Ábrahám Levente: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 7., 1992)
Nógrádi S. – Uherkovich Á.: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet és környéke tegzes (Trichoptera) faunája. - The caddisfly (Trichoptera) fauna of Boronka region landscape-protection area and environs
hordva az olykor teljesen feleslegesen nagy mennyiségben kiszórt és a feloldódva a talajrétegen átszivárgó műtrágyát, vagy esetenként pesticideket. Ezzel gyakorlatilag teljesen megsemmisítik az élőtíely vízi élőlény-együtteseit, annak csak roncsai maradnak fenn. Ez természetesen nemcsak a tegzesekre, hanem egyéb vízi rovarcsoportokra (szitakötők, álkérészek, vízipoloskák, csíborok stb.) és más vízi élőlényekre is vonatkozik. A másik nagy veszély az illegális szennyvíz-ürítés. Rendszeresen természetes vízfolyásokba ürítik ki a szippantókocsik tartalmát. A Boronka-melléki tájvédelmi körzet területén is több helyütt figyeltünk meg rendszeresen használt ürítőhelyeket. így a 61. sz. főúttól északra, a Воюпка-patakba éveken keresztül szállították a fekáliát és ki tudja, még mit. Ugyancsak rendszeresen ürítettek a 61-es út szomszédságában az Aranyos-patakba. Másutt, ha nem is rendszeresen, de alkalmilag találtunk szennyvíz vagy fekália ürítésére utaló nyomokat. Érdekes kérdés a halastavak vízi élőlény-együtteseinek kialakulása és fennmaradása. A tájvédelmi körzetben csak mesterséges állóvíz van (eltekintve a jelentéktelen víztömegű, bár értékes kis erdei égerlápoktól). Ezekben az idők folyamán természetes egyensúly alakul ki, kialakulnak természetesnek látszó növény- és állattársulások. Számos ritka faj feltehetően ezekben (is) fejlődhet. A tavak most már hozzátartoznak a tájhoz, létük hatással van környezetükre (klíma, talajvízszint), tehát jelen állapotukban célszerű azokat megtartani. Fokozatos elmocsarasításuk gazdaságilag nem indokolt, természetvédelmi szempontból viszont igen. A tegzesek (Trichoptera) rendjébe törvényesen védett fajok nem tartoznak. A fajok tekintélyes része viszont - részben a fenti, részben egyéb okok miatt - veszélyeztetett (vö. MALICKY 1983). A veszel y eztettség mértékét még nem mértük fel kellő alapossággal, de az kétségtelen, hogy a legritkább hazai fajok éppen a kisebb vízfolyásokban fejlődnek. A Vörös Könyv (RAKONGZAY 1990) által említett 7 faj közül egyik sem fordul elő a tájvédelmi körzet területén, azonban az itt előfordulók egy része is besorolható az "aktuálisan veszélyeztetett" vagy "potenciálisan veszélyezetett" fajok csoportjába. Ilyen fajok véleményünk szerint: Phacopteryx brevipermis Curt., Erotesis baltica McL., Hydroptila vectis Curt., Ithytrichia lamellaris Eaton. Ezek országszerte nagyon ritkák, mindegyik ismert populációjuk rendkívül gyenge (alacsony példányszámú), s éppen ezért rendkívül erősen veszélyeztetett. Tucatnyi azon fajok száma, amelyek elsősorban a rendkívül gyorsan romló állapotú kisvizekben élnek, és éppen ezért már az utóbbi egy-két évtizedben is rendkívül megritkultak. Az ilyen típusú fajok egy részét már jópár évtizede nem fogták. A tegzesek védelmének tulajdonképpen egyetlen módja van: élőhelyük megőrzése. Az egyes példányok védelme (itt sem) lehet hatásos, hiszen az egyedek biotóp hiányában amúgy sem maradnak fenn. A tájvédelmi körzet vízi életközösségeinek védelme érdekében az alábbi rendszabályok megtartása alapvetően fontos: 1. A patakok medre nem szabályozható. 2. A vízfolyások mentén kellő szélességű védősávot kell meghagyni ott is, ahol mezőgazdasági művelés folyik. 3. Semmiféle szennyeződés nem juthat ezekbe a vizekbe (fekália, műtrágya, mérgek stb.). 4. A tájvédelmi körzet halastavaiban folyó gazdálkodás olyan legyen, hogy a vízminőség ne romolhasson le. Az intenzív haltenyésztés nem a tájvédelmi körzetbe való. Halastavak leeresztése csak kellő körültekintéssel történhet, mivel az ilyenkor lezúduló rendkívül nagy és gyors víztömeg a vízi életközösségek tagjai közül sokat megsemmisít vagy elsodor biotópjából. 232
