Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Lanszki-Széles Gabriella: Három Kapos menti község népének részvétele a katolikus egyház hivatalos jeles napi ünnepein, az 1930-as évektől napjainkig
274 LANSZKI-SZÉLES GABRIELLA 1. ábra. A göllei templom 2. ábra. A fonói templom Ebből a korszakból segítségül lehet hívni Fekete Istvánt, Gölle és Gyalán esetén egyaránt. A göllei toronyórát illetően olvashatjuk a Ballagó időben „Esperes bácsi akit a faluban Öspörösnek mondanak - néha megcsináltatja az órát, amikor az járni kezd, sőt üt is, de ez csak addig tart, amíg a vándorórás el nem tűnik a Csornai út jegenyéi között, amelynek végén a „gőzös” jár, Manapság ez az óra pontosan jár, de van ami azóta sem változott: „Nagyanyámmal - elég ritkán - a faluban is sétáltunk, ami azonban mindig azt jelentette, hogy eltotyogtunk a gyaláni úton a Kisrétig, ami apám kaszálója volt. Ez az út - majdnem a templommal szemben Deres Kálmánék és Esküdték háza és kertje között vezetett ki a faluból a szántóföldek közé.”7 8 A 3. ábrán látható ez a gyaláni út, és több mint száz év távlatából a házak tulajdonjogát ma sem emlegetjük másképpen, bár Deresék házát illetően már más a tulajdonos, Esküdték háza is megújult azóta. „A Göllébe vezető földesút volt a Mise-út, amin a gyalániak mentek misére Göllébe. „Csak 1937- ben lett kövesút, mert a gölleiek bánták a földeket. ” Gölle határához érve, kicserélték az „avéff tutyijukat, cipőjüket. Mielőtt beértek volna a faluba, volt aki a „szé’ső házhoz” érve Deres Annusékhoz, a „csutakazalba, szénakazalba, polyváskóterbe”dugta a viseltes, lecserélendő lábbelijét, volt aki itt a templommal szemközti ház pitarjában tette le a régit, és vette fel az új tutyit, cipőt. Ennek a háznak a volt göllei tulajdonosa jegyezte meg: „Csak úgy sorakoztak a gyalániak lábbelijei a pitarban!’e Ugyanígy cselekedtek a fonóiak is. „Mi, fonói lakosok a batéi vasútállomásra gyakran gyalog mentünk, a lábbelink sáros volt, azt lecseréltük a vasútállomáson, az állomás melletti kocsmárosnak adtuk át, aki megőrizte, míg érte mentünk. Szívességből tette.”9 „Göllébe sokszor mentek, mennek a kisgyalániak, 2004-ben Fekete István Göllében történt újratemetésekor elmesélték az akkor 70-év körüli kisgyalániak, hogy helyismeretük révén a gyászmise végeztével, hogy kerültek elé rövidebb úton a temetési menetnek, hogy többet láthassanak a temetésből.”10 Anekdota is szól azokból az időkből, amikor még „vasárnaponként a misét Göllében tartották. A műút ekkor még nem épült meg (1920-as évek), így az ember lábbelije, mire Göllébe ért szerencsés esetben poros, roszszabb esetben sáros lett. így történt Vitéz Csima József és id. Széles Tóka József esetében is, akik komák voltak. Húsvétra rapsickodásból annyi pénzük összegyűlt, hogy kemény szárú csizmát tudtak venni, ami tudvalevő dolog, hogy ilyen csizma a grófokon kívül nem minden embernek adatott meg akkortájt. Ezért kellő becsben is tartották új szerzeményüket, erősen kaszálva, nagyra emelt lábbakkal, kerülgetve a friss harmatos füvet lépegettek Gölle felé. Bánták erősen a csizmát, bánták, hát nem akarták összesározni. Egy idő után azonban fárasztóvá vált az óvatos lépkedés. Egyikőjük megszólalt (melyikkőjük, az a mindenkori felidézés pillanatától függ), a rokonsági fok kapcsán elhangozhatott így is: 7 Fekete I. 1976: 89. 9 Jeli J. 1998: 36. 8 Kovács Józsefné (Deres Teréz, 1937) szíves közlése. 10 Lanszkiné Sz. G. 2011/A: 117. 118.
