A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Géges Melinda: Archaizmusok. Bors István szobrászművész letéti hagyatéka a Rippl-Rónai Múzeumban
ARCHAIZMUSOK- BORS ISTVÁN SZOBRÁSZMŰVÉSZ LETÉTI HAGYATÉKA A RIPPL-RÓNAI MÚZEUMBAN 317 akkor beleszerettem a korcsolyázásba. De hát hogy lehetett korcsolyázni Kaposváron? Akkor azért voltak még telek s jégpálya is, s én elkezdtem korcsolyázó, idézőjelbe téve: szobrokat csinálni. Megvannak ezek. S akkor kezdtem gondolkodni azon, hogy valami ilyen irányba kellene mozdulnom. Csak annyit tudtam, hogy az Ipar- művészeti Főiskolára lehet jelentkezni kerámia szakra. Nemes egyszerűséggel oda jelentkeztem.”7 Tizennyolc éves korában, az Iparművészeti Főiskolára történő jelentkezés idején készült a Korcsolyázók c. munka - az első fiatalkori plasztika, amely a szocialista realizmus, Vera Muhina ismert művének szokványos beállításában készült (1955-56, sérült, gipsz, 23*21x10 cm). Ez volt a kiindulópont. A Bors István felfogását elsődlegesen befolyásoló művészi tanulmányokat az 1956-1961 között elvégzett Magyar Iparművészeti Főiskola és az ott töltött évek hozták. A döntő impulzusokat mesterétől, Borsos Miklóstól kapta. Valószínűleg ebből az időből származik az a két lemezdomborítás, amelyek még jellegzetes főiskolai műteremi beállítások (1. ábra). Az alakok tanulmány jellegűek, egy kezdő fiatal művész szárnypróbálgatásai, melyben felmérhetjük, hogy a főiskolán megtanulta az összefogó, tömör formaadást, a redukált fogalmazást és a komponálás alapszabályait. A tanultak önálló invenciójú művekben történő ösz- szegzésére, majd saját művészi nyelvének kialakítására a főiskola után, Kaposvárra történő visszaköltözése- kor volt lehetősége. Bors István saját maga számára legfontosabb feladatként nagyméretű köztéri szobrok készítését tűzte ki, ezt tekintette a szobrászművészet legkomolyabb feladatának. A korszak a monumentális szobrászat virágkora volt Magyarországon.8 1956 után a konszolidációra törekvő Kádár-éra komolyan vette az ország képzőművészeti kulturáltságának "alkotásokon keresztül történő emelésének” kötelezettségét: az új szocialista művészetpolitika lényegében a köztéri alkotásokon keresztül jutott el a közönségig. A közterekre kikerülő művek száma mindenütt robbanásszerűen nőtt az országban: az 50-es évek művészeti pangása után Kaposváron a 60-as években 21 db, a 70-es években 22 db, míg a 80-as években 27 db köztéri plasztika került felállításra. Bors István hitt a szobrászat közösségi funkciójában, a szobor kollektív üzenetet közvetítő erejében, aminek legerősebb megnyilatkozása elsősorban a nyilvános tereken valósulhatott meg. Abban a reményben végezte a főiskolát, hogy monumentális alkotásai a köztereket fogják díszíteni. Kisplasztikáit e nagyobb kompozíciók előtanulmányaiként, vázlataiként készítette, és arra törekedett, hogy nagyobb léptékben is megvalósulhassanak. (Azokat a szobrászkollégáit, akik munkásságában a kisebb méretek domináltak és kizárólag intim művek megalkotására törekedtek, ironikusan „kisplasztikusoknak” nevezte.)9 Első nagyobb méretű munkái mégis sok nehézség árán készülhettek 7 Bors István. Bors István szobrászművésszel művészi pályájáról beszélget Sümegi György, Pécs, 1998. 