A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Molnár István - Sipos Carmen: A Balatonlelle-Rádpusztai Árpád-kori telep
188 MOLNÁR ISTVÁN - SIPOS CARMEN teg-díszes töredék a 11. századra, esetleg a század- forduló körüli időszakra keltezi, a feltöltődése - a benne talált sarkantyú alapján is - már a 12. század elején mehetett végbe, illetve fejeződött be. A 4. épület gödre bő leletanyaggal fokozatosan töltődött fel, miközben mellette a telep még működött. Az 5. és 7. kemence anyagából a vonalköteg-díszek már hiányoznak. Mindkettőben előfordulnak rádlidíszes (ezt a 4. épületben alig találtunk) és csigavonalas díszű töredékek, utóbbiakat a vállon ferde körömbenyomko- dással vagy hullámvonallal kombinálják. A peremek, nem vagy csak kissé megvastagodóak, fedőnek szánt hornyolat előfordul rajtuk. Az 5. platni alatt lévő bordás nyakú edény szintén korai időszakra tehető, bár régebbi kerámiát, római és őskori töredékeket is hajlamosak voltak felhasználni a hőtartó rétegbe. Talán már a 12. századra tehetjük a kemencék működését. Hasonló korúak lehetnek - a hasonló kerámia alapján - a 6., 19., 22. délen lévő objektumok, de ezeknél már nehezebb a keltezés, csakúgy, mint a 230., 347. objektumoknál. A biztonsággal fiatalabbnak tekinthető objektumok a dombtetőn vannak. Az objektumok anyagának egy része már a 13. századra, sőt az 551. és 347. obijektum esetében a század végére, a 14. századra mutat. A régészeti leletekkel a lelőhely életét a 11. századtól - de legalább a 11-12. század fordulójától - a 14. századig igazolhatjuk, az írott források alapján tovább is. Azt is megállapíthatjuk, hogy az élet nagyjából folyamatos volt, a Tatárjárás nem okozott törést a falu életében. Megállapíthatjuk, hogy a legkorábbi objektumok a mélyebben fekvő, déli területen jelentkeznek, közel a templomhoz, a legfiatalabb objektumokat a dombtetőn találjuk. Településszerkezet Feltételezhetjük, hogy a település széléből sikerült egy részt feltárnunk. A legsűrűbb, központi részt a dombtetőre valószínűsíthetjük. A hosszú ideig élő telep néhány - nem is egyszerre működő - objektuma alapján nehéz a település szerkezetére vonatkozóan adatokat szereznünk, ugyanakkor néhány jellegzetességre így is felhívhatjuk a figyelmet. A három legdélebbi kemencebokor (16-5-7., 347., 624-625.) tájolása hasonló, nagyjából nyugat-keleti, vagy attól kissé délnyugat felé eltérő, a következőé - a 611-612. erre merőleges. (A345-348. kemencebokornál - háromszori megújítása miatt - nehéz az eredeti tájolását megadni.) A kemencék jól illeszkednek a legdélebbi kemencebokor mellett lévő 4. épület tengelyéhez. Feltehető az épület és az említett kemencebokor összetartozása is, a település legkorábbi rétegéhez tartozhatnak. Láthatjuk, hogy az objektumok valamilyen rendhez igazodhatnak, amelyet ráadásul hosszabb ideig tartottak is. A település földrajzi helyzete, a hosszú észak-déli irányú part ad egyfajta természetes tájolást az objektumoknak, a mai - az újkorban újjátelepült-település házai is hasonló rendben álnak. Ugyanakkor a római telep objektumai kissé eltérő, délnyugat-északkeleti irányhoz tagolt rendszerben jelentkeztek. 2012-ben újabb terepbejárást tartottunk a területen. A feltárás előtti években a terület alaposan be lett járva, de ezúttal próbáltuk kifejezetten a középkori település helyzetére információkat kapni. A területet kisebb részekre osztva, a tengerszint feletti magassághoz is igazodva próbáltuk a leleteket összegyűjteni. Természetesen a domb erős lekopása, a domboldal földjének a domb aljába való lekerülése megakadályozza, hogy a feltárással azonos pontosságú megállapításokat tegyünk. A legdélebbi, romtemplom közelében lévő - legelőként használt - terület ráadásul nem is volt bejárható. Megállapítható volt, hogy a középkori telep kiterjedése nagyjából megfelel annak, amit a feltárás eredményei is mutatnak. A későbbi időszak kerámiája a dombtetőn lévő legmagasabb részeken fordul elő, a mai település házainál, a feltárt területtől, a mai 67-es úttól keletre sűrűsödik - itt igen nagy leletsűrűséggel számolhatunk. Csak ezen a legmagasabban fekvő területen találtunk - az Árpádkoriak mellett - 14-15. századi kerámiát is. Árpád-kori kerámia - a patakhoz közelebbi, mély területeken kívül - elszórtan mindenhol előfordult, de a mélyebb területeken jelentősen kisebb számban. Egyértelműen kora Árpádkorinak minősíthető kerámiát ezúttal nem találtunk. A patak - jelenleg már részben felszántott - egykori medre jól elkülöníthető, itt semmilyen kerámia nem volt, a közelében is csak római töredékeket találtunk. A májusi friss kukoricában jól látszott az a rész is, amely egykor hosszabb időre víz alá kerülhetett - jelenleg sötét színű mocsári talaj borítja. Ezek a területek az egykori patakmederhez hasonlóan sokkal gazosabbak voltak, mint a velük egybe szántott földek. A feltárt terület déli része is ide tartozott. A feltárás és a terepbejárások eredményei alapján feltételezhetjük, hogy a település a ma már romos templom közelében jött létre. Az itt talált viszonylag korai objektumok esetleg felvethetik a templom korai eredetét is. A későbbi időszakban, feltehetően a 13. században - talán az éghajlat és a talajvízszint változása miatt is - a mélyen fekvő területet már nem lakták, a dombtetőre húzódtak fel. A templom magasabban fekvő, szűkebb környezete viszont folyamatosan lakott lehetett, ahogy ezt egy 2000-ben végzett leletmentés során részlegesen kiásott kemence 14. századra datálható kerámiája is bizonyítja. Ez is jelzi, hogy a változás nem pusztán a település délészaki irányú eltolódásában, hanem a mélyebb részekről a magasabb felé húzódásában fogható meg. Hasonló jelenséget - a település mélyebb területeinek felhagyását - figyeltek meg Balatonkeresztúr-Réti-dűlő lelőhelyen is. Mészáros Orsolya és Serlegi Gábor részben ez utóbbi lelőhely alapján vizsgálta a Balaton déli partjának középkori környezeti változásait. A jelenséget az éghajlat változásával magyarázták, azt is hangsúlyozták, hogy a térség igen érzékenyen és korán reagált ezekre.45 Az általunk 2010-11-ben feltárt - egy meredek domboldalon fekvő, nagy szintkülönbségeket mutató - Lulla-Büdösalja lelőhelyen szintén hasonló jelenséget figyeltünk meg. Itta kora Árpád-kori objektumok a mélyebben fekvő területen, a 13-14. századiak a dombtetőhöz közel sűrűsödtek. 45 Mészáros-Serlegi 2011. 219-222., 229-230.
