Uherkovich Ákos: A Dráva mente állatvilága II. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 9., 1998)

Gidó Zs. Szél Gy.: Adatok a Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva menti részének vÍzibogár (Coleoptera: Hydradephaga, Palpicornia, Dryopidae, Elmidae) faunájáról. - Data to the aquatic beetle fauna (Coleoptera: Hydradephaga, Palpicornia, Dryopidae, Elmidae) of Dráva Region in Duna-Dráva National Park, South Hungary

190 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 9. (1998) Jellemző élőhelyek és vízibogaraik a Dráva Nemzeti Parkban Az élőhelyek csoportosításánál HEBAUER (1988) alábbi felosztását alkalmaztuk: - Frissen keletkezett vagy időszakos élőhely, szegényes vagy teljesen hiányzó növényzettel (probiotóp). Vízibogárfaunáját zömmel az ún. pionír fajok alkotják, amelyek tágtűrésűek, igen jól terjednek (kiváló repülők) és strukturáltabb élőhelyeken csak alacsony egyedsűrűséggel fordulnak elő (pl. Guignotus pusillus; Hydroporus ater, Helophorus minutus). - Állandó vagy kevéssé időszakos, jól strukturált növényzetű víz (eubiotóp), amelynek legtöbb állapotjelzője átlagos. A vízibogarak diverzitása ezen az élőhelyen a legmagasabb. Dominálnak az ubiquista fajok, amelyek sokféle víztípusban előfordulnak, és átlagos körülmények között erős poulációkat képeznek (pl. Hydroporus palustris, Agabus bipustulatus, Hidrobius fuscipes, Helochares obscurus). - Az extrémbiotóp olyan víz, amely valamilyen speciális, sajátos alkalmazkodást kívánó tényezővel bír (pl. gyors folyású, vagy sós, vagy savas, oxigénben szegény stb.). A diverzitás itt alacsony, de itt fordulnak elő legtöbbször a ritkának tartott fajok, azaz a specialisták, amelyeknek ökológiai optimumát éppen az adott környezet képezi (pl. lápkedvelő a Hydroporus umbrosus, Agabus subtilis, sodráskedvelő a Macronychus quadrituberculatus). Természetesen ezen kategóriák közt sincsenek éles határok. A legtöbb természetes élőhely fajösszetétele a pionír, ubiquista és specialista fajok megfelelő arányú keverékéből áll, és nem minden faj stratégiája sorolható egyértelműen valamelyik típusba. Mégis, véleményünk szerint, ez a csoportosítás jó kiindulópont az élőhelyek és vízibogárközösségeik értelmezéséhez. Jó közelítéssel az alábbiak közül probiotópoknak tekinthetők a keréknyomtócsák, a vizenyős rétek, a kiöntések, másrészt a legtöbb friss kavicsbányató. A holtágak, mocsarak, csatornák és a lápok egy része eubiotópnak felel meg, míg extrémbiotópnak tekinthetők a tipikus lápok, illetve maga a Dráva folyó. A Nemzeti Park legfontosabb vízibogár-élőhelyei: 1. A Dráva. A vidék arculatát kialakító és meghatározó folyó bogárfunája meglehetősen szegényes és igen nehezen tanulmányozható. Sebesen áramló vize és a hínárnövényzet hiánya kedvezőtlen körülményeket teremt a legtöbb vízibogárfaj számára. A ripicol (parti) vízibogárfauna is hiányzik, mivel az iszapos-agyagos feneket kedvelő Hydraena, Ochtebius, Limnebius és más genusok fajai nem találják meg életfeltételeiket a kavicsból és homokból álló hordalékban. Él itt viszont rejtetten és viszonylag alacsonyabb egyedszámban néhány ritka és kifejezetten sodráskedvelő faj, mint az Orectochilus villosus és a Macronychus quadrituberculatus. A folyó sekély, csendes öbleiben megtelepszik néhány ubiquista faj is, pl. a Laccophilus minutus, Rhantus suturalis. 2. Csatornák, árkok. Lassú folyásuk miatt sok tekintetben hasonlóak az állóvizekhez. Néhányuk természetes folyóvíz volt a szabályozás előtt (pl. a Fekete-víz), legtöbbjük azonban mesterséges. Aljzatuk többnyire erősen iszapos. A parton többnyire megtalálható a nádas-sásos (Phragmites, Typha, Carex), a parti régióban pedig alámerült hínárnövényzet, amelyet döntően tócsagaz (Ceratophyllum) és békaszőlő (JPotamogeton) fajokból áll, a lassúbb folyásúaknái a felszínt békalencse (Lemna) boríthatja. Faunájuk közel áll az állóvizekéhez, de összeségében annál szegényesebb. Jellemzőek a Haliplus ßuviatilis, az Ilybius fajok, a Platambus maculatus, Laccophylus minutus, Helochares obscurus, esetenként a Dytiscus fajok. Fejlett a ripikol életközösség, amelyet főleg a Hydraena