának elegyengetése hosszanti irányú ujjsimításokkal történt, melyek a szájnyílás felé haladtak. Két épületben inkább csak tűzhely nyomát lehetett rögzíteni, egyikben kisebb méretű terméskövekkel körberakott tüzelőhelyet bontottunk ki. A középkori objektumok betöltésében változó menynyiségű leletanyag volt. Az állatcsontok (kiskérődző, marha, sertés) mellett használati tárgyak (őrlőkövek, 23 Somogyi 2004, 165.
