Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Hauptman Gyöngyi: „…a harctéren voltam az első világháborúban 1918. november 18-ig”. A Nagy Háború – egy élettörténet fordulópontja
348 HAUPTMAN GYÖNGYI 8. ábra. Az Országos Menekültügyi Hivatal dél-magyarországi főosztálya, Budapest, 1920 nem pusztán a felmentés száraz tényét tartalmazza. Hivatali főnöke fontosnak tartott még néhány mondatot hozzáfűzni ehhez: „Főosztályomnál kifejtett lelkiismeretes hivatali működéséért és lankadatlan ügybuzgalmáért - elismerésemnek - állandó szolgálati készségéért pedig köszönetemnek adok őszinte kifejezést. Együtt töltött közhivatali működésünk idejére mindig örömmel és szeretettel gondolok. ” A hivatalnál viselt állásáról minden bizonnyal azért mondott le, mert 1921. március 1 -je óta dr. Sándor László és dr. Muzsik István budapesti ügyvédek irodájában alkalmazták ügyvédjelöltként, s „ezen időtől kezdve minden idejét a joggyakorlatnak szenteli és sem állami sem magán alkalmaztatásban nincs"- tudhatjuk meg az ügyvédek által aláírt bizonyítványból. Végül - miután minden tanulmányi előírásnak eleget tett és elvégezte a szükséges idejű joggyakorlatot - 1921. december 4-én megkapta jogi doktori oklevelét. Még e hónap végével felmondott az ügyvédi irodában - ahol „ellene semmiféle kifogás fel nem merült” és 1922. január 1-jétől kezdődően dr. Kommen Elek nagyatádi ügyvéd irodájában folytatta tovább joggyakorlatát.50 Ezzel a munkavállalással megérkezett abba a délsomogyi községbe, amely életének fő színterét, keretét alkotta az elkövetkező évtizedekben. Hogy milyen úton-módon, milyen személyes vagy hivatalos kapcsolatokon keresztül, és milyen megfontolások alapján választotta éppen Nagyatádot, pontosan ma már nem rekonstruálható. A családi emlékezet sem őriz erről 50 Dr. Kommen Elek által kiadott nyilatkozat magyarázatot, történetet. A korábbi évek lokális történelmében azonban találhatunk némi közvetett magyarázatot e választásra. Tény ugyanis, hogy 1916 októberében több mint harmincezer embert telepítettek át a Románia által megtámadott Erdélyből a Dunántúlra. A legtöbb menekültet Somogy és Tolna megye fogadta be (öt-ötezer embert). Somogybán a járások lakosságszámához képest arányaiban a Nagyatádi járásba kerültek a legtöbben, ezen belül Nagyatádra 178 ember, zömében nők, gyermekek és idős emberek. Fontos megjegyezni azt is, hogy a menekültek több mint kilencven százaléka a „székely vármegyékből” származott. A szervezett visszatelepítés 1916. november eleje és 1917 májusa között zajlott, tehát az erdélyiek egy-hat hónap közötti időt töltöttek Somogybán. Arról, hogy a somogyiak hogyan fogadták a menekülteket, viszonylag egységes képet adnak a korabeli sajtóhíradások, illetve a levéltárban fennmaradt személyes levelek. Ezen források tanúsága szerint a viszony kiegyensúlyozott, sőt szívélyes lehetett, és az egykori menekültek közül többen hazatérésük után is igyekeztek baráti kapcsolatokat ápolni egykori vendéglátóikkal. Mindenesetre olyan személyes kapcsolatok alakulhattak ki ez alatt a néhány hónap alatt, amelyeknek szerepük lehetett abban, hogy az 1918-1924 közötti nagy „népvándorlás”51 során Somogyba a Jugoszláviának és Romániának ítélt területekről érkeztek a legtöbben. Az 1918 utáni menekülthullám érdekes vonatkozása, hogy 51 Az elcsatolt területekről 350 000 ember menekült a trianoni Magyarország területére. Lásd: Csóti, 1999: 364.
