Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Lanszkiné Szeles Gabriella: Cséplő József és Fekete István levelezése. Forrásközlés
FEKETE ISTVÁN ÉS CSÉPLŐ JÓZSEF LEVELEZÉSE 359 nyár közepén nem is vártalak, hanem most már igazán kezdett bennem lobogni a találkozás utáni vágyakozás. És íme, ez a levél. Végtelenül sajnállak! Nemcsak azért, hogy egyelőre nem folytathatod könyvedet, hanem azért főképpen, hogy szenvedsz és gyötrődve gondolkodsz. Milyen csúnya hatalom ez a betegség. Rendületlenül tudok bízni abba, hogy fölfogsz épülni. Korodnak már velejárója a betegeskedés. Aztán majd hol jobban, hol meg kicsit kellemetlenebbül érzed magad, amíg aztán hosszabb időre, és kilépsz a betegség bűvköréből. Ősszel Is ki szokott sütni a Nap, ha már melege fogyófélben is van. Az itteni világról is valamit. A méhek még vándor- úton vannak Úzd térségében a tarlóvirág fehér szirmai között tarkállva szedegetik a télire valót. Reggel már későn indulnak, este korán hálnak, érzik, hogy elmúlik a Nyár, és hamarosan eljön valami. A szőlő most már elő van készítve a szüretre és úgy néz ki, mint a nagylányok vasárnap délután. Tiszta csábító! Az őszi arcú Nap, langyos fényénél teríti be a szépen fölkapált sorokat, ahol a Nyár érlelte szőlőfürtökben (...). Ebből a gyógyszerből szívesen viszek Neked, hogy ha fölmegyek Pestre, a Mezőgazdasági Kiállítást megnézni. Szőlőt szállítani postán nem lehet, mert nagyon összetörik. írd meg, hogy szabad-e fogyasztanod? Jól tudod az erdő ilyenkor csendes. Az őzszerelemnek vége, és a szarvasok sincsenek még lázban. De majd eljön az ideje, annak is megzendülhet az erdő az egyik szélétől a másikig. Gyors és teljes gyógyulást kívánok, szeretettel ölel: Cs J. ” (6. levél). Ismét egy párhuzam és kapcsolódás kettejük életében, merthogy mindketten képzett mezőgazdászok voltak. „Fekete István rátermett agrárszakember volt, aki e felelősségteljes munkához nélkülözhetetlen érzékkel, szorgalommal és tudással egyaránt rendelkezett."30 Fekete István ugyancsak egy levélben - amit Halmai Józsefnek írt 1936 februárjában - erről így vall: „Tudod, hogy szeretem a földet és szeretem a pályám. Ha még egyszer születnék is csak gazdász vagy erdész lennék, de azért jólesne egy-két szabad óra, hogy titkos szerelmem, az írást, a Múzsát gondtalanul átölelhessem.”3' A 6. levélben utalást találunk Cséplő Józseftől, hogy „fölmegyek Pestre, a Mezőgazdasági Kiállítást megnézni.” Cséplő József édesapja is ugyanúgy hozott haza díjat 1933-ban és 1934-ben, mint Fekete István Édesapja. Cséplő Lajos bikaborjú elismerő oklevélben részesült.32 1909 augusztusában alig két hónappal az után, hogy az Országos Állatkiállításról első díjat hozott haza Fekete Árpád tanító és gazda, Fekete István író édesapja Gölléből írt levelet a Gazdasági Felügyelőségnek, annak érdekében, hogy teheneit Fonóban vihesse fedeztetni. Afonóiak tenyészbikája Széli Kálmán miniszterelnök kitűnő tenyészetéből származott (7. levél). 30 Sánta G. 2005: 84. 31 Sánta G. 2015: 112. 32 Kiss E. 1935: Kigyűjtés „Tekintetes Felügyelő Úr! A Fonóiaktól úgy értesültem (...) ha lenne kegyes és 2 drb marhám fedezését megengedné! Igaz, a marháimat el akarom adni, de azért mégis szeretném, ha érdemes bikával lennének befedezve. Szívességét előre is köszönve vagyok Tekintetességednek kész szolgája. Gölle, 1909. Vili. Fekete Árpád tanító’’33 Fekete Árpád a teheneket valóban eladta, mert 1910-ben Kaposvárra költözött, de hogy a Széli-féle bikával lettek-e fedeztetve a tehenei, az most nem derült ki.34 Cséplő József szakszerű visszaemlékezésével nagyban segítette Fonó országos hírű állattenyésztési múltjáról szóló történetek összegyűjtését. Egy-két kiragadott mondatot érdekességképpen idézek tőle. A két világháború között folytatódott a szimentáli behozatala Svájcból. Nem mindennapi pillanat lehetett, amikor a batéi vasútállomásra begördültek a Svájcból importált hasas üszőket, tízmázsás tenyészbikákat szállító vagonok. „Magyarországon azelőtt ilyen nem volt! A fonói gazdák egy import tehenet mindenképp, de a módosabbja kettőt is vásárolt! (...) A tenyésztésbe fogott előhasi üszőket törzskönyvi ellenőrzésbe vették. (...) Az 5000 I tejhozamú teheneket nem nagyon szerettük, mert hamar kimerült a szervezetük. 3800-4200 I tejhozamút szerettük. Ez a laktációs tejtermelés felelt meg a gazdaság és a tehenek teherbíró képességének egyaránt, így tovább tenyésztésben tudtuk tartani a teheneket, többször, 7-8-szor fogott borjút. (...) Kedveztünk a teheneknek, az ember is megehette volna, ami takarmányt biztosítottunk számukra. (...) Még Erdélybe is vettek meg bikákat Fonóból. (...) A gazdák többsége rokon volt egymással, a rokonság pedig ösz- szefogó természetű, kasztokba tömörültek, ami a minőségi állattenyésztés hasznára lett. (...) Ha engedte a dolog, szombat délután vagy vasárnap hajnalban - de misére mindenki mindenképp elment -, húsz bikát is kivezettek egyszerre, hogy szokják meg egymás jelenlétét, mire a kiállításra kerül a sor. A szépség érdekében a bika fejét samponnal mosták, hogy szépen göndörödjön a csigaszőre. A szarvát üvegcseréppel kismirglizték, zsírral bekenték, csak úgy ragyogott! A csülkét szalonnabőrrel kenték ki. A bika megjelenése így igen ápolt benyomást keltett. ” Az előbbi visszaemlékezésekből is jól érzékelhető, hogy milyen összetett, sokrétű feladata volt a gazdáknak a minőségi szarvasmarha-tenyésztés teljes folyamatában.”35 A 8. levélre már rányomta bélyegét az idő kíméletlen vasfoga. Minden bizonnyal Jóska bácsi egyik kedvenc levele lehetett, hiszen Fekete István őt illető pozitív kritikája olvasható benne. Fekete István ebben a levelében tudatja Cséplő Józseffel, hogy a Hú-t írja, sőt egy «költői kérdést» is feltesz: „mit lehet egy bagolyról 400 oldalon írni?’’ Ez a dilemma Csermely Ottóné Bartáky Editnek 1964. január 7.-én írt levelében is foglalkoztatja: „ (...) persze nem egyszerű dolog egy bagolyról 400-500 oldalt írni, és sokszor már arra 33 MNL. SML. GFI. 1909. augusztus. Fekete Árpád levele. 34 Lanszkiné Széles G. 2013: 68. 35 Uo.
