Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Honti Szilvia–Aradi Csilla–Balogh Csilla–György László–Költő LászlóMolnár István–Németh Péter Gergely–Skriba-Nagy Mónika–Somogyi Krisztina–Tokai Zita Mária: Régészeti feltárások Somogy megyében 2012–2015
RÉGÉSZETI KUTATÁSOK SOMOGY MEGYÉBEN 2012-2015 KÖZÖTT 249 A későbbi időszakban megvastagították ezeket. Az eredetileg 120-130 cm széles, méternél kissé mélyebb fal déli oldalához, egy 70-80 cm széles, de az előzőnél 30—40 cm-rel mélyebb alapfalat építettek. Az egykori pillérekből kevés maradt, egy helyen találtuk meg, mindössze két téglasor magasan, az alapnál bentebb induló pillér meszelt alját. A pillér hosszát nem tudjuk megállapítani, a szélessége 80-100 cm lehetett. A főhajóhoz, szélessége felénél valamivel keskenyebb, mellékhajók csatlakoztak. A templom padlózatát legalább háromszor megújították. A legkorábbi időszakhoz, a 13. század közepéhez, egy keményre döngölt réteget kapcsolhatunk, amelynek maradványait a templomhajó kis területe mellett csak a szentélyben tudtuk megfigyelni, a többi részen a temetkezések szétrombolták. Egy kis, 65x80 cm-es, négyzetes oltáralap is a korai időszakhoz köthető. Ezt már fedte egy késő középkori padló, amelyet az előzőnél magasabban, egy feltöltésen kialakított ledöngölt rétegen, töredékes téglákból raktak ki. Utóbbi maradványai a szentély mellett a templomhajó több pontján is megfigyelhetőek voltak. A szentélyben legkésőbb ekkor megépült egy nagyméretű, 260x128 m-es U alakú oltáralapozás. Ennek elkészítésekor egy korai időszakhoz tartozó sírt felszedtek, a maradványokat elvitték, a gödröt a két padlószint közöttihez hasonló téglatörmelékes réteggel töltötték be. A többitől elkülönítve, előkelő helyen, a korai oltár közelébe helyezett, majd az átépítéskor gondosan felszedett temetkezésben az alapító egykori sírját sejthetjük. Erre az időszakra tehetjük a pillérek sávalapjának szélesítését, ami egyszerre történhetett a főhajó nyugati részébe épített, É-D-i irányú alapfal lehelyezésével, nagyjából annak vonaláig tart. A kereszt irányú fal viszonylag keskeny (kb. 105 cm széles), de jelentős, 230 cm mélységű. A tetején vékonyabb téglából rakott sor volt, ez már a felmenő fal maradványa, ennek indulási szintje és a számos, az alapozás által rombolt temetkezés alapján, a 2. korszak padlójával nagyjából egy időszakra köthetjük megépítését. Feltehetően nem egyszerű karzat alapozása, nagy mélysége alapján torony, esetleg a nyugati templomrész westwerk-szerű átalakítása is kapcsolható lenne hozzá - remélhetőleg a templom hiányzó részének kibontása választ ad erre a kérdésre. Természetesen a mély alapozást az is magyarázhatja, hogy már lazább sírföldbe kellett ásni. Ehhez az átalakításhoz kapcsolódhat, hogy - úgy tűnik - a délnyugati torony belső, keleti alapfala kiszedésre került. A főhajó északi részén, az északabbi sávalap déli oldalához építve, egy félköríves alapozást találtunk. Ennek belsejében törmelékes-habarcsos alapozás, a szélén téglasor volt, utóbbi két sor magasságban maradt meg. Nem a legkorábbi időszak terméke, alatta sírok voltak, ráadásul a legkorábbi padlótól magasabban is van. A középső padlószint időszakához kapcsolható, feltehetően szószék alapozásának maradványa. A legkésőbbi időszakban újra megemelték a padlót, egy habarcsos rétegre párhuzamos, észak-déli irányú téglasorokat helyezve (II. tábla 6.). A téglák a falban lévőknél nagyobbak, de vékonyabbak voltak, néhány eredeti helyén volt, máshol csak a lenyomatuk látszott. Míg a korábbi időszakban a szentély padlószintje a hajónál magasabban volt, ekkor egy szintre kerültek. A szószék alapozását fedte ez a padló. A templom végleges pusztulásakor bedőlő falak maradványait ezen a szinten találtuk meg, egy nagyobb, a padlót áttörő faldarab a boltozatból származhat. A kolostori épületek nyoma a szentély DK-i sarkánál került elő. Az egykori külső járószintet a templom körül több helyen sikerült azonosítanunk. A templom belsejében a két évad során összesen 76. sírt vagy sírrészletet tártunk fel (II. t. 5.). A temetkezések a szentély nyugati harmadában kezdődnek, mindössze egyetlen (később az új oltár miatt rombolt és felszedett) sír volt ettől keletre, a korai oltárhoz közel. A szentély nyugati részén már több rétegben temetkeztek, de a sírok igazán a főhajóban, elsősorban annak keleti sávjában sűrűsödnek. 4-5 rétegben rombolják egymást, sokszor viszonylag mélyen, a legalsó padló szintjétől akár 2 m-re is voltak. A főhajó középső részén általában 2-3 rétegben voltak sírok, itt jól látszik, hogy eredetileg rendezetten, egymástól 50 cm-re lévő sorokba temetkeztek. Úgy tűnik, a már romos kolostort is használták temetkezési célra. Az elhunytakat gyakran koporsóban temették el, amiről koporsószegek vagy fanyomok tanúskodnak. A sírok nagyobb része melléklet nélküli volt, a mel- lékletesekben és szórványként gyűrűket (I. tábla 5.), övcsatokat, ruhakapcsokat, vereteket, és pénzeket találtunk. A két évben összesen közel negyven érme került felszínre, sajnos döntő részük fémkeresővel, szórványként. A sírok közé - a növényi maradványok alapján eredetileg valószínűleg egy fadobozba - elásva 21 bronzgyűrűt találtunk (I. t. 6.). A nagyszámú kerámiatöredék és vasszög mellett egy ólomplomba is előkerült, melyet eredetileg egy posztóbálára rögzítettek (I. t. 9.). A monostor könyvtárának emléke két könyvveret és három könyvcsat. A templom üvegablakaira ólomfoglalatuk darabja emlékeztet, az egykori harang több darabja is előkerült. Különleges lelet egy pápai ólombulla, amely IX. Bonifác pápa (1389-1404) egykori okleveléhez tartozott (I. t. 4.). Iharos - Temető Molnár István 2009-ben az iharosi fiatalokból álló Szent László Király Lovagrend hitelesítő feltárás végzésére kérte fel a Múzeumot. Korábban is ismert volt, hogy a ma is használt temetőben állt egykor a falu temploma, ennek pontos helyét szerettük volna megtalálni, létét igazolni. A faluval kapcsolatos első adatunk, 1269-ből való, ekkor egy oklevél Iharos fia Gergely comes öröklött birtokaként említi. Az általában Egyudei/Egudei előnévvel említett leszármazottai a következő évtizedekben több különböző birtok kapcsán említődnek, Iharosi birtokukról legközelebb egy 1330-as oklevélben olvashatunk. A templom építőiben és első kegyuraiban feltehetően őket tisztelhetjük. A templom első említése 1334-ben, a pápai tizedjegyzékben történik.
