Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Gyenes Zsolt: Néhány új struktúra és megoldás az audio-vizuális művészetben
NÉHÁNY ÚJ STRUKTÚRA, MEGOLDÁS AZ AUDIO-VIZUÁLIS MŰVÉSZETBEN 429 a legtöbb esetben egy digitális környezeten és gondolkodáson átfuttatott hibrid mű, bizonyos szempontból megtartva a különféle médiumok sajátosságait; de lényege pont az azokon való átlépésen van; egy új minőség megteremtésén14. A low és high technológia, a glitch-esztétika mind beolvasztható a posztdigitális alapú művészeti megközelítésbe, ahol a dolgok nem önmagunkban jelentenek valamit, hanem generálva egymást, az említett új minőség felé vezetnek15. A mozgókép ezredforduló környéki változásainak egyik legfontosabb és legérdekesebb vívmánya a loop megoldásokban keresendő. Bár a zenében már a XIX. század végén találkozunk vele (Erik Satie), illetve a videó-művészetben is felbukkan az 1960-as évektől kezdve (például Nam June Paik-nál), mégis az utóbbi húsz évben szaporodtak el azok az audio-vizuális művek, melyek végtelenítve jelennek meg, elsősorban művészeti galériákban, másodsorban a VJ/DJ kultúrában. Bili Viola nagy méretű videó-festményei, vagy Jeremy Blake-nek az Adobe After Effects képességeire építő művei kiemelt példák lehetnek ebben az irányban. A mozgókép a klasszikus avantgárd ideje óta kikívánkozik a mozi megszokott nézői környezetéből (expanded cinema, video-art), de igazán mégis az elmúlt két évtizedben lépett ebben a vonatkozásban nagyobbat. Külön területként kell megemlíteni az internet környezetét, ahol például gif-animációkkal találkozhatunk. Minket, a gifekhez képest, most mégis jobban érdekelnek azok a nagyobb méretben vetített mozgóképek, ahol a megszokott elbeszélési struktúra önmagában a loop-olt ténytől már teljesen megbomlik. A végtelenített mozgó hang-képet nem kell az elejétől a végéig nézni, nem kell leülve meredni a monitorra vagy a falfelületre. Elég megélni a teret, pontosabban belekerülni a térbe, szemlélődni, ahol a képi-hangi történés zajlik (például Bili Viola munkái). Ezekben a művekben az alkotó kalkulál a sajátos, a megszokottól eltérő nézői-hallgatói szokásokkal. Itt jegyezzük meg, hogy Andy Warhol nézhetetlenül hosszú, vágatlan filmjei az 1960-as évekből, mint például az Empire, ennek a szemléletnek előfutárainak is nevezhetők, abban a vonatkozásban mindenképpen, hogy azok a vetítések rövid időn belül átmentek valami sajátos interaktív „mozizásba”, akcióba. Az audio-vizuális médiumokban alapvető kérdés, probléma a hang-kép megfeleltetés, a kétféle érzékelés sajátos viszonya. Ezt már írásunk első részében is érintettük. A viszony lehet sokféle, például teljes szinkrónián alapuló, vagy aszinkronikus, esetleges, sőt disszonáns is. A vizuális zene alapfeladatának tartja a kísérletezést ebben a vonatkozásban (I. korábban írtak). 14 Lev Manovich és mások posztmedialitásról írtak, beszéltek az ezredforduló környékén, mely sok ponton a posztdigitális gondolkodáshoz kapcsolható, előzménynek is tekinthető és majdnem hogy megfeleltethető a két fogalom egymásnak. Lásd például: Lev Manovich (2001): Posztmédia esztétika - Krízisben a médium, Online: http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=227 (2009. 12. 19.) 15 A(z új) fogalmak tisztázásához segítséget nyújthat a következő könyv: Mathew Fuller (szerk.): Software Studies - A Lexicon. MIT Press, Leonardo Books, Cambridge, USA, 2008. Michel Chion megalkotta a szinkrézis (synchresis) fogalmát, mely kapcsán a kép és hang a logikát mel- lőzően olyan építő viszonyba kerül egymással, ahol a gyakori mechanikus csapdákat elkerülve (szinkrónia) egyféle szintézissel lép túl saját határain. Azoknak a szinkronizációs pontoknak a megtalálása a lényeg az alkotó számára, amelyek alkalmazásával a hang-kép kapcsolat új minőséget generál16. Az 1990-es évek második felétől, a személyi számítógépek ugrásszerű fejlődése következtében technikailag lehetővé vált olyan audio-vizuális művek megvalósítása, ahol a gép generálja a képi és hangi elemeket, részeket, szekvenciákat. Egyik ilyen emlékezetes mű Waliczky Tamás Marionettes című „anti-animációja”17. Lev Manovich Soft Cinema néven hozta létre szoftver vezérelte végtelenített művét18. Az 1990-es évek közepe táján, amikor a tényleges multimédia számítógépek elterjedtek és a www is bekerült a széles köztudatba, gyakrabban felmerült az interaktív mozgókép megjelenésének, szerepének kérdése19 * *. Technikailag minden adott volt. Azóta tudjuk, tapasztaljuk, hogy az interaktív mozi nem terjedt el meghatározó szinten; nem kezdte ki a megszokott, „lineáris” mozgóképnézési szokásainkat. Az élet önmaga interaktív. Miért kell(ene) a művészetnek is hangsúlyozni, megerősíteni ezt? 16 Michel Chion: Audio-Vision - Sound on Screen, Columbia University Press, New York, 1994. 17 Online: http://www.waliczky.net/ (2016. 03. 14.) Marionettes, 2006: „’Marionettes’ is a seven minutes long computer animation about collapse. Marionettes are controlled by strings. If there is no string, they collapse. Nobody animates the body. If nobody animates the body, it will be animated by natural forces. Mass. Gravity. Collision. Randomization. In this animation the animator does not animate in the traditional term. Therefore we can say it is an anti-animation. The forces which control the movements of the marionettes calculated by physical simulation algorithms. Therefore these movements are strictly mathematical ones. They are dramatic, too. They visualize collapse in physical and - amazingly enough from puppets animated by machines - psychological meaning." 18 Online: http://www.ubu.com/film/manovich.html (2016. 03. 14.) „SOFT CINEMA: Navigating the Database is the Soft Cinema projects first DVD published and distributed by The MIT Press (2005). Although the three films presented on the DVD reference the familiar genres of cinema, the process by which they were created and the resulting aesthetics fully belong to the software age. They demonstrate the possibilities of soft(ware) cinema - a 'cinema' in which human subjectivity and the variable choices made by custom software combine to create films that can run infinitely without ever exactly repeating the same image sequences, screen layouts and narratives." 19 Lásd példaként: Hirsch Tibor: Van-e mozi a mozi után?, jegyzet, kézirat, ELTE, Budapest, 1996. vagy Gyenes Zsolt: Kreatív gyakorlatok - Mozgóképkultúra és médiaismeret, BMÖPI, Pécs, 2000.
