A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Géges Melinda: Archaizmusok. Bors István szobrászművész letéti hagyatéka a Rippl-Rónai Múzeumban
319 ARCHAIZMUSOK - BORS ISTVÁN SZOBRÁSZMŰVÉSZ LETÉTI HAGYATÉKA A RIPPL-RÓNAI MÚZEUMBAN csaknem egy évtizedre szólóan befolyásolták alkotásait. Már az első pillanatra szembeszökő a hasonlóság Bors 60-as évek közepén készített alakjai és az angol szobrász művei között, de e hasonlóság csak a formakezelésen érződik. A nagy angol szobrász tipikus motívuma, a fekvő alak Bors István számára is számtalan variációs lehetőséget kínált: e tanulságait a mártír emlékművek elgondolásaiban kamatoztatta. Az alakokat ő is a végsőkig egyszerűsíti, és a mozgásukat pozitív és negatív formaelemek változatos, jellé csomósodó absztrakcióivá komponálja. A negatív tér, az üreg és a testen belüli hiány e torzók kiáltó jellegzetességei. A könyökére támaszkodó, jellegzetes Moore-i alak Borsnál azonban lényegi hangsúlyváltáson megy át: a magyar művész tanulsága az emberi testben sokkal inkább egy kelet-európai sors megtestesüléseit példázzák. Bors férfitorzókként fogalmazta át a fekvő alakokat, és ez a tartalom szempontjából is meghatározó jelentésmódosulással járt. Az angol előképben - elsősorban nőalakokban - lekerekített lágyság, mozdulatlan szépség és időtlenség nyilatkozik meg. A magyar művész viszont szívesebben időz el a férfiéletre inkább jellemző zordabb mozzanatoknál és tartalmaknál: a harc, a vergődés, a tragikus megveretés, a drámai legyözetés szimbolikus kifejezéseinél. Bors férfitorzói a láthatatlan erőkkel szemben képviselt küzdelmet, a testben megfogalmazott drámát, a belső életet és a néző által is megélhető tragédiát közvetítik. Jellemző adalék, hogy szobrásztanítványainak tanulságképpen szívesen szemléltette mondanivalóját Henry Moore szobrainak reprodukcióival. Egyik alkalommal a párizsi UNESCO palota előtt álló fekvő nőalak kapcsán fejtegette, hogy a mű legalább olyan jó lenne, ha az alaknak nem lenne feje.23 Bors alakjainak csonkasága, a testrészek hiányai nem a természetes létezés, az időbeliség folyamatának, a magától érthetődé átalakulásnak, esetleg növekedésnek vagy visszafejlődésnek szeves kísérői, sokkal inkább egy ellentétes folyamat, a tragikus veszteség, a sérülés és megkínoztatás jegyei. Az életműben hangsúlyos szerepet betöltő bronz Memento kisebb méretű viasz variációi a téma expresszív megfogalmazásaiként vannak jelen a múzeumi letétben (4. ábra).24 Bár e kisplasztikák részelemeikben még naturálisak, egyben végletesen tragikusak is: a görcsbe feszülő végtagok, mereven homorító test, a hátravetett fejen üreggé formált szájnyílás, nem utolsósorban a viaszfelület rücskös csomósodása, felületi egyenetlensége is a tragikusan kínzó tartalmakat erősítik. A Memento III. kis méretű változatán első ízben jelenik meg a legyőzött mellett maga az ellenség: a szimbolikusan értelmezhető sisakos katona és egy farkas fejű alak. A gonosz erők és a megkötözött jó ellentétpárjában első ízben ölt formát Bors István társadalomkritikai érzékenysége. 23 Horváth János Milán, Bors István szobrász körének tanítványa közlése, 2012. 24 Köztéri változatát Memento címmel1983-ban állították fel Székes- fehérváron Cseh István nyugalmazott tanár adományaként, és a náci és nyilas terror zsidó származású áldozatainak állít emléket. A művet 2001-ben eredeti helyéről, a Rózsaligetből helyezték át mai helyére, két házsor közötti kis parkba a Prohászka útra. Új természetkép A férfitorzók az Henry Moore által felvetett új plasztikai világnak csak az egyik változatát jelenítik meg. Az anyag és annak hiánya, ezen belül a pozitív és negatív formák egyensúlyi állapotának megteremtése egy további ciklusban fejlődik tovább 1963-67 között. E sorozat a Vízparti formák összefoglaló nevet kapta, de konkrét kiindulópontként nem a természetélmény szolgált Bors István számára. Erre az is bizonyíték, hogy a sorozat egyedülálló az életműben, a címben hivatkozott konkrét természetélmény sem közvetlen, sem közvetett formában nem tért vissza az életműben. A téri formák egy szürreális gondolat megtestesülései voltak, melyek elsőként nem plasztikában, hanem rajzban készültek el. Bors a műterem falára nagyméretű csomagolópapírokat ragasztott fel, és szénnel hatalmas ívű, egymásba forduló pozitív-negatív formákat kezdett kialakítani. A rajzokban elinduló képi világ egyfajta markáns formakeresési törekvést jelzett, amelyet a későbbiekben a plasztikus formába-foglalás követett. A szürreális térformákat a rajzok után formázta meg viaszban.25 Súlyos, organikus alakzatok hömpölyögnek bennük - egyfajta, felfelé áramló mozgás sajátos képleteiként. A sorozat minden egyes darabja egy-egy vertikális, oszlopszerű forma. A középső tengely körül indákból, levelekből álló organikus alakzat növekszik, de mindenféle konkrét utalás nélkül. Bors számára a Moore-i szabad örvénylésű plasztikus forma játékának belső átértelmezése: „Régen például azt mondták: negatív forma ott keletkezik, ahol két pozitív forma találkozik. De jött Henry Moore, s azóta tudjuk, hogy negatív forma akkor keletkezik, ha csinálok. Ez számos példával igazolható. Negatív forma keletkezik, ha például vágok egy lyukat egy szobron. Ez a felismerés átlépés volt a palánkon. Vízparti térformáimmal én is valami hasonlót akartam kikísérletezni.”26 A szobrok tömeghatása itt is elenyésző, Bors István hajlékony „indák” és teknős alakú, héj-szerű formák kölcsönhatásából készíti e törékeny, karcsú látomásokat. A Vízparti variációknak két típusa született meg: egyik nyitott, áttört, a másik zárt, kettős héjú, burokkal körülvett szürreális forma, melynek lyukszerű hézagaiból furcsa növekmények, tüskék, szarvak „türemkednek” ki (5. és 6. ábra). A nyitott oszlopok függőleges tengelyét vízszintes, korongszerű tagolások osztják különböző „szintekre”. Egy-egy formacsoport 3, esetleg 4 egységből épül fel. Óhatatlan az antropomorf formákra utalás: lábazat, törzs és fejrész is érzékelhető rajtuk, mindenféle konkrét utalás nélkül. Az antropomorf- esetenként zoomorf utalás az oszlopok tetején megjelenő szarvacskákból is nyilvánvaló. Felfelé áramló forgó hatású mozgásokat imitálnak, a kifelé hajó és befelé szűkülő hullámzás egy ritmikus „térhálót” teremt maga körül légies, áttört vonalritmusokból. A „zártabb oszlopok” esetében a növényi asszociációk tűnnek kézenfekvőnek. A sorozat 25 Horváth János Milán, Bors István szobrász körének tanítványa közlése, 2012. 26 Tüskés Tibor: Képzőművészek műhelyében. Beszélgetés Bors Istvánnal. Jelenkor, 1975. július, 617. o.
