A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Lanszkiné Széles Gabriella: Életfordulók és közösen végzett munkák ételei és szokásai az 1940-es évektől napjainkig
ÉLETFORDULÓK ÉS KÖZÖSEN VÉGZETT MUNKÁK ÉTELEI ÉS SZOKÁSAI AZ 1940-ES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG 279 szemben. Ebből is látszik, hogy a hagyományok - szerencsére - élnek még, pedig már Kaposvárra beszár- mazottról van szó. A lakodalmi készülődés kezdetén 50 éve még kipakolták a házat, a bútorokat átvitték a szomszédba. Disznót öltek, volt ki borjút is vágott. A fő húsfogások: pörkölt, sült hús, fasírozott. A rántott hús az 1950-es évek után került fel az étlapra. Az 1960-as évekig mindenkinél volt kemence, ahol diós, kakaós kuglófot sütöttek. Ezt osztották ki az ifjú párra kíváncsi „tátogatok” (lakodalomba nem hivatalos falubeliek), között. A lakodalom végén a meghívottak is kaptak belőle a csomagba a sült hússal együtt. Tátogatok száz éve is voltak és reméljük, hogy száz év múlva is lesznek. A szokás annyiban változott, hogy 50 éve, és azelőtt, amikor „nászba mentek,” mindenki a rokonának igyekezett dobni a kalácsot. „Akkor éhesebb világ volt” - vélekedtek vissza. Most a háznál megsütött több tálcányi süteményt, kuglófot, likőröket, esetenként üdítő italokat osztanak szét. Fiatalabb meghívott asszonyok a kínálók, akik szépen „riselt” kötényt viselnek. A megbízott férfi pincér borral kínálja a tátogatókat, szintén „riselt”, monogramjával díszített melles kötényt viselve. Az 1950-es évek óta úgy volt, hogy a meghívottak a készülődés kezdetén 2 kg lisztet, 1 tyúkot, tejfölt, túrót, margarint, vajat, 40-50 db tojást, mákot, diót visznek a főzéshez, sütéshez. Később ehhez jött még a kávé, mazsola, kókuszreszelék. Amiből a meghívott asszonyok közösen készítették el a tortákat, süteményeket, ami aztán a lakodalmas asztalra került (32.-34. ábra). A süteménysütéshez tepsiket, kuglófsütéshez kuglófformát, villákat, tányérokat (mindezeket megjelölve) a gyerekek nagy vékákban hordták össze. Ha valami elveszett, vagy összecserélődött, a házigazda térítette a kárt. Ebből aztán voltak kisebb- nagyobb civódások is. „Kuglóf: csak az 1920-as évektől kezdődően vált általánossá. Mutatja a kuglófsütő cserépedények sokasága is, amelyek nem régibbek az 1920-30-as éveknél. Komabálak, lakodalmak alkalmával fogyasztották először.”71 Az ajándékot, a pénzt éjfélkor illik átadni. Egyes vidékeken két héttel, vagy közvetlenül a lakodalom előtt van az úgynevezett ajándékhordás. A helyi szokások ismeretének hiánya a somogyi ember számára félreértésre adhat okot manapság is. Például, amikor máshol kisebb pénzösszeget dobnak a kosárba, ő akkor adja a nagyobb ajándéknak szánt összeget, s az „elkallódhat” az apró pénz között. A násznép ajándéka az 1950-es évekig kevésbé a pénz, mely csak a 1960-as évek után vált jellemzővé: „akkor már több volt belőle.” A menyecsketánc előtti felhívás rigmusait olvasva a felszólítás 20 forinttól a 200 forinton át, már 20.000 forintnál tartott 2003-ban is. Ez szépen nyomon követhető a különböző évtizedek menyecsketánc előtti verseiből, ahol csak a pénzösszeg változik, a szöveg nem. A nem pénzbeli ajándékok a kö71 Knézy Judit, 1977: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása (XVIII.-XX. Sz..). 26: - Somogy Almanach. 26: 45. vetkezők voltak: ágyterítő, bársony keszkenő, selyemblúznak való anyag, pohárkészlet. A lány az anyjától egy „kipántlikázott” (szalaggal díszített) tyúkot, valamint 2 tányért, 2 poharat, szekrényt, 2 dunyhát, 2 vánkost, ugyanennyi huzatot, 2 vászonabroszt, 2 törülközőt (ebből egy vászon) kapott. Az anyóstól kapta az új ruhát, mely általában búzakék szövetből készült, s azt az új asszony másnap viselte. A „silányok” (koszorúslányok) rózsaszín hosz- szúruhát viseltek a 1970-es évekig, az 1980-as évektől világoskékkel, barackszínnel bővült a választék. A vőfély általában a „keresztfi”(a leendő anyós, após által keresztelt fiú). A vőfély feladata régebben a sirató és a búcsúztató, ma a búcsúztató, és az ételfogások előtti versek felolvasása a megbízatása. Más vidékeken pénzért fogadják a vőfélyt, ez itt így nem divat. Így mindenki csak abban bízhat, hogy az épp e felelősségteljes posztot betöltő keresztfiú kellően talpraesett, és a verseket ékesszólóan tudja előadni. Egyik szomszédos faluban történt meg, hogy a vőfély nyelve akadozott és semmiképp nem sikerült neki felolvasni a menyasszony búcsúztatót. Amikor már nevetgélni kezdtek rajta, istenesen elkáromkodta magát, kézen ragadta a menyasszonyt és elkeseredésében csak ennyit mondott: „Gyere Kati, menjünk!” így hát szégyenszemre búcsúztató nélkül indultak a templomba. A nyoszolyóasszony, a vőlegény, vagy a menyasz- szony keresztapjának a lánya, vagy a menye, az a lényeg, hogy „fiatalabb fajta”. „A násznagyok” (tanuk) a keresztapák. Az ő kezükben szép piros alma van, beletüzött rozmaringgal, ami az alma felett közvetlen, fehér zsebkendővel van átkötve. Ez a szokás, míg a legidősebbek vissza tudnak emlékezni, mindig létezett (35. ábra). Volt rá példa, mikor is két hatalmas narancsba szúrták a rozmaringot alma helyett (36. ábra). Az életszínvonal emelkedésével, a „forradalom után jöttek divatba a sátras lakodalmak” Ekkor a létszám már a 200-250 főt is meghaladhatta. Az utolsó sátras lakodalom Kisgyalánban 2000-ben volt. Az uradalomban megélhetést kereső falubéliek lakodalmai esetén ugyanúgy zajlott a búcsúztató, és voltak koszorús lányok is. Ott általában tíz család volt hivatalos a lakodalomba. A lány az ágyat, a széket, az asztalt, a tányért „vitte” a házasságba. Vitte, mivel itt is legtöbbször nem a férfi ment vőnek, mert a férfinak volt biztos állása, állandó munkaköre, konvenciós cseléd volt. A nők csupán napszámba tudtak elmenni, ha tehették a gyerekek mellett. Úgy, mint ahogy a birtokos parasztcsaládoknál is gyakori volt, egymásnak „kommendálták” (dicsérték) a fiatalokat. Ha egymáshoz illőnek találták a fiút és a lányt, bemutatták egymásnak, s ha szimpatizáltak egymással, akár három hét múlva megtarthatták a lakodalmat. A három hétre azért volt szükség, hogy a háromszori kihirdetés a templomban megtörténhessék. A cselédházasságokat nem befolyásolta a földhöz kötöttség, mint a birtokos parasztházasságokat, nem fűződött érdek helyben maradni. Egyértelműen a munkale
