A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Horváth Tünde: Emberi ábrázolás a Változások korában, 4000 és 2000 BC között
126 HORVÁTH TÜNDE ti temetkezések is, és gödrök más rituális tárgyakkal (idol: 1088. gödör, épületmodell: szomszédos szelvényt fedő kultúrréteg), valamint épületek (20, 22, 23. házak), amelyek kapcsán felmerül a maszk esetleges épület-alapító-áldozatként való értelmezése, de házat díszítő, berendező, vagy védő szerepe is. Önmagában véve a legesélyesebb értelmezés az, ha a tárgynak eleve több funkciót tulajdonítunk élete különböző állomásai során, hiszen az eredeti, elsődleges funkciója (emberi viselet vagy más, pl. házdísz, kultikus ház berendezése) már önmagában eltérő lehetett, mint a megtalálásakor rögzített törött, másodlagos funkciója (talán egyszerű hulladék; talán mégis funkcionális szerepben: Ős, egy férfi-korosztályt megszemélyesítő ember, stb.). A maszkokat egyébként is csoportosítani szokták, ám a leghagyományosabb felosztásban is az őskorban ezek a funkciók még biztosan nem váltak szét egymástól, tehát minden őskori maszk egyszerre látott el rituális, halotti és akár színházi szerepet is, ezeket a feladatköröket tág értelemben, őskori szokások közt értelmezve (pl. egy áldozat-bemutatáson viselt maszk lehet egyszerre rituális és színházi is, ha elfogadjuk a rítust egyfajta őskori, közösség előtti szakrális színházi fellépésnek). Ugyanakkor ki kell emelni néhány olyan sajátosságot, amely a balatonőszödi leletet megkülönbözteti más őskori európai agyagmaszkoktól. Az egyik érdekesség, hogy viseletnek nincs jól látható, elváltozást hagyott nyoma rajta. Érvelhetünk azzal, hogy mert csak egyszer vagy ritkán használták, de lehet ennek köze valódi szerepéhez is: vagyis hogy pl. épületen belül, falon vagy egy szentélysarokban volt felfüggesztve, mint Ős vagy a közösség vezetője, ezért keveset érintkezett emberekkel. A másik a lelet 1:1-es, realisztikus megformálása, amely mind fizikai megjelenésében, mind pedig szimbolikusjelentésében nem volt jellemzője korábbi és későbbi őskori társadalmaknak sem. Az emberábrázolás lényege az őskorban a sematikusságon keresztül kifejeződő közösségi fajfenntartás. A családi vérvonalak (klánok, ágazatok, nagycsaládok, stb.), ezen keresztül tehát a közösség fennmaradását voltak hivatva kifejezni, nem pedig egyes személyeket reprezentáltak, kiemelve egyéni tulajdonságaikat, kiválóságukat (ez a szempont érvényesül még a jóval későbbi agyagmaszkokon is, pl. Ostrov és Middelstrum esetében). (Vö. még a névadási szokások, a beavatási szertartások és a titkos társaságok összefüggéséről, amely az egyéniség kifejezésére szolgálhat: Cohen 1992). Ehhez képest a balatonőszödi lelet annyira részlet-gazdag, hogy antropológiai rekonstrukcióra is alkalmas. Portrészerű megformázása, valamint az, hogy férfit ábrázol egy túlnyomórészt nőket felvonultató badeni rituális színházi kelléktárban, kiemeli nemcsak a Baden, hanem az előtte, és talán az utána következő őskori világokból is (a későbbi, előbb felsorolt önálló ostovi és middelstrumi agyagmaszkok már egyértelműen férfit ábrázolnak, bár azok is sematikusan!). Valóban a késő rézkor korszaka az első olyan régészeti kor, amelyben az ember megpróbálja a saját képére formálni a világot, és ennek az erőfeszítésnek még számunkra is látható nyomait adja 5000 évvel később fennmaradt különböző ábrázolásokban (Id. fentebb, az idoloknál a szelevényi edény kapcsán sorolt példákat). A mentális kép kivetítésének (térkép-alkotás) fejlődésében tulajdonképpen logikus, hogy nemcsak a táj kap emberléptékű formázást és dimenziókat, hanem benne az ember is más megvilágításba kerül: a karizmatikus egyéniségekre fókuszál, és őket már a saját társadalmukból kiemelkedő individuumokként, akár személyiségjegyekkel ábrázolja. Bár ez még nem egy öröklött státusz, és nem rangsoroló társadalom, de láthatóan megkezdődhetett egyfajta társadalmi tagozódás, specializálódás. Abalatonőszödi leletben egy a Baden-komplexumra antropológiailag kevéssé (kb. 20%-ban a sírok embertani anyaga alapján) jellemző cro-magnoni embertípust rekonstruáltunk, akinek egyik al-variánsa a keleti steppékről (vö. Gödörsíros kurgánok vagy Cucuteni- Tripolje és Baden kapcsolatok, vö. Videiko 2000), másik al-variánsa az alpi-dinári embertani típussal a tóparti települések irányából ismert. Utóbbit azért tartjuk kevésbé valószínűnek (de nem teljesen kizártnak), mert a maszk egyértelműen badeni és nem bolerázi a településünkön, míg a tóparti települések-cirkumalpi kapcsolatok jobbára a Bolerázhoz, és csak kisebb mértékben a Badenhez köthetők. Semmit sem tudunk azonban ennek a férfinak a balatonőszödi közösségen belüli társadalmi státuszáról: idegen vagy a közösséghez tartozó volt-e (tehát badeni vagy esetleg bolerázi vagy Gödörsríos kurgán?); közrendbeli, alacsony- ill. magasrangú-e (rabszolga vagy vezető), társadalmi, katonai vagy vallási (vagy mindhárom) szereppel? Ugyancsak szólnom kell röviden a lelet modern sorsának alakulásáról is (7. Tábla), mivel - mint például az igazi „nagy” könyveknek, daloknak, verseknek - a különleges régészeti leleteknek is önálló életük, saját útjuk van. Ennek a leletnek az újra-felfedezése, előkerülése után különleges, mondhatni mostoha sors adatott, nem önhibájából, és még csak nem is a feltá- ró-feldolgozó régész hibájából. A Húsvét előtti Nagypénteken előkerült leletet a Régészeti Intézet határozott kérésére azonnal be kellett mutatnom egy népszerűsítő tudományos folyóiratban (Élet és Tudomány). Nem szeretném túl-körvonalazni azokat a nehézségeket, amelyeket akkor bronzkori kövekkel foglalkozó doktorandusz régészként, az ásatáson 10 órát, majd az ásatás után a napló számítógépes rögzítésével és egyéb szervezési apróságokkal további órákat töltő fáradozás után, könyvtár és anyagismeret nélkül éreztem a feladat közben, amellett, hogy egy egyedi tárgyat kellett kezdő régészként, nyilván nem akármilyen elvárási színvonalon bemutatnom. Az első cikk ettől függetlenül az Élet és Tudomány júniusi első számában megjelent (Horváth 2002), azaz egy hónap alatt eleget tettem a kívánalmaknak. Ez inkább volt részemről kulturális antropológiai megközelítés, mint régészeti, mivel ahhoz közelebb állónak éreztem magam és a felkészültségem. Továbbá a lelet bekerült az éppen szerkesztésben levő Magyar Régészet az Ezredfordulón c. kötet megfelelő fejezetébe (Visy
