A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Lanszkiné Széles Gabriella - Lanszki József: Fonó és Kisgyalán községek népi építészete, az istállók rendeltetésének változása
248 LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA és LANSZKI JÓZSEF „A Kapos szabályozását követő időszakban a földművelésnek és az állattenyésztésnek belterjessé válása is jellemző. ...A rétgazdálkodás a dél-külső-somogyi lösztábla déli részén messze északra nyúló völgyeiben is hasonló lehetőséget biztosított, s így vált lehetővé a Kapós-völgy híres állattenyésztésének kialakulása.”6 Egy Fonó és Baté közötti peres ügy is utal érdekességként a vízszabályozások korából az akkori viszonyokra. Török Ferenc mérnök által értesülhetünk a szarvasmarha-legeltetésről, de arról is, hogy a fonóiak tulajdonukat bármi áron megvédik. „ítéltetett: Abban tevén a Fel Peres Úr panaszát, hogy az ő Batéi Helysége, és a Tisztelendő áhitatos oskolák Szerzetje Fonói Helységének határa közt, edig berek lévén helyheztetve, melly 1810.-ik esztendőben felmérettetet, és annak közepén huzatott árokkal, nem csak vize lecsapolta- tott, de a két Telek közt egyenlő részre fel is osztatott. ...miglen a közelebb elmúlt Tavasz kezdetével, először a Fonói marha csorda erőhatalommal, azon választó árkon által hajtatott, másodszor ismét Julius Holnapnak 8.kán is ezen hatalmaskodással való behajtás, ujj- ra megtörtént, melly alkalmatossággal Gál György Úr, a marhákat be hajtatni kívánván, a Fonóiak rettenetes káromkodások közt, és gyilkosi erőszak módon,...és illetlen nevezetekkel tituláltatván, a marhák a Batéi= itató hideg kutnál vissza vetettek, és ekképen békes- séges birtoka meg háboríttatott.’’7 Talán már ekkor sem ok nélkül követték el a birtokháborítást, marháik legelőhöz jutása érdekében a fonóiak, már ekkor is kevés lehetett a legelő. A jobb takarmánnyal való ellátottság érdekében történtek a szántóföld növelését célzó erdőirtások, valamint a lecsapolások. „A lecsapolási munkálatokat Török Ferenc (1779- 1832) végezte. Török somogyi működésének ideje alatt részben az ő tervei alapján és vezetésével szabályozták az addig zabolátlan folyókat, mocsarakat csapoltak le. Térképei megrajzolására különös gondot fordított.”8 Elkészítette a gyaláni berek térképét is 1823-ban, amely a Nagyberki Levéltárban található. „A legelő és a rét területének csökkenése arra késztette a parasztságot, hogy a régi, rideg marhatartási módról áttérjen az istállózó marhatartásra."9 Ez hosz- szas folyamat volt, mire 1810-hez viszonyítva arra késztette a kormányzatot, hogy 1894. évi XII. t.c.-ben a legelők további feltörésének gátat szabjon. Fonó összes mezőgazdasági művelés alá eső területéhez 1736 katasztrális holdhoz viszonyítva, az 1935-ös statisztikai felmérés adatai szerint, a legelő csupán 51 kát. hold, a közlegelő pedig 13 kát. hold, a rét 114 kát. hold. Kisgyalánban az összes művelt terület 1348 kát. hold a legelő 130 kát. hold a közlegelő 31 kát. hold, a rét pedig 106 kát. hold.10 „A szántóföld bősége és a legelő hiánya a Kapos völgyének parasztságát az istállózott marhatartásra és a szántóföldi takarmánytermelésre kényszerítette... A viszonylag kis 6 Lóczy I. 1978: 350-351. 7 Somogy Megyei Levéltár. XIII: 45. 8 Bencze G. 1975: 81. 9 Király I. 1962: 8. 10 Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 99. 105. kötet. határú kapós-völgyi falvak, amelyek még elég sík terepen is terülnek el, jó üzemi feltételeket biztosítottak az istállózó marhatartásnak.”11 Intenzív szarvasmarha tenyésztés Fonó és Kisgyalán távolsága csupán 3 km, ezek a községek is a kishatárú falvak közé tartoznak. A 20. század folyamán mindkét falu elindult az istállózó szarvasmarha-tenyésztés útján. Fonó a középparaszti, és gazdagparaszti utat járta be messze kiemelkedett az átlagból, Kisgyalán a kevésbé tehetős átlagos falvak közé tartozott. Ezért a két községet építészeti szempontból összehasonlítva, eltérő minőségű és technikájú épületek, építmények a jellemzőek, látványosabbak még ma is a gazdasági épületek közötti különbségek. „Ateljesen istállózott marhatartás példája a kaposvölgyi Fonó község. Ebben községben az idősebb nemzedék nem emlékezik vissza arra, hogy a marhák valaha is legelőre jártak volna’’12 A gazdák nem legeltették a marhákat, a sertés konda került csupán kihajtásra az 1940-es évekig. Legeltetés a későbbiek folyamán Kisgyaláni Petőfi Szolgáltató Szövetkezet Fonóban nevelt tenyészüszői számára volt az 1990-es évek közepéig. Kisgyalánban azonban az 1980-as években a gazdák még legeltették üszőiket, teheneiket. Fonóban tudatos svájci marhaimporttal igyekeztek az 1900-as évek elejétől felvirágoztatni szarvasmarha-tenyésztésüket. Kisgyalánba is érkezett két darab import tehén. Az igényesebb fajtával a gazdasági épületek iránti igény is változott. Gazdák, szakemberek, tanítók, szerencsés összefogására volt szükség az előre haladás érdekében, és ha mindez találkozott igen szép eredmények születtek. Ennek a ma még masszívan álló, népi építészet által létrehozott gazdaságiépület-remekek a tanúi. „Nemcsak birtokjogi, hanem gazdálkodási szempontból is jelentős esemény volt a falu életében, hogy Fonó földesura 1807-ben a Kegyestanítórend lett.”13 „Mind nagyobb számban alkalmazott, képzett mezőgazdászaik szaktudása pedig feltétlenül serkentőleg hatott a volt jobbágyok utódaira, a mind önállóbbá váló fonai14 gazdákra is. Ez az irányító ráhatás főképp addig tartott, míg a fonai gazdák egy területen felül nem múlták az uradalmat. Míg a szarvasmarha-tenyésztésre nem szakosították magukat oly annyira, hogy kinőttek a helyi keretekből és országos hírnévre tettek szert pompás tenyészállataikkal. Sok kiállításon nyertek díjakat.”15 Már az elemi iskolában elültették a gondolatot a gyerekek fejébe, - bár Fonóba ezt már valószínűleg otthonról hozta, - úgyhogy az 1920-40-es évek tankönyveibe beleillesztettek egy olyan „tanmesét”, ami a falusi tizenéves gyerekek okulására szolgált: „Másnap az V.-VI. osztályosok elmentek tanítójukkal a falu 11 Király I. 2004: 44-45. 12 Király I. 1962: 25. 13 Melhárd Gy. 1906: 46-47. 14 A fonai tájnyelvi ejtés, a köznyelvi fonói. 15 Rosta F. 1961: 48, 61.
