Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)
Mesterházy Károly: Pántkarperecek a magyar honfoglalás korából
212 PÁNTKARPERECEK A MAGYAR HONFOGLALÁS KORÁBÓL Letkés II. temető 67. sír (Pest m.). Köznépi temetőben négy év körüli gyermek sírjában a jobb alkar helyén találták. Ezüst pántkarperec kiszélesedő, és kissé szögletesre vágott végekkel. A pánton kétsoros pontkörös poncokból álló díszítés, amely a két pántvégen nem szimmetrikus (IV. t. 6.).345 Mezőkovácsháza-Templomföldi temető (Békés m.). Vaskos bronzlemez, egyenletes pántszélességű karperec, a pántvégek előtt behúzott-beszűkülő nyak és a pánt szélességében kikerekedő pántvég. A pánt felületén egysoros kettős körökből álló pontkörös poncolt díszítés látható (IV. t. 5.).346 Nádudvar-Töröklaponyag 20. sír (Hajdú-Bihar m.). Bronz pánt 8 milliméter szélességű, amely a végein 10-11 milliméterre szélesedik ki, és lekerekedik. A pánton két sorban pontkörös poncolás, az egyik végen keresztben álló négy, a másikon hármas ponccal lezárva. A pánt szélei a pánt kivágásának szakaszait eldolgozatlanul mutatják (IV. t. 2.).347 Nagykapornak (Zala m.). Két darab bronz pántkarperec. Az egyik kiszélesedő végű és félkörben lekerekedő, rajta egysoros pontkörös díszítés, amely az egyik pántvégen hármas pontkörrel indul, és a másik végig egysoros marad. A másik karperec szintén kiszélesedő, de a két pántvég nem szimmetrikus: az egyik vég kis ívben lekerekített, a másik kevésbé szélesedik ki és majdnem kikerekedő. Rajta egysoros pontkör poncolás.348 Pusztasomorja-Timárdomb 6. sír (Győr-Moson-Sopron m.). Pusztai Rezső„pontkörös díszű lemezes karperecről"tudósít, Horváth Ciprián szerint lekerekített volt, de elveszett.349 Püspökladány-Eperjes 521. sír (Hajdú-Bihar m.). 11-12 éves kislány jobb karján vaskos bronz pántkarperec kikerekedő végekkel, egysoros, de háromszoros koncentrikus körökből és központi pontból álló díszítéssel (IV. t. 3.).350 Sármellék-Vasútállomás (Zala m.). Két darab bronz pántkarperecet említenek pontkörös díszítéssel.351 Szeged-Makkoserdő 13. sír (Csongrád m.). „... az egyik karon kis körökkel díszített nyitott bronzlemez karkötő."352 Taktaharkány (Borsod-Abaúj-Zemplén m.). Bronz pántkarperec hosszan kiszélesedő és félkörben lekerekedő véggel, a pántvégek egymást fedik részben. A pánton egysoros pontkörös díszítés, a pántvég legszélesebb szakaszán kétsoros a körponc.353 Tiszadob-Sós-szék 3. sír (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.). Vékony bronzlemezből kivágott pántkarperec nagyjából félköríves töredéke, pontkörökkel díszítve, a pántvégek hiányoznak.354 Várfalva 42. sír (Moldovenesti, Ro.). Bronz pánt, középen 7 milliméter széles, a végeken 13 milliméterre szélesedik ki, majd félkörben záródik. A pántvégeken kétsoros, a keskenyebb szakaszon egysoros pontkörös díszítés. A pántvégek szélén egy-egy lyuk. A temető 11. század elejéről való sírcsoportjában (IV. t. 10.).355 Bezdéd 14. sír (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.). Pödrött végű bronzpánt karperec, rajta három sorban teljesen egyforma körponcok. A pánt anyaga vitatott, Jósa még rosszezüstnek vélte.356 Galánta-Papföld (Sl.). Pödrött végű bronzpánt, rajta két sorban körponcok vagy pontkörös díszítés.357 Kistokaj-Gerenda-dűlő 4. sír (Borsod-Abaúj-Zemplén m.). Ezüst pödrött végű pántkarperec, rajta váltakozóan egy és két pontkörös poncok sora (IV. t. 9.).358 Pödrött végű pántkarperecek Aldebrő-Mocsáros 13. és 20. sír (Heves m.). 13. sír: hajfonatkorongos sírban bronz pödrött végű karperec több töredéke, a pántvég keskenyedik. 20. sír: két keskeny pödrött végű ezüstpánt, lábperec.359 Ároktő-Dongóhalom (Borsod-Abaúj-Zemplén m.). Állítólag azonos sírból került elő egy vékony bronzlemez karperec, egyik vége letörött, másik bepödrött, és egy bordázott S végű karika.360 Bánkeszi 18. sír (ma: Bánov, Sl.). Keskeny, 9 milliméter széles ezüstpánt, végig egyenletesen széles, töredékes.361 345 Bakay 1978, 113, 53. t. 23. 346 Bakay 1978, 69. t. 9. 347 MesterhAzy 1968,136, II. 1.12: élére fektetett pánt; Kiss 1985, 261. 348 Darnay 1907,191; Hampel 1907,176,64. t.; Kiss 1985,261. 349 Pusztai 1969,67; Horváth 2014,188; Kiss 1985,261. 350 Nepper 2002,201,213. t.; Katalógus 1996,251. 351 Fehér - Éry - KralovAnszky 1962,871. tétel; Mrt 1968,138; Kiss 1985, 262. 352 Széll 1940,165, 30.1.19 a-b.; Kürti 1983,35. grafikai melléklet; Kiss 1985,262. 353 Kovács 2015,47-48,27. kép 354 Jakab 2014,278,290,117. t. 3. 355 Roska 1914,140,7. kép 9.; Gall 2013,529,284. t. 5. 356 Jósa 1896,405-406; Révész 2003,213,212. t.; Kiss 1985,263. 357 Took 1992,149,93. ábra 19. 358 K. Végh 1993, 54, 5. kép 6. 359 Révész 2008,23, 3. t. 28., 8. t. 360 K. Végh 1970, 85, III. 1.1. 361 ToClK 1968,12,3.t. 24.