Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)
Máró Márta: "Magyar", illetve "török" arany- és ezüstfonalak 17. századi magyar hímzéseken? A korszak "fémfonal-palettája" az írott források és az archeometriai elemzések tükrében
„MAGYAR", ILLETVE „TÖRÖK" ARANY- ÉS EZÜSTFONALAK 17. SZÁZADI MAGYAR HÍMZÉSEKEN? 147 A KORSZAK„FÉMFONAL-PALETTÁJA" AZ ÍROTT FORRÁSOK ÉS AZ ARCHEOMETRIAI ELEMZÉSEKTÜKRÉBEN Rézalapú fonalak Az adott időszak írásos dokumentumai nagy valószínűséggel e fémfonalakat említik réz, hamis arany-, illetve ezüstfonal, lyoni arany/ezüst vagy síkként. Elsősorban a szegényebb rétegekhez tartozók öltözetén, háztartásában játszottak szerepet,72 így az átnézett forrásokban viszonylag ritkán fordulnak elő. Készítésmódjukkal korábban részletesen foglalkoztunk.73 A réz megjelölés, az eddigi vizsgálatok alapján, inkább rézötvözet alapanyagra utal, például sárgarézre. Szín-, azaz vörösrézből készült fonallal eddig csak nagyon ritkán találkoztunk, és ezekben az esetekben is mindig felmerült, hogy a nemesfémborítás lekophatott a felületről. A hamis arany, illetve -ezüst arany- vagy ezüstszínű, rézalapú szalagból készült fonalat vagy drótot jelez. A sík valószínűleg ugyanezekre vonatkozik,74 ugyanúgy, ahogy a lyoni arany/ezüst is, de ezen elnevezésekkel kapcsolatosan is további kutatások szükségesek. A síkos arany például lehet az ellapított sárgaréz drót vagy akár az aranyozott ezüstdrót, azaz lamella is. A fényes sík talán a jó állapotú, hamis arany- vagy ezüstdrótot/fonalat, esetleg lamellát jelöli. A vont sík fonal, mint áru a sárgaréz szalag vagy drót bélfonalra font változatára utalhat. Az általunk vizsgált anyagban mindössze két rézalapú fonal fordult elő. Az egyik egy pamut bélfonalra Z sodratban font rézszalag kb. 10% cinktartalommal. Az újkorában aranynak tűnő fonal talán egy későbbi javítás „emléke". A másik egy szögletes, ezüstözött majd aranyozott vörösréz drót, amelyet többszörösen meghajlítva bouillon-hímzéshez használtak.75 Kísérlet a leltárakban szereplő, további fémfonal-változatok értelmezésére A fényes arany meghatározást az anyagvizsgálatok alapján egyelőre csak úgy tudjuk értelmezni, hogy jó állapotú, csillogó aranyat írt le ilyen módon a leltározó, míg a fehér fényes arany ennek vékonyabb aranyozású, sápadtabb, inkább ezüstös színű változata lehet. A fehér és sárga skófium az ezüst- és aranyozott ezüst hímződrótra, míg a sárga klabodán nagy valószínűséggel aranyozott ezüstfonalra utal. A magyar és a török arannyal/ezüsttel alább, az Összegzés című rész külön fejezetében foglalkozunk, és visszatérünk még a klabodánra is. Összegzés A történeti források tanulmányozása és az archeometriai vizsgálatok eredményei alapján körvonalazódott az a 17. századi fémfonal-csoport, amely a magyar területeken, a gazdagabb réteg által használt hímzőfonalakat foglalja magába. Ennek ismeretében vizsgáltuk, hogy a leltárakban szereplő „magyar", illetve „török" jelzők a fonalak eredetére vagy valamely más, karakterisztikus jellegzetességére utalnak-e. Készültek-e fémfonalak a Magyar Királyság, illetve Erdély területén? A hímzőfonalak iránti igény indokolta volna, hogy fémfonal-készítéssel foglalkozó mesterek tevékenykedjenek a három részre szakadt ország területén és nevük megjelenjen egy-egy dokumentumban. Ennek ellenére nem találtunk eddig olyan 17. századi forrást, amelyben hazai mestert vagy műhelyt említettek volna. Ugyanakkor utalások vannak arra, sajnos egyelőre csak a vizsgált korszak előtti, illetve utáni időkből, hogy működtek kisebb, egy- vagy néhány fős„vállalkozások"amelyek elsősorban a királyi, fejedelmi udvarokat vagy az azoknak dolgozó műhelyeket látták el fémfonallal.76 Nem találtunk adatot arra sem, hogy valamely hazai céh tagjaként dolgozott volna skófiumhúzó vagy aranyfonó az adott időszakban. Ez természetesen nem zárja ki, hogy egy-egy mester fémfonal-készítésre „szakosodott" például olyan céhben, amelyeknek tagjai„feldolgozták"a fémfonalakat (például a hímvarrók, gombkötők, paszományosok stb.) vagy ötvös céhben tevékenykedett. Mindenesetre az ötvösök által a „drótmunkákhoz" húzott drót vastagabb volt, mint a skófium. Az előbbit nem lehetett finom hímzéshez, az utóbbit pedig például lánc vagy filigrán készítéshez használni. A hajszálvékony drót húzásához speciális dróthúzó-vasra/vasakra és nagy-nagy szakértelemre valamint gyakorlatra volt szükség, ahogy a drót szalaggá hengerléséhez is. Az eddigi adatok alapján tehát úgy tűnik, hogy helyi készítésű, magyar eredetűnek tekinthető arany- vagy ezüstfonal nem, vagy csak lokálisan volt forgalomban az ország területén. Az 1600-as években hímzéshez, nagy valószínűséggel, importból származó fémfonalakat használtak. Ezt támasztják alá az archeometriai vizsgálatok eredményei is. Az elemzett, aranyszínű fonalak, a két rézalapú kivételével, aranyozott ezüstből készültek, igaz más-más technológiával. A minták nem mutatnak külön alcsoportokra utaló alaktani vagy anyagösszetételbeli 72 Temetők ásatási anyagában találkoztunk például viszonylag sok rézalapú fonallal. Jarő -Tóth 1994. 73 Jaró 2009, 25-43. 74 Ld. RadvAnszky 1.1896, 87. Ezt támasztja alá például az 1701-es ungvári leltár következő tétele is: „...Tres rotulae auro et argento falso obletae vulgo Sik”, Baranyai - CsernyAnszky 1984, (fasc. 107/44) 547. 75 Ld. Jaró 201 Ob, 64-65, ill. 17. kép 76 Ld. pl. Simonello aranyfonó mestert, aki 1489-ben telepedett le Budán (V. Ember 1980,9.), és minden valószínűség szerint elsősorban Mátyás király udvarának készített fémfonalat. A valószínűleg német származású Gantzaug János skófiumhúzó Bártfán tevékenykedett a 18. század elején (Thaly 1879, 347.), ugyanúgy, ahogy azok a mesterek, akik II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvarának dolgoztak Munkácson (Thaly 1883b, 388.).
