Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Molnár István: Újabb kutatás a kaposszentjakabi apátság területén 2. A 2016-ban végzett régészeti feltárás
150 MOLNÁR ISTVÁN 20. ábra. A kolostor déli szárnyának keleti fala. Az újkori visszaépítés alatt jól láthatóak megcsúszott fal maradványai 22. ábra. A 60-as években feltárt csatorna (Nagy Emese dokumentációjából) A templomtól délkeletre a domboldalban egy kőfal maradványait tártuk fel. A falat a későbbi kolostori épületek rombolták, de így is megmaradt két nagyobb szakasza. A domboldalon mélyebben (a dombtetőtől 6-7 méterrel lentebb) ásott szakaszát támpillérekkel is erősítették. Mivel nincsenek kötésben, feltehetően később épültek a falhoz, felmenő részük alja követte a domboldal egykori vonalát. A falszakaszt később viszszabontották, így felmenő részéből csak kevés maradt, de ezen is látszik, hogy a hozzáépített támpillérek ellenére kiborult. (10. ábra) Délebbre a fal egy másik darabja őrződött meg, amely kissé „bekanyarodik” a domb magasabb része felé, majd megszakad. A domboldal későbbi feltöltése miatt itt a felmenő falból is nagyobb részlet megőrződött, így jól megállapítható, hogy a meredek domboldalra épült, a kidolgozatlanabb belső oldala a dombnak támaszkodott. A dombtetőn nem találtuk folytatását, de Nagy Emese ásatási rajza és fotói alapján északra folytatódott, ráadásul a 60-as években a templomtól nyugatra, délnyugatra is egy hasonló fal szakaszát tárták fel a domb oldalában.32 32 Nagy Emese dokumentációjának fotója és rajza közölve: Molnár 2014. 191-192. 9. és 11. ábra 21. ábra. A templomtól keletre lévő terület. (Nagy Emese dokumentációjából) A falszakaszok feltehetően támfalként szolgálhattak. Mivel az amúgy is meredek domboldal jó részét a korábbi sáncok padkáinak laza feltöltése foglalta el, az évszázadok során több alkalommal is megcsúszott a domb földje. A jelenségre már Nagy Emese is felfigyelt, 33a feltárás során mi is több helyen kiborult, megcsúszott falszakaszokat találtunk (20. kép). Úgy tűnik, már viszonylag korán érzékelték a domboldal instabilitását, ezért a templom körüli területet támfallal erősítették. Mint már utaltam rá, ez sem oldotta meg a problémát, a fal maradványait félig kiborulva találtuk meg. Ezután nagyrészt visszabontották, majd részben maradványaira, támpilléréire alapozva egy félig domboldalba ásott téglaépület készült, amelyet kápolnaként azonosíthatunk. Liturgikus funkciója mellett valószínűleg a megcsúszó domboldalt is igyekeztek (úgy tűnik sikerrel) megfogni. A viszonylag magas falakkal megmaradt, egykor boltozott, 8,3 hosszú belterű épület egy közel 5x5 m-es belterű hajóból és egy 3,3x3,3 belterű szentélyből állt. A szélesebb déli falában futott egy részben megmaradt és helyreállított lépcső, aminek végén, az egyenes záródású szentély előtt tudtak a kápolnába lépni. (11. ábra) Az épületrészt Nagy Emese pinceként említette, de ennek már az is ellentmond, hogy a keleti oldalának felmenő falmaradványai alapján nem volt külső bejárata, csak a lépcsőn lemenve volt megközelíthető. A helyiség déli, több méter mélyen dombba ásott falainak alapozásakor felül szélesebb, lefelé keskenyedő árkot ástak, amely visszatöltését egy vékony sávban még sikerült megtalálnunk. A benne lévő kerámia alapján a 13. század második felénél korábban nem készülhetett a kápolna, ugyanakkor a 14/15. század fordulójára keltezett kolostornégyzet keleti szárnyának falai hozzá épültek, így az épületet a 13. második felére vagy a 14. századra datálhatjuk. A feltételezhető magassága alapján akár egy emeleti helyiség (káptalanterem?) is lehetett volna rajta, de az épület nagyfokú pusztulása miatt a kérdés már nem eldönthető. A kápolnától délre, a később kiépülő keleti kolostorszárny helyén, a meredek domboldalon ekkor még nem álltak épületek. 33 Nagy 1973. 338.
