Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Hauptman Gyöngyi: „…a harctéren voltam az első világháborúban 1918. november 18-ig”. A Nagy Háború – egy élettörténet fordulópontja
350 HAUPTMAN GYÖNGYI a vármegyében letelepedett számos erdélyi menekült azt nyilatkozta, hogy a somogyi vidék emlékezteti őket leginkább szülőföldjükre.52 „A Somogyról alkotott első kedvező benyomások minden bizonnyal éppen az 1916. évi menekülés során alakultak ki (...). Kérdés, hogy vajon milyen szerep jutott, illetve szerepet játszott-e egyáltalán az 1916. évi menekültek személyes emlékezete abban, hogy az 1918 után áttelepültek figyelme Somogy vármegye felé fordult.” - hagyja nyitva a kérdést Csóti Csaba is a témáról írott tanulmányában.53 Figyelemre méltó tény továbbá, hogy Veress Dezső nagyatádi baráti köréhez tartozott két olyan ember is, akik szintén Erdélyből, az első világháború után települtek át: Gaál Aladár és Bányai Lajos. Az utóbbi - mint a nagyatádi járásbíróság elnöke - évtizedeken át kollégája is volt, Gaál Aladárhoz (és családjához) pedig életre szóló, bensőséges barátság fűzte. Nagyatád Veress Dezső választott hazája lett, ami mellett minden nehézség ellenére kitartott, és a hozzá való kötődésnek, az érte és lakói iránt vállalt felelősségnek többször is tanúbizonyságát adta (például a második világháború idején, amikor a község négy hónapon keresztül a frontvonalra került). Összegzés írásomban egy egyéni élettörténet elemzésén keresztül azt vizsgáltam, hogy az adott világtörténelmi esemény, a világháború hogyan „csapódott le” az egyéni életvilágban. A közvetlen és közvetett források 52 „Főképp délsomogy lakosságának karaktere rendkívül hasonlatos fajtám népéhez, a székelyekhez" - írta Ugrón Gábor, Erdély 1918. évi királyi biztosa, a Székely Nemzeti Tanács egykori tagja, aki 1926- tól mint a Kaposvári kerület országgyűlési képviselője kapcsolódott Somogy megyéhez. In: Somogyvármegye Trianon után (szerk: Dömjén Miklós) Budapest, é.n., 15.p. idézi: Csóti, 1999: 368. 53 Csóti, 1999: 343-368. értelmezése során láthatóvá vált, hogy a Nagy Háború Veress Dezső életének fordulópontját jelentette, sorsesemény volt számára, amely az élettörténetben új kezdetet jelentett. A mandelbaumi modell szerint egy élettörténeti fordulópont akkor válik teljessé, amikor a személy „újfajta szerepeket vállal, új kapcsolatokba kerül másfajta emberekkel, és új én-tudatot alakít ki.”54 Az egyes életszakaszok a fordulópontot követő adaptáció55 révén válnak homogénné. A fenti életszakasz-elemzésből látható, hogy az adaptáció Veress Dezső esetében sikeresen megtörtént: aktív tagja lett választott lakóhelye mikrotársadalmának, amelyben új kapcsolatokat épített ki (szakmai, szociális téren és magánéletében egyaránt), és addigi szerepeihez (egyetemista, katona) képest újfajta szerepeket vállalt. Stabil éntudatot alakított ki, amelynek alapeleme a keresztény értékrend és erkölcsiség alapján, kötelességként, ugyanakkor szolgálatként is felfogott ügyvédi munka és közösségi tevékenység, közösségen értve „egyházát”, „községét” és „hazáját” egyaránt. Azt is láthattuk, hogy bár a háború jelentette sorscsapás kívülről zúdult rá az egyénre, akaratán, szándékán kívül esett meg vele, ám a véletlenen és a helyzet elviselésén túl a történelmi helyzet teremtette „elágazási ponton” is lehetett tere a tudatos döntésnek, választásnak. E választások elemzése rávilágított Veress Dezső identitásának az adott történelmi helyzetben különösen aktiválódó szeletére: a nemzettudatra, a magyarsághoz való erős érzelmi kötődésére. 54 Mandelbaum, 1982, 36-37. 55 Az adaptáció, írja Mandelbaum, „beépített folyamat, mert minden személynek módosítania kell élete folyamán több megrögzött viselkedési modelljét, hogy megbirkózhasson az új feltételekkel. Minden személy azért változtatja meg az életvitelét, hogy fenntartsa a folytonosságot, vagy a csoportban való részvétel céljából, vagy a társadalmi elvárások, vagy az énkép miatt, vagy egyszerűen a fennmaradás érdekében” Mandelbaum, 1982: 37. Irodalom Audoin-Rouzeau, S. & Becker, A. 2006: 1914-1918, az újraírt háború. Budapest, L’Harmattan - Atelier. Csőn Cs. 1999: Az 1916. évi erdélyi menekültek Somogy megyében. In: Bősze Sándor (szerk.): Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv. Kaposvár, 343-368. Endes M. 1994 [1938]: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, Akadémiai Kiadó. Thomas Hylland, E. 2006: Kis helyek - nagy témák. Bevezetés a szociálantropológiába. Budapest, Gondolat. Galántai J. 1988: Az első világháború. Budapest, Gondolat. Keszeg V. 2008: A katonaság és a történelem. In llyés Sándor - Keszeg Vilmos (szerk.): Az eltűnt katona. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 16. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság, 205-254. Keszeg V. 2009: 20. századi életpályák és élettörténetek. In Vargyas Gábor (szerk.): Átjárók. A magyar néprajztól az európai etnológiáig és a kulturális antropológiáig. Budapest, L'Harmattan - PTE Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszék, 95-133. Kövér Gy. 2004: Magyarország története a reformkortól az első világháborúig. In Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, Osiris Kiadó, 11-186. Lotman, J. 2002: Kultúra és intellektus. Szitár Katalin (ford., szerk., vál.): Jurij Lotman válogatott tanulmányai a szöveg, a kultúra és a történelem szemiotikája köréből. Budapest. Argumentum Könyvkiadó, Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Irodalmi és Irodalomkutatási Doktori Programja, 132-133. Mandelbaum, David G. 1982: Egy életrajzi tanulmány: Gandhi. In Kül- lős Imola (szerk.): Az életrajzi módszer alkalmazása és eredményei a néprajzban és az antropológiában (Tanulmánygyűjtemény). Documentatio Ethnographica 9. Budapest, 29-46. Mohay T. 2000: Egyének és életutak. In Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar Néprajz Vili. Társadalom. Budapest, Akadémiai Kiadó, 760-790. Tengelyi L. 1998: Élettörténet és önazonosság. In Holmi X. évfolyam 4: 525-543. Veress D. 2005: Értetek. Napló. Nagyatád, 1944-45. Nagyatád. A Nagyatádi Művelődési Ház és Városi Múzeum kiadása.
