Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Ábrahám Levente: Nagylepke fauna felmérése a Baláta-tó Természetvédelmi Területen
NAGYLEPKE FAUNA FELMÉRÉS A BALÁTA-TÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEN 71 1. ábra. Mintavételi terület elhelyezkedése a Baláta-tó mellett Fcs - fénycsapda, 1-3. lámpázási helyek A nappali lepkefauna nem bizonyult túl gazdagnak, összesen: 68 faj került elő. Kovács (1953) és Ábrahám (1989) Nattán Miklós által gyűjtött további öt nappali lepke fajt (Pyrgus carthami (Hübner, [1813]), Carterocephalus palaemon (Pallas, 1771), Lycaena alciphron (Rottemburg, 1775), Scolitantides orion (Pallas, 1771), Argynnis pandora ([Denis & Schiffermüller], 1775) is említett, amelyek az 1986- 1995 közötti kutatás során nem kerültek elő. A nappali lepkék között számos védett és Natura 2000 faj van (1. táblázat). Faunisztikai és természet- védelmi szempontból is a Lycaena dispar rutilus, a Lycaena hippothoe, a Maculinea nausithous, a Maculinea teleius, a Boloria selene és a Nymphalis urticae a legjelentősebb fajok. A 90-es évek vége után a Lycaena hippothoe, a Nymphalis urticae és a Argynnis pandora állományai eltűntek a területről. Az eltűnés magyarázatát elsősorban globális, mint lokális tényezőkkel magyarázhatjuk, mivel a jelenség a Dunántúli-dombság, és szinte hazánk egész területére igaz. A 2010-es években végzett terepi megfigyelések tapasztalatai is azt mutatják, hogy tovább csökkent a Lycaena dispar rutilus, a Maculinea nausithous, a Maculinea teleius, Natura 2000 fajok, valamint a Boloria selene állománya is. E fajok állományai a Tuskósi-rét kezelésével, kaszálásával és az elmúlt években erősen ingadozó talajvízszint ingadozásaival hozhatók összefüggésbe. A területen egyre több helyen jelentek meg özöngyomok (pl. Solidago sp.), ezzel csökkentve a természetes élőhelyek nagyságát. Az éjszakai lepkefauna gazdag, a fénycsapdás mintavételezés és az alkalmi lámpázások során ösz- szesen 431 faj került elő. A fauna jellemzőit mutatja a 2. táblázat, amelyben az 1%-os dominancát elért fajokat soroltam fel a fénycsapda anyagok mennyisége alapján. A 2. táblázatban feltűnő, hogy rendkívül magas a párás mezoklímatikus környezetben a zuzmófogyasztó (Pelosia muscerda, Lithosia quadra, Eilema sororcula) fajok aránya. Másik jellemvonása a területnek, hogy a polifág gyepfogyasztók (Mythimna turea, Axylia putris, Ochropleura plecta, stb.) nagyobb számban voltak jelen, mint a polifág lombfogyasztók. A gyepfogyasztók közül külön kiemelendő a csalánon is fejlődő fajok (Spilarctia lutea, Spilosoma lubricipedum, Habrosyne pyritoides, Diachrysia chrysitis) magas dominanciája. A polifág lombfogyasztók között a tavasszal rajzó, a nyáron hernyóalakban tenyésző fajok (Orthosia gothica, Conistra vaccinii, Lycia hirtaria stb.) érdemelnek említést. Rendkívül magas az égert, és a nyírt fogyasztó fajok aránya, pl. az Ochropacha duplaris elérte az 1%-os dominanciát. További gyakoribb fajok: Drepana curvatula, Falcaria lacertinaria, Acronicta cuspis, Acronicta alni, Acronicta strigosa, Acronicta leporina, Euchoeca nebulata, Aethalura punctulata, Hydraelia flammeoleria. Akanizsabereki természetközeli élőhely karakterfajait az euro-szibériai, feltöltődési társulásokhoz (arundiphil) kötődő komponensek alkotják pl. Rhizedra lutosa, Phragmatiphila nexa, Nonagria typhae, Sedina buettneri, Eutrix potatoria. Ezek a fajok a nádasokhoz, gyékényesekhez és magassásokhoz kapcsolódnak. Hasonlóan jellegzetes a higrofil euroszibériai fajok (Mythimna pudorina, M. impura, Deltote uncula) gyakorisága. Megtalálhatók itt az euroszibériai nyír-fűz-égerláp komponensek azon fajai (pl. Pheosia gnoma, Furcula bicuspis, Drepana curvatula, Falcaria lacertinaria, Pleosia muscerda, Endromis versicolora), amelyek az alacsonyabb lápos területekhez kötődnek. Az eddigi felmérések jórészt a lápterület szőkébb, üdébb környezetéhez kötődtek, de valószínű, hogy a szárazabb homoki gyepekben tenyésző fajok (Actinotia radiosa, Euxoa segnilis) előfordulása jelzi, hogy a terület diverzebb, mint ahogy azt a jelenlegi felmérés mutatja. A lámpázások a védett területen vagy annak közvetlen környezetében voltak. Ezekben az erdőkben gyakran a domináns fajok nem is a tölgyhöz, vagy a gyepszinthez kötődnek, hanem a párás mezoklíma miatt szintén a zuzmószövő fajok (Lithosia, Eilema sp.). Emellett a polifág gyepfogyasztóknak (pl. a Xestia c-nigrum, a Mythimna turca, a Spilosoma lutea, a S. lubricipeda, az Axylia putris) is nagy egyedszámban tenyésznek itt. A polifág lombfogyasztó fajok közül különösen a gyakoribb Orthosia, Calocasia, Pseudoips, és Conistra fajok (pl. O. gothica, O. incerta, O. stabilis, C. vaccinii) képesek nagy mennyiségben fellépni a tavaszi és az őszi aszpektusban. A nyári aszpektus rendkívül diverz, a személyes mintavételezések alkalmával - kedvező időjárási helyzetben - akár 80-100 faj is előkerült egyetlen éjszakán a nagylepke faunából.
