A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Kevey Balázs: Belső-Somogy homoki gyertyános-tölgyesei (Fraxino pannonicae-Carpinetum Soó et Borhidi in Soó 1962)
A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 01: 17-40 Kaposvár, 2013 Belső-Somogy homoki gyertyános-tölgyesei1 (Fraxino pannonicae-Carpinetum Soó et Borhidi in Soó 1962) KEVEY BALÁZS12 1 Pécsi Tudományegyetem, Növényrendszertani és Geobotanikai Tanszék; 2 Pécsi Tudományegyetem, Szőlészeti és Agrobotanikai Tanszék; H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6., e-mail: keveyb@ttk.pte.hu Kevey B.: Oak-hornbeam forests on sand in Inner Somogy, SW Hungary. Abstract: I present the results of a phytosociological analysis of 50 samples of oak-hornbeam forests on sand (Fraxino pannonicae-Carpinetum), which grow in the southwestern part of Hungary in Inner Somogy. The habitat of these forests is under slight influence of groundwater, which manifests itself in the species composition of these forests. The forests differ sharply from the oak-hornbeam forests (Helleboro dumetorum-Carpin- etum) growing on loess in the neighbouring Zselic. The species composition somewhat resembles that of hardwood gallery forests on sand (Knautio drymeiae-Utmetum), beech woods on sand (Leucojo verno-Fagetum), and oak-hornbeam forests along the Dráva River (Veronico montanae-Carpinetum). The Fagetalia elements in its understorey (Actaea spicata, Astran- tia major, Dentaria enneaphyllos, Oxalis acetosella, etc.) are probably relics of the Beech I. phase (2500 and 800 B.C.) of the Holocene, when the climate was more humid and less extreme. It also hosts species typical of the Aremonio-Fagion alliance (pi. Carex strigosa, Cyclamen purpurascens, Doronicum orientate, Erythronium dens-canis, Knautia drymeia, Polysti- chum setiferum, Primula vulgaris, Ruscus aculeatus, Tamus communis, Tilia tomentosa), whereby it exhibits a moderate sub-Mediterranean character. Keywords: syntaxonomy, nature preserve, landscape protection area, Duna-Drava National Park, SW Hungary, cluster- analysis, ordination. Bevezetés Belső-Somogy homoki gyertyános-tölgyeseire először Borhidi (1958) hívta fel a figyelmet. Kutatási eredményeiről több közleményben is beszámolt (Borhidi 1963, 1965, 1966; Borhidi és JArai-Komlódi 1959). Előbb a Baláta-tó melletti gyertyános-tölgyesekről közölt - öt felvétel alapján - egy részletes tabellát (Borhidi és JArai-Komlódi 1959), majd Belső-Somogy gyertyános-tölgyeseit egy szintetikus táblázatban 35 felvétel alapján jellemezte (Borhidi 1963). Magam 1974-ben - Horvát Adolf Olivér társaságában - jártam először Belső-Somogy homokvidékén, amikor megcsodáltam a Somogyszob és Kaszópuszta közötti erdőtömb homoki gyertyános-tölgyeseit és bükköseit. Mivel természetszerű állományaik az utóbbi évtizedekben erősen megfogyatkoztak, ezért - mielőtt tovább degradálódnának - szükségesnek láttam felmérésüket. E gyertyános-tölgyesekből 147 cönológiai felvételt készítettem, s e felmérési anyagból jelen tanulmányhoz 50 felvételt választottam ki (1. táblázat). 1 A kutatásokat a „TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0004” pályázat támogatta Anyag és módszer Kutatási terület jellemzése Belső-Somogy homokvidéke Dél-Dunántúl flóravidékének (Praeillyricum) középső részét foglalja el, a belső-somogyi flórajárás (Somogyicum) legnagyobb és legváltozatosabb részét képezi (vö. Borhidi 1958). Borhidi (1961) klímazonális térképe szerint Belső- Somogy nyugati fele a gyertyános-tölgyes klímazónába tartozik, s a cönológiai felvételek túlnyomó része is innen származik. Mindössze néhány felvétel készült a gyertyános-tölgyes és a zárt tölgyes zóna átmeneti részén (Libickozma, Nagykorpád). A vizsgált állományok 115-156 m tengerszint feletti magasság mellett találhatók. Az alapkőzetet savanyú homok képezi, amelynek felső rétege rozsdabarna erdőtalajjá fejlődött. E talajok az üde és a félnedves vízgazdálkodási fokozatba sorolhatók. Az égtáji kitettség és a lejtőszög nem játszik lényeges szerepet e gyertyános-tölgyesek kialakulásában, hisz az állományok túlnyomó része kitettség nélküli termőhelyeken fordul elő. Kivételt csak a Bélavár melletti állományok képeznek, ahol a belső-somogyi homok meredek letöréssel érintkezik a Dráva fiatal öntésterületével. Fentiek alapján e gyertyános-tölgyesek előfordulása zonálisnak tekinthető. A homokvidéket átszelő vízfolyások északi felé a Balaton felé, déli részén pedig a Dráva felé tartanak. Belső- Somogy tehát - a vízjárási viszonyokat tekintve - egy északi és egy déli kisebb tájegységre osztható. Mindezeken túl az észak-dél irányban húzódó Marcali-hát a területet egy nyugati és egy keleti alegységre is felosztja. Így Belső-Somogy valójában északnyugati, északkeleti, délnyugati és délkeleti kisebb tájegységekre bontható. A Belső-Somogy legkülönbözőbb részein megtalálható gyertyános-tölgyesek (Fraxino pannonicae- Carpinetum) némi rokonságot mutatnak néhány környékbeli erdőtársulással. Ilyen Belső-Somogy homoki bükköse (Leucojo verno-Fagetum) és tölgy-kőris-szil ligete (Carici pendulae-Ulmetum), a Dráva-sík gyertyános-tölgyese (Veronico montanae-Carpinetum), valamint a szomszédos Zselic gyertyános-tölgyese (Helleboro dumetorum-Carpinetum). A vizsgálatok során e társulásokkal való összehasonlitást is célul tűztem ki. Alkalmazott módszerek A cönológiai felvételek a Zürich-Montpellier növénycönológiai iskola (Becking 1957) hagyományos kvadrát- módszerével készültek. A felvételek táblázatos összeállítása, valamint a karakterfajok csoportrészesedésének és
