A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Sümegi Pál - Náfrádi Katalin - Jakab Gusztáv - Persaits Gergő - Törőcsik Tünde: A Baláta-tó környezettörténete
10 SÜMEGI PÁL, NÁFRÁDI KATALIN, JAKAB GUSZTÁV, PERSAITS GERGŐ ÉS TÖRŐCSIK TÜNDE Vizsgálati módszerek Környezettörténeti vizsgálatokhoz zavartalan magmintavételre volt szükségünk, így a fúrást a nemzetközileg is elfogadott és a gyakorlatban is bevált eszközzel, az ún. módosított 5 cm átmérőjű Orosz-fúrófejjel végeztük el. A fúrómagokat még terepi körülmények között két réteg fóliába majd ezt követően alufóliába csomagoljuk. A fúrás mélységét és irányát még a helyszínen rögzítettük. A minták tárolása 4 °C-on hűtőládában történt. Az üledékfácies leírása során a Troels-Smith-féle (Troels-Smith, 1955) nemzetközi laza üledéktani kifejezéseket és szimbólumrendszert használtuk. A szemcseösszetételi meghatározás pedig a Magyarországon leginkább elterjedt Casagrande által kidolgozott (Casagrande, 1947), hazánkban Papfalvi hidrométeres eljárásnak nevezett módszer segítségével történt (Vendel, 1957). A zavartalan magfúrással kialakított szelvény kronológiai elemzését 5 db radiokarbon vizsgálatra alapoztuk. Minden radiokarbon vizsgálathoz szenese- dett apró nádtőzeget emeltünk ki a fúrásszelvényböl a makromaradványok vizsgálata során. Valamennyi mintát a poznani Radiokarbon Laboratóriumban elemezték meg AMS módszerrel. A régészeti rétegtannal és adatokkal történő párhuzamosításhoz a mért BP (Before Present) adatokat Oxcal v.3.9. elnevezésű kalibrációs programmal (Bronk Ramsey, 2001) számítottuk át a Krisztus előtti (BC = Before Christ) és Krisztus utáni (AD = After Day) évszámokra. A radiokarbon adatok nyomán készített mélység-kor átszámítási modellt Bennett (1994) és Valanus (2008) munkái nyomán állítottuk fel. A szerves anyag- és a karbonát-tartalom meghatározását a fúrásmag teljes hosszában 4cm-es osztásközzel végeztük el. Ennek meghatározása a Dean-féle izzításos tömegvesztésen alapuló eljárással történik (Dean, 1971). Geokémiai vizsgálataink során az üledékben felhalmozódott elemek közül, 8 elem koncentrációját mértük meg, ezek: Fe, Na, K, Ca, Zn, Mg, Mn, és a Cu. Az elemzések a minták desztillált vizes oldatából készültek (Daniel, 2004). A mintavétel során semmilyen fémeszközt nem használtunk és a mintavételezés helyét kémiailag semleges anyaggal töltöttük ki. A negyedkori üledékrétegekben a legnagyobb mennyiségben előforduló mikrofossziliák a virágporszemek (pollenek). Vizsgálatuk a múlt századra nyúlik vissza, és annak ellenére is fontos információkat tudhatunk meg belőlük, hogy a pollenanalitikai eredmények és az egykori vegetáció között nincs olyan szoros kapcsolat, mint a makrobotanikai anyag és az egykori növényzet között. A pollenmintákat Berglund - Ralska- Jasiewiczowa (1986) módszere szerint dolgoztuk fel, hogy kinyerjük a pollentartalmat. A folyamat megkezdése előtt pedig Stockmarr (1971) módszere szerint a mintákhoz külső forrásból származó, pontosan meghatározott mennyiségű Lycopodium - spórát adtunk, hogy a munkafolyamatok során bekövetkező pollenveszteség ismert arányban történjen. Maher (1972) módszerének megfelelően minimum 300 db pollent számoltunk meg taxononként, így biztosítva az adott taxon pollenkoncentrációjának adott mintára történő statisztikailag biztonságosnak tekinthető meghatározását. A szelvény feldolgozása során jelentős számú makroszkopikus növényi maradvány, magvak, termések, szárak, levéltöredékek, szenesült fák, mohák, szövetmaradványok kerülnek elő. A vizsgálatok során a QLCMA (Barber et al., 1994) módszer módosított változatát használtuk (Jakab et al., 2004). A lágy növényi szövetek határozásához Jakab - Sümegi (2004, 2005) határozóját használták. A fúrásmagokból 5 cm-enként 3 cm3-es mintákat vettünk, majd a mintát 300pm lyukátmérőjű szitán szűrtük le. A koncentrációk meghatározása úgy történt, hogy ismert mennyiségű jelzőanyag (0,5 g mákmag = 960 +1-3 db) hozzáadása után Petri csészében 10 db 10x10 mm-es kvadrátban megszámoltuk az összes mákmagot és maradványt sztereomikroszkóp segítségével. Az eredmények megjelenítésére a PSIMPOLL (Bennett, 1992) programcsomagot használtuk. A tőzegszövet alkotók meny- nyiségét 1 cm3-re vonatkoztatva adjuk meg, a magvak mennyiségét pedig 3 cm3-re. Eredmények Geomorfológiai vizsgálat eredménye A Baláta-tó egy alluviális hordalékkúp felszínén létrejött futóhomok területen (Marosi, 1970) fejlődött ki (1. és 2. ábra). A futóhomok formák kifejlődése azt sugallja, hogy több futóhomok mozgási periódus is kialakult a kiszáradt hordalékkúp felszínén. A tó északi és nyugati részén párhuzamos, az egykori futóhomok felszínt visszatükröző maradványgerinc sorozatok alakultak ki, amelyek így több egymással párhuzamos kifúvásos mélyedéseket, szélbarázdákat fognak közre. Maga a tó három posztgenetikusan roncsolt szélbarázda találkozási pontjánál, a szélbarázdák peremén fennmaradt maradékgerinceket részben elroncsoló lokális kifúvási mezőben fejlődött ki. Ugyanakkor a szélbarázdák nem teljesen roncsolódtak el, a tó déli végén világosan felismerhetők az északi végén látható szélbarázdák folytatása (2. ábra). A tavi rendszer tehát részben a szél által csator- naszerűen erodált szélbarázdákat tölti ki, másrészt a szélbarázdák találkozási pontjánál, a mai Baláta-tó déli részén található szél lyukat, így a tó nem egy egységes vízfelületet alkot, hanem párhuzamosan, hosz- szan elnyúló, mélyebb és sekélyebb részekből áll (2. és 5. ábra). Afekü homok kőzet így különböző magasságban fejlődhetett ki és a legegységesebb vízfelület a tó déli részén alakulhatott ki, de a tó vízmélysége mindig csekély lehetett, a legmélyebb pontokon alig haladhatta meg a 2 métert, maximum 3 méter lehetett, mert a szélerózió igen kismértékű volt a hidrogeológiai helyzet, a relatíve magas talajvíztükör szint következtében. A kisebb mértékű szélerózió nyomán az üledékgyűjtő rendszer is sekély mélységű lett. A bonyolult felépítésű, változatos geomorfológiával, lokális talajvíz feláramlással (talajvízforrással) jellemezhető üledékgyűjtő medence rendszerben igen változa-
