A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)

Honti Szilvia - Hajdú Ádám Dávid - Költő László - Molnár István - Németh Péter Gergely - Sipos Carmen: Régészeti feltárások Somogy megyében 2007-2011 között

124

HONTI SZILVIA - HAJDÚ ÁDÁM DÁVID - KÖLTŐ LÁSZLÓ - MOLNÁR ISTVÁN NÉMETH PÉTER GERGELY - SIPOS CARMEN

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem munkatársai 2004, 2006, 2007 és 2011-es években készítettek műszeres felméréseket (X.t. 5-6.). A műszeres kutatás több mint száz leletet hozott felszínre. Köztük különböző méretű ólomgolyókat, ágyúgolyó repeszeket, gránát és bomba maradványokat. A leglátványosabb egy fel nem robbant bomba volt, melynek alapján annak egykori szerkezetét is meg lehetett állapítani (X. t. 4.).

A vár területén régészeti feltárásra három ütemben került sor, Vándor László (ZMMI) és Költő László (SMMI) vezetésével. A régészeti kutatás a 2006-os kisebb sáncátvágási kísérlettől eltekintve 2011-ben és 2012-ben folyt. Ez alatt az idő alatt a nagykiterjedésű erődítményen belül 102,5 négyzetmétert tártunk fel.28

Az utóbbi két év kutatásának anyagi fedezetét a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága által pályázott, az NKA Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiumától elnyert összeg biztosította, az önrészt a Somogy- és Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, valamint Belezna és Őrtilos önkormányzatai adták. A munkaerőt első sorban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatói és hallgatói biztosították. Mindhárom feltáráson részt vettek rajtuk kívül a Hadtörténeti Intézet és a múzeumok munkatársai, egyen-egyen a SZATE és az ELTE régészhallgatói. A Katonaföldrajzi Tanszék munkatársai a topográfiai munkából vették ki részüket, míg a táborvezetői tisztet Dr. Padányi József ezredes vállalta.

A 2006. évi kutatás a várat a dombháttól elválasztó árok szélének meghatározását szolgálta, a déli védművek vonalának meghatározása céljából végeztünk régészeti feltárást. Bár az árok helye fő vonalaiban azonosítható volt, a vár törökök általi felrobbantása, valamint az 1950-es évek erődítési munkálatai a felszíni formákat nagyon eltorzította. A kutatóárok kijelölése Nováki Gyula útmutatása alapján történt, azonosítani tudtuk az egykori várárok szélét, és a műszeres felderítés során ebben az évben került felszínre a hadszíntérkutatók által talált puskagolyók jelentős része is.

Az első nagyobb feltárásra 2010. július 21. és augusztus 12. között került sor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A program „Zrínyi-Újvár sáncrendszerének, belső szerkezetének kutatása” címet viselte. Célja a központi plató és a keleti védőművek közötti terület átvizsgálása és a régészeti objektumok állapotának felmérése, a források alapján a 16. századra keltezhető castellum létezésének igazolása, illetve viszonyulása a 17. századi erődítményhez, valamint a várvédők maradványait rejtő várkút beazonosítása volt.

A területen a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Geoinformációs Tanszékének munkatársai előzetesen talajradaros vizsgálatot végeztek, az ennek során kapott mérési eredményeket felhasználva került sor az ásatási szelvények kijelölésére.

28 A Hadtörténeti Intézet és a Múzeum által támogatott, 2006-ban végzett kisebb kutatásban közreműködött Nováki Gyula régész, és Szakács Géza régésztechnikus (ZMMI) Négyesi Lajos hadszíntérkutató, hadtörténész (HIM). A 2010. évi ásatáson Orha Zoltán régész (ZMMI), valamint Simmer Livia régész (ZMMI) vett részt. A 2011. évi ásatás közreműködői Polgár Balázs régész (HIM) Varga. Máté (SMMI) régész technikus voltak.

A 2011. évi feltárás július 14. és augusztus 29. között szintén a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával zajlott. Ennek során terveztük a 2010-ben megtalált kút mélyítésének folytatását, de mivel nem sikerült ehhez alkalmas szakembert találni, a 2010-ben előkerült barakképítmények kiterjedésének és szerkezetének vizsgálatára összpontosítottunk. A rendelkezésünkre álló munkaerő - régészhallgatók és egyetemi hallgatók - elsősorban a felületek aprólékos feltárására adtak lehetőséget. Emellett a területen a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Geoinformációs Tanszékének munkatársai újabb talajradaros vizsgálatára alapozva egy újabb lehetséges kút helyének vizsgálatára vállalkoztunk.

A falak átlagosan 20 cm vastagok voltak. Alapvetően sövényfalak voltak, a vázuk talpgerendán nyugodott, ezekbe a sarkokon vastagabb, köztük vékonyabb faoszlopokat állítottak, melyeket vesszővel befontak, néhol deszkával borítottak, helyenként összeszögel- tek és betapasztottak. A talpgerendák általában egyszerűen a fölbe, néhány helyen azonban nagyobb folyami kavicsokra voltak fektetve. A falak maradványait különböző állapotban találtuk meg. Egyes helyeken már csak az alapozó árok volt megfigyelhető, de a néhány esetben a felmenő fal 30-50 cm-es magasságig megmaradt. Több esetben sikerült megfigyelni a faszerkezetek lenyomatait a tapasztásban (X. t. 3.), néhol viszont az elszenesedett vesszőfonatokat is sikerült dokumentálni. Az ásatási megfigyelések alapján valószínűsíthetjük, hogy az épületet az elhagyása előtt teljesen kiürítették.

A feltáráson előkerült leletek túlnyomó többségét kerámia alkotja. Az épületben talált kerámialeletek jórészt mázatlan, jól iszapolt agyagból készült, vöröses színű edények, tál alakú kályhaszemek, valamint kályhacsempék töredékei voltak. A kályhacsempék előlapját griffes, oroszlános, lovagalakos ábrázolás, vagy növényi ornamentika díszítette (XI. t.)

Az ásatáson előkerült leletek közül fontosak a fegyverleletek (főképpen puska- és ágyúgolyók), melyek zömmel az ostrommal hozhatók kapcsolatba. Ezek közé tartozik egy, az épületek belsejében, a járószinten megtalált töltetlen bomba.

Kiemelkedően fontos az eddig egyetlen korabeli érem, III. Ferdinánd (1637-1657) által 1648-ban veretett ezüst garas (X. t. 1a-b.). A 2010-2011. évi ásatás során előkerült leletanyag megismerésével fontos adatokhoz jutottunk a 17. század közepi régészeti anyag meghatározásával kapcsolatosan is, hiszen az itt talált tárgyak bizonyosan 1661. június 14. - 1664. július 7. között kerültek a földbe.

A kutatás során előkerült ólom lövedékeken a MTA Debreceni Atommag Kutató Intézetében Kis Varga Miklóssal végeztünk elemanalízist, melynek során kiderült, hogy a török és a magyar puskagolyók elemi összetételében különbségek találhatók. Ez arra enged következtetni, hogy bár valószínűleg újrahasznosíthatták az ellenségtől megszerzett hadianyagokat, a hadviselő feleknek mégis saját nyersanyagforrással is kellett rendelkezniük.