Ábrahám Levente: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 7., 1992)
Józan Zs.: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet fullánkos hártyásszárnyú (Hymenoptera, Aculeata) faunájának alapvetése. - Compedium the Aculeata fauna of the landscape protected area of Boronka-melléki (Hymenoptera: Aculeata)
Ökofaunisztikai értékelés A Boronka-melléki TK Belső-Somogy északi részén fekszik. A felszínt pleisztocén folyami homok fedi, helyenként holocén futóhomokkal és kötött homokkal. A többnyire észak-déli irányban húzódó homokbuckák alkotják a magasabb térszint. Itt a talaj vízellátottsága rossz, xerotherm biotópok alakultak ki, többfelé nyílt homokgyepekkel. A buckák között mélyebb területeken éger- és fűzlápok, réti gyeptársulások vannak. A Balatonba tartó patakok mentén többfelé halastavak találhatók. Az erdők többsége akácos, északi és a délnyugati területein kisebb területen megmaradtak a tölgyesek. Ezek méhszerű faunája a tavaszi aspektusban gazdag. A buckásokban sokfelé erdei fenyőt telepítettek. Az itt leírt viszonyok hazánk pleisztocén eredetű homokterületeire sokfelé jellemzőek. A vizsgált terület főképp a klimatikus vonásaiban tér el a keletebbre fekvő hasonló tájaktól. A tenyészidőszak középhőmérséklete 16-17 °C az évi közepes hőingadozás 21-22 "С a téli napok évi száma alacsony (25-30), a nyáriaké sem magas (65-70). A hőmérsékleti viszonyok nem szélsőségesek. Az évi átlagos csapadékmennyiség 700 mm körüli, hasonlóan a Barcsi borókáshoz. Ez az érték jóval magasabb a Kiskunság átlagánál. A júliusi átlagos vízgőztelítettség 52-54 %, lényegesen magasabb, mint a Duna-Tisza közén. A klimatikus viszonyok alapvetően befolyásolják a fullánkos faunának a fajok klíma-tűrőképessége szerinti összetételét. A Sphecoidea faunában az eremophil (szárazságtűrő) fajok részesedése 56,5 %. Ezen belül a szűktűrésűek (stenoök) részaránya nem éri el a 14 %-ot. Ez az érték csak az Eszaki-Bakonyban alacsonyabb. Nem számítottunk arra, hogy a Zselic kaparódarázs faunáját e tekintetben nem fogja a vizsgált területé meghaladni. Az várható volt, hogy a balatoni Riviérán és a Kiskunság NP-ban és annak egyes részterületein az eremophil fajok részesedése jóval magasabb lesz, különösen a stenoök faunaelemeké. A legszélesebb tűréshatárú (hipereuryök) fajok számarányában az egyes területek között lényeges különbségek nem alakultak ki. A nedvességkedvelő faunaelemek (hyiophil) száma - összefüggésben az előzőekkel - jelentős, eléri a fajok egyharmadát. E tekintetben a tájvédelmi körzet jő egyezést mutat az Északi-Bakonnyal. Kissé váratlan, hogy a hasonlóság éppen egy hegyvidéki faunakistájjal lesz a legnagyobb fokú. A kiskunsági faunában a hyiophil fajok részesedése majdnem fele a Boronka-melléki TK faunája hasonló értékénél, Bugac esetében alig egyharmada. Az előzőekben taglaltakat jól mutatja az eremophil és hyiophil fajok részesedésének hányadosa, mely a vizsgált területeknél - az Északi-Bakonyt nem számítva - a legkisebb (12. táblázat). A méhszerű faunában hasonló vonásokat tapasztalhatunk. Az ermophil fajok részesedése alacsony, míg a hyiophil faunaelemeké magas. Itt is az Északi-Bakonnyal alakult ki jó egyezés. A két fajcsoport hányadosát kifejező szám csak e két terület esetében kisebb 2-nél, az összehasonlításban szereplő többinél 2,5 körüli, sőt meghaladja a 3-at. A vizsgált területen jelentős a hipereuryök fajok részaránya, alig maradva el az Északi-Bakony tói (13. táblázat). A faunák jellegzetességei mégínkább szembetűnnek, ha a közös és a nem közös fajok ökofaunisztikai karakter szerinti megoszlását vizsgáljuk. A Sphecoidea faunáknál az egyes összehasonlításban a saját fajok megoszlása sajátosan alakult. A Boronka-melléki fauna saját eremophil fajainak részesedése csak az Északi-Bakony hasonló fajainál jelentősebb, az összes többi esetben a hyiophil fajok részesedése a magasabb. Még szembetűnőbbek az összehasonlított faunák jellegzetességei, ha az eremophil és hyiophil fajok részarányának hányadosát 187
