A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Knézy Judit: Bőrcserző és bőrlábbeliket készítő kézművesek a csurgói "Magyar Céhben" (1810-1872)
BŐRCSERZŐ ÉS BŐRLÁBBELIKET KÉSZÍTŐ KÉZMŰVESEK A CSURGÓI „MAGYAR CÉHBEN” (1810-1872) 215 3. kép: Zselickisfaludi menyecskék ünnepi viseletben, egyiken hosszúszárú, a másik három asszonyon magas sarkú pántos félcipő. Gönyey Ébner Sándor felvétele 1930. még a lábbelikről is. E témákról más somogyi céhektől is rendelkezésre állnak különböző időkből, különböző részletességű feljegyzések. A mesterremekek nem mindig a legújabb divatot tükrözték, hanem a mesterségbeli tudás zsinórmértékét, az igényes elkészítés mód és a díszítés mikéntjét. Sokszor készíttettek hagyományos darabot a mesterjelöltekkel, amellyel leginkább bizonyíthatták rátermettségüket és alkalmasságukat a szakmára. 1716-ban az igali csizmadiáknak mesterremekként egy pár papucsot kapcástól kellett elkészíteni mester- illetve tanulólevelelük bemutatása mellett, és egy aranyat betenni a céhládába, továbbá köszöntő poharat adni, ha jóváhagyták munkáját, az értéke szerint, továbbá mesterebéddel szolgálni és magyar forintot betenni a céhládába.32 1749-ben a kaposvári tobak vagy varga céhben a mesterremek a következő volt két pár halásznak való saru, az egyike két darabból térdig szárral, a másik négy darabból való valamivel kisebb szárral és két pár cipellőst némete- sen két talpra céhmesterek előtt és őket étellel, itallal ellátni.33 A saru formája sokat változott a németvargák 32 SML IX. Testületek, céhek 11. sz. Igali csizmadia céh levele magyar nyelvű másolat 33 Kanyar J. 1967. 99. SML IX. 15.z. Vegyes céhiratok Kaposvári vargák 1748 (dombóvári, ozorai céh iratai 1748-49.) másolat illetve suszterek megjelenésével, de a 19. században Csurgón ritkábban szerepel, mint mesterremek, annál inkább a csizma, bakancs, cipellő, topánka. papucs. A cipellő, cipő Gáborján Alice szerint lehetett száras, bakancsféle, füles, szorító szíjas, belső oldalán fűzős lábbeli, gombos, oldalt gombos. (2. kép). Előnye, hogy több talpa is lehetett.34 A 19. században a felső része olykor bársony, masnis is, gyakori volt a hímzett tűzött is. A bakancs is magasszárú, fűzős, a köznép számára is gyártott lábbeli. A topánka, cipellis félcipőféle. A pántos, spanglis változata fiatal nőknek készült és többnyire ünnepre, esetleg tánccipőnek is. A finomabb női cipőfélék városias helyeken a nyugati országrészben és a Balaton mellékén a reformkorban már a módosabb parasztasszonyokon és lányokon készült rajzokon, vízfestményeken is láthatók. Somogybán mezítlábas és magasszárú cipős nők láthatók az ábrázolásokon ebből az időből. A magas szárú cipő köznapra parasztasszonyoknak fekete színűre készült még a 20. század első felében. Barna színű cipőt „sárgát” csak a módosabbak engedhettek meg maguknak. A félcipő, spanglis is többnyire fekete bőrből való volt. (3. kép) 34 Gáborján A. 1977. 434.
