A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Lanszkiné Széles Gabriella: Életfordulók és közösen végzett munkák ételei és szokásai az 1940-es évektől napjainkig
262 LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA az asszony, mert az „ember” még ma is ugye a férfi, a gyerek a fiú, a lány az csak lány), hogy mit tud kihozni magából. Az önkifejezés egy módja volt ez, a lehetőségekhez képest egy kis kérkedés, bizonyítás, hogy milyen ételsorokat tud produkálni, milyen tálalással, milyen öltözékben a menü készítője. „Bizonyos ünnepi alkalmakkor divattá vált a vendégek elkápráztatása új ételekkel, hogy az egész falu beszéljen majd róla. Különösen lakodalomkor, paszitvivéskor akartak túltenni egymáson a gazdagabb családok.”4 Mindezt meg lehetett vitatni vasárnaponként a kis- padon, és ha visszajutottak a dicsérő szavak az érintettek fülébe, az már a múlt század elején is jeles eseménynek számított. Akkor még kevesebb módja volt az asszonyoknak valamiben kitűnni. Egy-egy pompázatos lakoma elkészítése, tálalása erre lehetőséget adott. Ha a kölcsön étel visszaszolgáltatásakor a komaasszony nem kellően, nem hasonló módon viszonozta a vendéglátást, akkor enyhe kárörömmel meg lehetett szólni. Főleg aki „bőszájú"5 volt, annak könnyebben ment a megszólás, s így mód nyílt egy kis önsajnálatra is, ha kevesebbet kapott vissza az érintett a kelleténél, valamint egyértelművé vált, hogy ki a jobb kettőjük közül. A közösség szerepe volt a legfontosabb tényező, a közösség volt, aki ítéletet mondott vagy elfogadott. A közösség összetartásának ereje ekkor is megnyilvánult, hiszen a véleménynyilvánítással a későbbi tettekre lett befolyással. Ezzel magyarázható, hogy gyűjtésemet a szomszédos falvak egymásról alkotott véleménye nagymértékben segítette.6 Családi ünnepek és közös munkák étrendje Az élet állomásai során a legfontosabb események, amelyek kapcsolódnak az ételekhez:- keresztelő,- paszita,- komázó,- áldozás, bérmálás,- lakodalom, aranylakodalom,- kisvendégség,- nagyobb betakarítási munkák alkalmával - aratás, szüret, kukoricaszedés - készült menüsorok,- disznóölés,- tor. Az 1950-es évek végéig gyakori volt az otthonszülés. Ez a tény önmagában - még az adott kor hátterét nem ismerve - sem ébreszt ellenérzést. Tudva, hogy a problémás esetek már akkor is kórházba kerültek. Azonban az már megdöbbentő, hogy még előfordult az 1940-es években is az istállóban szülés, ez - remélhe4 Knézy J. 1975: A táplálkozás szokásai és rendszere Gige, Csököly, Rinyakovácsi és Kisbajom belső-somogyi községekben. Somogyi Múzeumok Közleményei. 2:105.106. 5 Igen szemléletes módja a bő szó arra, hogy sokat, többet mer mondani a kelleténél. 6 A Göllében kölcsön kapott képet Kisgyalánban megmutattam, és a felelevenített múlt sikert aratott. Helyi származásom előnyt jelentett a gyűjtésben. tőleg - csak egyedi eset volt. Az egyik tehetős családnál - valószínűleg az anyósnak köszönhetően - nem engedték be a fiatal feleséget a szobába szülni. Az istállóban hozta világra gyermekét, aminek következtében „csúnya fertőzést is kapott”. Ő az egyik, dolgozatban közölt fényképen is látható. Csinos, jól ápolt ezen a képen, szinte a jólét sugárzik felénk a fotóról, nem feltételezné senki, hogy esetlegesen milyen sors húzódik a pillanat kedvéért megörökített kép mögött. A külsőségek mindig nagyon fontosak voltak a paraszti társadalomban, különösen, ha szemtanuk előtt történt valami. „Afogyasztási kultúrát nem mindennapi használatra, hanem életük kirakatába szánták. Értékeket tezaurál- tak, és mint a vagyon meg az asszimiláció bizonyítékaival dicsekedtek velük. Másokat vagy magukat akarták meggyőzni, ez talán nem is olyan érdekes. Fontosabb, hogy ez az arzenál úgy, ahogyan létrejött, jobbára a parasztság presztízskultúrája tartozékának tekinthető.”7 Azonban az értékrend - modell - volt a lényeg amely meghúzódott a háttérben, és a külsőségekben jelezték a többre való törekvést is. Minden esetre a többség, aki az istállóban aludt, a szülés, a gyerekágy idejére bekerült a szobába. Általában ez két hét volt. A paszitahordás ideje alatt pedig minden nap más-más színű, fehér, kék, rózsaszín „ágyiruhát” (ágyneműt) húztak. Ennek az elmondása- töviről hegyire - mindegyik általam kérdezett községben így történt. Sőt az utolsó mondatok is ugyanúgy hangzottak el különböző személyek szájából.8 „Kissé jobban megvilágítva az istállóban alvás kérdését: két testvérpár esetén, a fiatalabb pár ment a marhaistállóba aludni, míg az idősebb testvér feleségével az úgynevezett bogaras konyhában aludt. Ez a helyiség azért kapta ezt a kifejező nevet, mert a konyhával szemben volt a disznóól, aminek következtében igen sok légy repdesett e helyiségben. Az öreg papa aludt a lóistállóban. A házban lévő egyik szobában az öreg mama aludt a két fiatal párnak a gyerekeivel. A másik szobában a még idősebb anyós lakott. A fiatal asszonyok csak szülés, gyerekágy idejére, vagy betegség esetén kerülhettek be a szobába. Ezeknek a családoknak a jelenleg élő tagjai - természetesen- ma már a lehető legjobb körülmények között élnek.”9 Az istállóban alvás erősen érdekelt engem. Tudtam, hogy ha nem nagycsaládról volt szó, akkor is aludt egy férfi, vagy fiatal pár az istállóban. Miért, hiszen volt egy 7 Hoffman Tamás, 2001: Európai parasztok. Életmódjuk története II. 33. 8 „Ugye Gabi nálatok is ezek az ágyneműk még a mai napig ugyanúgy megvannak a szekrényben?" 9 Anekdota is szól az istállóban alvásról: „Az 1950-es években a Somogyi Néplaptól újságíró érkezett a faluba, az ottani életmódról szeretett volna riportot készíteni. Városi lévén nem ismerte a falusi életformát. Feltette a kérdést az ifjú párnak, hogy hol voltak nászúton? Erre elég frappáns választ kapott: „Szarvas Szálló N°1." Felcsillant az újságíró szeme, hogy mégiscsak lesz miről írni. „Melyik városban volt ez?"- hangzott az újabb kérdés. Nevetve felelték, hátrabökve: „Hát az istállóban!!!” Az 1950-es években nemigen volt módja senkinek nászútra menni, mivel aki tehetősebb volt, az kuláklistára került. Aki kevésbé volt tehetős, az előtte sem tehette meg, hogy nászútra menjen." Lanszkiné Széles Gabriella, 2007: Kisgyalán története és néprajza. 127.
