Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Megyery Noémi: A "Sárga zongoraszoba". Rippl-Rónai zenei festészete
294 MEGYERY NOÉMI 3. ábra. Fernand Khnopff: Schumann hallgatása közben (Un écoutant du Schumann), 1883. Olaj, vászon; 101,5 X 116,5 cm; Musées Royaux des Beaux-Arts de Belgique, Brüsszel, Ltsz. 6366 Ide hozható James Ensor Orosz zenéje is (1881) (4. ábra), melyen a zongorázó nőalak ugyancsak háttal ül a nézőnek. E kép szolgált előképéül a Khnopff festménynek, mely miatt a két művész össze is veszett egymással.19 Ensor szintén ráhelyezte a képére a hallgatót - bár még nem ő a kép egyedüli főszereplője, mint Khnopffnál s a zongorán látható a kotta, mint a dallamok elsődleges forrása. Továbbá a gazdag enteriőrben különböző üvegtárgyak és egy tükör is helyet kapott, amelyek mind a belső reflexióra, a befelé fordulásra utalnak, tehát egyértelmű, hogy a befogadás képezi a kép témáját.20 Rippl-nél azonban nem kapott szerepet sem a hallgató, s a kottát sem látjuk a zongorán. Véleményem szerint itt Rippl saját maga az, aki a zene elsődleges hallgatója, akiben a dallamok hatására megjelenő érzések egy kép festését eredményezik. Ő azt a hangulatot kívánja megjeleníteni redukált festői eszközökkel, amelyben ő maga részesül. Az, hogy nincs szerepe a kottának a zenejátszásban, még személyesebbé teheti a képet, utalva arra, hogy Lazarine emlékezetből játssza a dallamokat, s ezzel is saját ízlését és intim belső világát tárja a néző elé. Bár a kép rajzos dekorativitásában nem rokonítható e két festmény egyikével sem, ebben sokkal közelebb áll a Nabik módszereihez, s elsősorban Vuillard-hoz, habár ez még a Nabikkal való találkozás előtt készült. Ugyanakkor annak ellenére, hogy törekvéseiben rokona kortársainak, mégis egyéni megoldást kínál.21 Különleges szimbolizmust eredményez az, hogy nem jeleníti meg a zenét hallgató személyt a képen, akin láthatjuk a zene által kiváltott érzelmeket. A zene az intim szoba alkotóeleme, a dallamok megtöltik 4. ábra. James Ensor: Orosz zene (La musique russe), 1881. Olaj, vászon; 133 x 110 cm; Musées Royaux des Beaux-Arts de Belgique, Brüsszel, Ltsz. 4679 a szobát, s Rippl csupán ezt kívánta megjeleníteni, egyfajta állapotképként, amelybe a néző belehelyezkedhet. Érzések, képi ábrázolás és a zene ilyen öszszeolvadása enged arra következtetni, hogy számára ezek elválaszthatatlanok egymástól. Az első látásra borongós hangulatot árasztó kép ezáltal az otthon melegét és intimitását hozza közelebb, melyhez jól illik az alkonyati megvilágítás. Nem véletlen, hogy a kép címe sem a zenére utal, mint kortársainál, hanem erre az állapotra, melyben az alkonyat is hangsúlyos. Rippl-Rónai ebben az időszakban kezdett érdeklődni a szürkület, az este, az éjszaka adta fények és atmoszférikus jelenségek hangulata és megfestése iránt. „Szürke azért voltam, mert szürke volt a hangulatom - ezt kerestem szürkületben, hajnalban. Volt idő, mikor csak éjjel éltem - tetszett a kék levegő.”22 1892-es első önálló párizsi kiállításán - mely a francia közönség előtt első önálló sikerét hozta meg - több egyéni felfogású tájképet, éjszakai s lámpafény-effektusos képet állított ki.23 Ezek nagy részét ma már nem ismerjük, ilyenformán életművének ez a területe igencsak kiaknázatlan. A 90-es évek végén Szinyei Merse Anna szentelt némi figyelmet Rippl egy-egy ilyen témájú művének, s ez igencsak érdekes lehet az Alkonyat egy intim szobában enteriőrjének kapcsán is. 19 Amikor 1886-ban mindkét müvet egyidejűleg állították ki a Salon des XX-n, Ensor plagizálással vádolta Khnopff-ot, mely a két művész tartós konfliktusához vezetett. Vő. Khnopff 2004, 74. 20 Leonard, A. 2007, 272. 21 Rippl 1998, 242-243. (Kát. 25.) 22 Levél Rónai Jánoshoz (1910. okt. 8.) Közli: Szinyei Merse A. 1999, 6. 23 Éjjeli témájú műveinek egy szép példája a Park éjszaka (1892 körül) (2. ábra). Ld. Szinyei Merse A. 1998, 55.
