Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)
S. Perémi Ágota: Varkocsfésű és szalu a Balatonudvari-Fövenyes temetőből
VARKOCSFÉSŰ ÉS SZALU A BALATONUDVARLFÖVENYES TEMETŐBŐL 307 A népvándorlás korban, ahogy arra Kovács is utalt,39 hasonló munkaeszközre nincs bizonyíték. A római korban elsősorban a fa megmunkálására használt asciae, jelentősen eltér az avar kori daraboktól. Formai jellemzője a nyélre merőleges, kisebb-nagyobb mértékben lefelé ívelt vagy megtört penge.40 Nagy hasonlóságot mutat a kapákkal, illetve a mai napig is használt teknővájó eszközökkel. A jellegzetes avar kori szalu - a varkocsfésűkhöz hasonlóan - az avarokkal jelent meg a Kárpát-medencében. Keleti eredetének bizonyítékait Erdélyi István,41 de elsősorban Kovács László gyűjtéséből ismerjük.42 Széles körben elterjedt, hosszú ideig használt munkaeszközről van szó. Legutóbb Ovcsennyikova foglalkozott hosszabban a szalukkal.43 Erős kritika alá vette Nyeszterov tipológiáját,44 illetve az altáji türk leletek alapján összeállította saját tipológiáját. Az általa összeállított típusok szempontjai a szalu teste, pontosabban a köpűk elhelyezkedése, valamint a méretek voltak. Ezek alapján 3 csoportot különített el. A magyarországi avar darabokhoz az általa meghatározott 2. csoport áll közel, amelyet a nem erőteljesen kiugró vállak jellemeznek. A két altípus méreteiben tér el: a) hosszúság 9 centiméter, de a penge kissé szélesebb, mint a felső rész; b) hosszúság 12,5-13 centiméter, penge 5-7 centiméter között; köpű 4-4,5 centiméter között. Megállapítja, hogy ez a típus a keleti területeken nem jellemző, átmeneti típus. A párhuzamokat, analógiákat avar és honfoglaló anyagokban találta meg, azon népek körében, akikre egyébként sem jellemző maga az eszköz, azaz a szalu.45 A leletek metallográfiái vizsgálata alapján leírta, hogy ezek mindegyike acélból készült, kiváló minőségűek, így nem csak a fa megmunkálására, de akár a fa kivágására is szolgálhattak. Funkciójúkkal kapcsolatban számos vélemény ismert,46 a magyar szakirodalomban is számos néven szerepelnek.47 Bár nem zárható ki, hogy a szalut ásóként vagy akár a közelharc során fegyverként is használhatták, mégis elsődleges feladata a fa megmunkálása volt. Szinte kivétel nélkül férfi sírokból kerülnek elő. A fa megmunkálása mindig férfi munka volt, így az edények, a vadász és halász eszközök fa részeinek elkészítése, az asztalok, ládák, vagy éppen a nyílvesszők kifaragása stb., vagyis a mindennapok munkaeszközei voltak, sírba helyezésük még sem volt általános szokás.48 A keltező értékkel bíró mellékletet is tartalmazó szalus sírokat a kora avar korra, a 7. század első évtizedeire lehet keltezni, illetve a késő avar korban is megtalálhatók, elsősorban a felvidéki zsélyi (ma: 2elovce, Szlovákia) és a dévényújfalui (ma: Devinská Nová Vés, Szlovákia) temetőkben, vagy a későbbi szláv temetőkben és telepeken is.49 A balatonudvari 516. sírból előkerült szalu Kovács László tipológiája szerint az 1. típusba tartozik,50 azaz tölcséresen keskenyülő, ellipszis alakú, nyitott köpű, szárnyai nem érnek össze, a köpűből ferdén kiugró vállak, trapéz alakú, kissé domborúan ívelt penge jellemzi. Mivel a sírban más melléklet nem volt, ezért a temetőn belüli elhelyezkedése alapján már a késői temetkezések közé sorolom. A fentiekben leírt két sír leleteinek értékelése természetesen csupán az első lépés a temető feldolgozásának folyamatában. Ugyanakkor a ritkábbnak számító varkocsfésű és szalu leletek bemutatásával szerettük volna e két tárgytípusra ily módon is felhívni a figyelmet, további kutatások számára hozzáférhetővé tenni. Összefoglalás Balatonudvari település nyugati határában, a Fövenyes nevű részen, a 71-es számú út északi oldalán, egy viszonylag szűk völgyben több korszakon keresztül használt temető került elő 2002-ben. A leletmentés után 2009-2010, valamint 2013-ban folytak kisebb ásatások. A feltárt 583. sír (616 temetkezés) leletanyaga és a megfigyelt temetkezési szokások alapján kiderült, hogy a temető felső rétegeibe Ny-K-i tájolású 10-11. századi, alattuk É-D-i (ÉNy-DK-i) tájolású közép és késő avar sírok helyezkednek el. Addig, amíg a 10-11. századi temetkezések a korábbiakat nem bolygatták meg, a késő avar közösség a korábbi közép avar sírokat (kivéve a legmélyebbeket) kirabolta, a csontokat a sírgödör két végébe dobta, újra felhasználva a már kiásott gödröt. Gyakran egy-egy sírba, rövid időn belül többen is temetkeztek, de nem ritka a kettős, többes temetkezés sem. 39 Kovács 1983, 36. 40 Rupnik2014, 64-72. 41 Erdélyi 1982,154-157. 42 KovAcs 1983,62-67, jegyzetek és főszöveg 43 Ovcsinnyikova 1990, 56-60. 44 Nyeszterov 1981,168-172; Ovcsinnyikova 1990, 56-57. 45 Ovcsinnyikova 1990, 57-58. 46 Lásd KovAcs 1983, 36; Ovcsinnyikova 1990, 55-56. 47 Lásd Kürti 1983b, 189; László 2017,68. 48 Ezzel szemben, szinte irigylésre méltóan, például a Sztarij Szaltov közelében feltárt jól ismert katakomba temetkezések (8. század második, a 9. század első felére keltezve) férfi sírjainak szinte mindegyikéből balta és szalu együttese került elő. Akszjonov 1999,137-149. 49 Például Staré Mésto 9. század harmadik negyedére keltezett objektum. HrubY 1965, Obr. 33,32; vasolvasztó gödörről: 138-139. Obr. 54.15. 50 KovAcs 1983,46.
