A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Varga Éva - Gyurákovics Norbert: Az államfő árnyékában. Az Elnöki Tanács Elnökének felesége, Losonczi Pálné kitüntetései
AZ ÁLLAMFŐ ÁRNYÉKÁBAN AZ ELNÖKI TANÁCS ELNÖKÉNEK FELESÉGE, LOSONCZI PÁLNÉ KITÜNTETÉSEI 269 Losonczi Pál és felesége a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet alapítóinak 35. éves találkozóján Szilonicspusztán, 1983. (A barcsi Dráva Múzeum gyűjteménye) férje karrierjének alakulása is úgy kívánta, hogy a családnak szentelje magát. Losoncziéknak két fiúk született, Pál és Béla. Egyikük sem él már. Az ifjabb Pálnak egy fia, Bélának egy fia és egy lánya van. A Losonczi- gyerekek egyáltalán nem kerültek reflektorfénybe, s a rendszerváltással, amikor apjuk korábbi szerepvállalása negatív megítélést nyert, ezt valószínűleg nem is bánták. Az elnök halálát követően a múzeumok érdeklődésétől, megkeresésétől is elzárkózott a család. Az elnökék a Semmelweis utca 5. szám alatt laktak. A szomszédokkal összejártak, akik elbűvölve hallgatták a Losonczi család külföldi élménybeszámolóit, megcsodálták az utazásokat illusztráló fényképeket, a protokoll szerint kapott ajándéktárgyakat. Az egykori államfő és neje egyszerű emberek voltak, a visszaemlékezők szerint nem volt érzékük az értékekhez. Annuskát - természetesen - segíteni kellett a betöltött pozíciójának megfelelő öltözködésben. A protokoll előírásainak megfelelve vitték üzletekbe, szalonokba. Tanácsadói tudták a programokat és azt, hogy hova milyen ruha (estélyi, kosztüm) viselése illik. Ezeket a holmikat aztán Losonczi Pálné sajátjának tudhatta, mert meg is kapta. A Dráva menti kisváros büszke volt az egykori államfőre, aki sohasem feledkezett meg gyökereiről. „Ha tudott, mindenkin segített” - emlékeznek - „személyének köszönhetően a településre több figyelem irányult.” Barcs a 60-as évek közepétől iparosodott, megindult a középfokú oktatás. A helyiek úgy beszélik, Losonczinak köszönhető a Dráva-híd újjáépítése és megnyitása, az infrastruktúra fejlesztése, valamint az, hogy az intézményi hálózat kiépítése eredményeként Barcs 1979-ben városi rangot kapott. Nyugdíjazását követően, 1988-ban az elnök hivatalos utazásai során kapott kitüntetéseit, kincseit a Somogy megyei múzeumban helyezte el, 1989 februárjában a politikától teljesen visszavonult, végleg hazaköltözött. A környéken élők már megszokták a kormányőrök, a hivatali kocsik, a személyi sofőr jelenlétét, ami egy rövid ideig még rangja szerint megillette Losonczit. Az egykori államfő visszailleszkedett a vidéki mindennapokba, élte a nyugdíjasok hétköznapi életét. Bevásárolni járt, közvetlen volt, mindenkivel beszélt, nem csoda, hogy egyszerűen csak Pali bácsinak szólították. A barcsiak tisztelték, szerették. A kívülállóknak úgy tűnt, Losonczi úgy él, mint bárki más. Kertet gondozott, gyümölcsfái voltak. Takarékos ember volt. Gázfűtését (2000 körül) cserépkályhára cserélte, mondván, hogy a konvektor túl sokat fogyaszt. A sors iróniája, hogy Barcsra 1976-77-ben, amikor bevezették a gázt, akkor azt - az ott lakók nagy örömére - épp a Semmelweis utcában kezdték. Hangoztatták is: „milyen jó, hogy itt lakik a Losonczi Pál, mert így előbb lett gázunk”. Negyed század múltán a nyugdíjas elnök már spórolt. Megvette a fát, maga fűrészelte, hordta be, nem fogadott segíteni senkit. Azt már kevesen tud-