7. o. 8 Wehner Tibor: Bevezető . In: Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez 1962-1966. Képző- és Iparművészeti Lektorátus, Bp, 2002. 9 Horváth János művészettörténész, festőművész közlése el: mestere főiskoláról való távozása után diplomamunkájának fogadtatása is szerencsétlenül sikerült.10 11 Mint mondta: önkéntes száműzetésbe menekült: a főiskola utolsó évében visszajött a családjához Kaposvárra. „Én nem azért jöttem haza, mert ez volt lelkem minden óhajtása, hanem mert Borsos eltávolítása után beszűkültek a lehetőségeim, mint a dominó: összedőltek. S maradt Kaposvár.”11 Archaikus hatások: korék és kuroszok Bors István visszaemlékezései során gyakran hivatkozott mesterére, Borsos Miklósra. Az ő útmutatásai nyomán figyelt fel az archaikus kultúrákra, elsősorban a Mediterráneum karcsú szépséget megörökítő, nyúlánk plasztikai világára.12 Elsőként 1962-ben volt lehetősége elutazni egy görögországi tanulmányútra, amely rendkívüli hatást gyakorolt rá: fiatalkori műveinek legfontosabb inspirációit innen vette.13 Csodálta a görög kultúrát és művészetet: műtermének állandó dísze volt a mükénéi leletekből ismert Agamemnon maszk-másolat és egy mezítelen görög ifjút ábrázoló ókori szobor reprodukciója, melyeket görögországi utazásakor szerzett be. Legkedvesebb filmje a Zorba a görög c. film volt, amelynek dévaj virtusú tánca mindig felébresztette virágos kedvét.14 A főiskola után első munkái tehát a görög archaikus művészet ihletésére készülő szobrok voltak. Legelső köztéri pályázatához, a kaposvári Csiky Gergely Színház mellé állítandó, művészetet szimbolizáló allegorikus szoborhoz egy korét, azaz egy archaikus, fiatal, álló női alakot tervezett.15 * Az egykori pályázat feltételezett terve a műtermi anyagban található. Az erősen stilizált, enyhén groteszk nőalak - egy áramvonalasán leegyszerűsített idol - nyilvánvalóan az égei-tengeri kultúrák ihletésére készült (2. ábra). Bors Istvánt hidegen hagyta a klasszikus görög művészet: nem szerette a kiérlelt, klasszicizáló formákat, és az eszményítő szándék is távol állt tőle. Közelebb állt hozzá e kultúra kialakulásának kezdeti időszaka, az i. e. 8-6. században uralkodó archaikus művészet. A görög ébredés korából Bors Istvánt a szobrászi alakítás összességében stilizált, ugyanakkor a részletekben valóság felé közelítő szándéka, a felfogás puritán eszköztelensége ragadta meg. Ekkoriban a művészi formanyelv szinte még botladozó, esetenként ügyetlen, de a kifejezés 10 „Újvári Béla akkor Isten volt. Akkor még nem volt Lektorátus, csak Alap és Újvári egyszemélyben volt mindennek a lektora: festőknek, keramikusoknak, szobrászoknak. A diplomavédésemkor úgy szólt hozzá a munkához, hogy agyrém, hogy én csikót csináltam az amerikai követség belső udvarára. Kifejtette: ez képtelenség, ez nem korszerű, mivel akkor volt a traktor-éra: az kell, nem kell már ide a ló. Az korszerűtlen, s én ezért reménytelen eset vagyok." Bors István. Bors István szobrászművésszel művészi pályájáról beszélget Sümegi György, Bors István. Pécs, 1998. 9. o. 11 U.o. 8. o. 12 U.o. 8.0. 13 Tüskés Tibor: Képzőművészek műhelyében. Beszélgetés Bors Istvánnal. Jelenkor, 1975. július, 618. o. 14 Horváth János: Pieta. In memóriám Bors István. Somogy, 2003. szept-okt. 471.0. 15 A pályázat nyertese Marton László volt. (Nő hárfával, 1963, Színház park)
